A BlackBerry Messenger funkciói szépen gyarapodtak az elmúlt hónapokban, legyen szó a biztonságos vagy éppen privát kommunikáció hatékonyabb támogatásáról, vagy akár a keresztplatformos videohívásról. Ez utóbbi funkció az iOS-t és Androidot futtató okostelefonok tulajdonosai számára mostantól vált elérhetővé minden régióban, egyelőre tesztjelleggel.

A BlackBerry háttérrendszereinek finomhangolása révén aktivált funkció lehetővé teszi, hogy az iOS-es és androidos eszközökkel rendelkező felhasználók a kiváló minőségű hanghívás mellett immár videohívást is kezdeményezzenek egymás közt, igaz, a minőség egyelőre hagy némi kívánnivalót maga után a rögtönzött tesztek alapján. De egyelőre jóhiszeműen írjuk ezt a tesztüzemmód számlájára.

android_bbmvideo.jpg

Az európai régióban június 14-e óta elérhető bétaprogram minden felhasználónál automatikusan aktiválódik, azaz nem szükséges hozzá a BBM-et frissíteni. A videohívás indítását a chatablak jobb felső sarkában lévő ikonnal lehet kezdeményezni, vagyis mostantól ha erre ráböksz, akkor a rendszer megkérdezi, hogy a partnereddel BBM hanghívást vagy videohívást szeretnél-e folytