Kezdjük azzal, hogy a hét elején a BlackBerry hivatalos sajtóközleményben jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg az amerikai T-Mobile licencét a telefonok értékesítésére, vagyis májustól a cég nem rendelhet több készüléket a gyártótól, de ami még van készleten, azt kiárulhatja. Utána pedig kalap-kabát, adjon el mindenkinek azt, amit csak akar (és tud). Sokáig tűnődtem azon, hogy egy ilyen bejelentés mennyire releváns kis hazánkban, ahol a háromból két mobilszolgáltató már eleve csak akkor foglalkozik a BlackBerryk eladásával, ha nagyon muszáj. Aztán ez a jó kis mobilos szappanopera azóta újabb fordulatot, fordulatokat vett, illetve az egész ügy olyannyira abszurddá vált, hogy mindenképpen érdemes róla egy-két mondatot összehordani.

Szóval csak emlékeztetőül ez az egész szappanopera-sorozat valamikor februárban kezdődött, amikor is az amerikai T-Mobile gondolt egyet, és kiküldött minden BlackBerry-előfizetőnek egy promóciós ajánlatot, hogy ha a delikvens most vált iPhone-ra, azzal megütheti a főnyereményt, de legalábbis egy csomó pénzt spórolhat. A BlackBerry érthető módon kiakadt a reklámon, maga John Chen üzente meg egy blogbejegyzésben a T-Mobile-nak, hogy úgy emlékszik egykor egészen gyümölcsöző volt a két cég kapcsolata, és reméli, hogy születik erre a problémára egy mindenki (de leginkább az előfizetők) számára megnyugtató megoldás.

legere.jpgJohn Legere

Már-már úgy tűnt, hogy a helyzet megoldódik egy újabb készülékcsere-akció keretében, csakhogy kiderült, hogy ez az akció is leginkább csak arra volt jó, hogy a BlackBerry-felhasználókat más paltformok felé terelje. Nyilatkozat-riposztok meg a twitteres üzenetváltások jöttek-mentek, végül a BlackBerry felsővezetése láthatóan megelégelte, hogy napi szinten kell minden bizonnyal sűrű anyázásokba torkolló telefonbeszélgetéseket folytatni a T-Mobile fejeseivel (akik közül a főnök, John Legere közudottan kemény diónak számít), és elvarrtak minden szálat a szolgáltatóval.

A sajtóközlemény egyébként utal rá, hogy a szakítás nem feltétlenül végleges a két cég közt, Chen szerint a BlackBerry reméli, hogy a jövőben újra együtt dolgozhat a T-Mobile-lal, ha a két cég üzleti stratégiája közelebb kerül egymáshoz. Egy apró, utolsó beszúrásként még hozzáteszi, hogy a BlackBerry minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a meglévő szolgáltatópartnereknél lévő ügyfeleket támogassa, vagy hozzásegítse az ügyfeleket ahhoz a szolgáltatóváltáshoz, aminek egyébként éppen a T-Mobile a legnagyobb élharcosa az Egyesült Államokban.

Végül pedig a slusszpoén: a BlackBerry saját webshopjában tegnaptól 100 dolláros, kuponnal beváltható kedvezményt ad a szolgáltatófüggetlen Q5, Q10 és Z10 készülékekre. Az akció részleteiről minden T-Mobile-os BlackBerry-előfizető e-mailt kapott...

A sztori egyébként a maga nemében tényleg páratlan az egész mobilos iparágban, legalábbis én nem emlékszem rá, hogy egy operátor és egy mobilgyártó viszonya korábban idáig fajult volna, vagy legalábbis ekkora nyilvánosságot kapott volna az ügy. Bár ne feledjük, Amerikában vagyunk, a rocksztárok, a cowboyok és Miki egér hazájában, ahol mindenféle elképesztő őrültség megtörténhet.

Gőzerővel beindult a karácsonyi bevásárlási szezon, ilyenkor minden kereskedő akciózik, leporolja az adventi naptárat és kisöpri a készleteket. A Telekom (korábban T-Mobile) is így tesz, a szolgáltató a BlackBerryvel karöltve elképesztő akciót hirdetett a kanadaiak első BB10-es okostelefonjára, a BlackBerry Z10-re.

z10_press.jpg

Gyorsan a lényeg: a telefon, amiért alig pár hónapja még több mint százezer forintot kellett kiadni, most 53 ezer forintba kerül online rendelés esetén, ha vállalod, hogy két évig nem váltasz szolgáltató (díjcsomagra nem kell hűséget vállalni). Ha dominóval akarod megvenni a telefont, azt is megteheted, ekkor 69 ezrest kell kicsengetni a mobilért. A Z10-ból a Telekomnál ráadásul -- ahogy eddig -- fekete és fehér színű változat is elérhető!

Azt hiszem, ez már tényleg az az árkategória, ami még a sarki GSM-boltok érdekes árképzéssel kialakított árait is veri, megkockáztatom külföldről sem érdemes rendelni, mert bár lehet, hogy vannak még ennél is olcsóbb beszerzési források, de postával meg az egész macerával együtt már nem éri meg az egész.

Más kérdés, hogy mi van akkor, ha nem a Telekom a szolgáltatód, mivel ezek a készülékek nem kártyafüggetlenek. Nos, a Telenornál 144 ezer a minimálcsomagos készülékár, a Vodánál meg,.. nos náluk jelenleg nincs árlistán a Z10.

Címkék: telekom t-mobile z10

Ahogy az várható volt, a BlackBerry Z10-et érintő nagy készletsöprés előbb vagy utóbb (inkább utóbb) Magyarországot is elérte. A három hazai mobilszolgáltató közül mindig is a Telekom (korábban T-Mobile) viselte leginkább a szívén a BlackBerryk sorsát, illetve láthatóan a kanadaiak is jól megértették magukat a német tulajdonosi körrel rendelkező multival, ami működő supportban és többé-kevésbé működő készülékellátási láncban testesült meg. Na meg reális árazásban.

z10_telekom.png

A BlackBerry Z10 ára éppen a héten zuhant igen komoly mértékben a Telekomnál, így a korábban még 110+ ezer forintba kerülő mobil ma már online vásárlás esetén 88792 forintért elvihető, két év szerződéskötéssel. Az árak természetesen tovább csökkennek, ha kétéves tarifahűséggel veszed meg a készüléket, így például Mozaik S díjcsomaggal kemény 2200 forinttal kapod meg végül olcsóbban a telefont, de a korlátlan Next L és Next M csomagokkal már 71336 forintért cserébe tiéd lehet egy vadiúj Z10, ami fehérben és feketében egyaránt kapható a szolgáltatónál.

Ha már itt tartunk, kissé faramuci helyzet, hogy a Telekomnál kapható Z10 típus, az STL100-1 nem 4G-képes, holott manapság a csapból is ez folyik -- de ez tulajdonképpen egyelőre teljesen irreleváns, mivel az elhúzódó konfigurációs folyamatok miatt a 4G-képes BB10-es BlackBerryk egyike sem tud csatlakozni a hiperszupergyors 4G-s hálózatra magentáéknál.

(Egyébként a Z10-zel együtt csökkent a Q10 ára is a Telekomnál, a QWERTY-s BB10-es modell így most 140 ezer forintért vihető el online kedvezménnyel, két év hűségvállalással. Dominó csomagban nem jár egyik telefonra sem kedvezmény.)

A hétvégén többen jeleztétek nekünk akár a kommentekben, akár a Facebookon, hogy a T-Mobile weboldaláról szőrén-szálán eltűntek az eddig kapható BB10-es BlackBerryk, vagyis a Z10 és a Q10. Hogy senki élete ne legyen egyszerűbb, volt, akinek a boltban mondták, hogy nincs jelenleg raktáron az egész cégnek (!) telefon, azért nincs benne az árlistában sem. 

t_logo.jpg

Hétfőn szerencsére sikerült beszélnem a Telekom illetékesével, és ezúton szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a szolgáltatónak természetesen esze ágában sincs kilistázni a BB10-es telefonokat, azok továbbra is megtalálhatók mind a webshopban, mind az akciós telefonkészülékek listájában. A webshop ugyan egy kicsit valóban köhögött a hétvégén, de ahogy nézem, most már elmúlt a rosszullét, mindenhol ott van a Z10 és a Q10, ahol ott kell lennie.

Az üzletek kínálata természetesen már más kérdés, bár a T-Mobile-nál ezen a téren nem szokott probléma lenni, a szolgáltató nagyobb T-Pontjaiban Z10-et és Q10-et egyaránt lehet kapni, előbbit ráadásul többnyire két színben is, fehérben és feketében. Ha pedig inkább a neten rendelnéd -- megéri, mert úgy olcsóbb --, akkor irány a fentebb is belinkelt két webshop!

Aki a BlackBerry megfizethető árú, BB10-es telefonjára vár, annak van egy jó hírem: már nem kell sokáig várnia, hiszen a mobilszolgáltatók is elkezdik rövidesen árulni a készüléket, mely nekem is nagyon a szívemhez nőtt. A telefont itt-ott persze már régóta (na jó, legalábbis pár hete) árulják, de ha a szolgáltatónál veszed meg hűségszerződéssel, jelentős kedvezménnyel juthatsz hozzá -- gondolom ezzel senkinek nem árulok el nagy titkot.

q5_hamarosan.jpg

A Q5-öt hazánkban elsőként a T-Mobile, pontosabban a Telekom kezdi árulni, a szolgáltató weboldalán a készülék múlt pénteken került ki a hamarosan kapható készülékek listájába. Ár és előrendelés egyelőre nincs, meg azt sem tudni, hogy milyen színekben kerül forgalomba a mobil, de ha lehet hinni a pletykáknak, a Telekom nem kizárólag a fekete változatot fogja forgalmazni.

A másik két szolgáltatóról egyelőre nincs hír, a Telenor továbbra is a Z10-et és a Q10-et árulja, de jóformán sehol nincs a telefonokból készleten (rendelésre viszont beszerzik), a Vodafone pedig a Z10-et forgalmazza kizárólag az új termékvonalból. 

Az utóbbi időben egyre komolyabb support-tevékenységet folytat a BerryBlog, az új BB10-es telefonok működésével kapcsolatban egyre többen keresnek meg minket mindenféle ügyes-bajos problémával. Ami nem baj, hiszen felvállaltan részben ezért vagyunk, más kérdés, hogy bizonyos problémák kapcsán azért illene az operátoroknak is segíteniük. Az egyik jellemző probléma a T-Mobile-nál vásárolt Z10-ek esete a mobilnettel, pontosabban a nem működő mobilnettel.

Egyre több olvasó keres fel minket olyan problémával, hogy megvette a telefont a magasságos T-nél, de az csak Wi-Fi-n hajlandó csatlakozni az internethez. Szerencsére viszonylag egyszerű a megoldás a problémára, melyet többnyire a rossz APN (Acces Point Name) beállítás okoz.  Konkrétan a T-s Z10 alapesetben a BlackBerry APN-jére akar csatlakozni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha a SIM-edre aktiváltál BlackBerry szolgáltatást, vagy régi nevén BIS-t, egyébként hiába van akár havi több gigabájtos kerettel mobilnet-hozzáférésed, ezt az APN-t nem tudod használni. Vagyis lényegében az alapbeállításokkal nem lesz mobilnet-hozzáférésed.

Az APN átállításához végezd el a következő lépéseket (figyelem, csak T-Mobile-os előfizetésekre vonatkozik!):

  • Lépj be a Rendszerbeállítások/Hálózati kapcsolatok/Mobilhálózatok menüpontba
  • Bökj rá az alsó (szürke) sávban található APN jelre

    apn.jpg

  • A hozzáférési pont (APN) nevét írd át "internet"-re (idézőjelek nélkül), a felhasználói nevet és a jelszót hagyd üresen
  • Bökj rá a jobb felső sarokban lévő Mentés gombra!

Gratulálok, ezzel kész is vagy, a telefonod mostantól a normál telekomos internet APN-t használja, pont mint az összes többi okostelefon. Ha később mégis úgy döntesz, hogy előfizetsz a BlackBerry szolgáltatásra (elég jó deal, hiszen havi 690 forintért kapsz 1 GB adatforgalmat, plusz BBM hang- és videohívás lehetőséget), az APN nevet változtasd meg blackberry.net -re!

süti beállítások módosítása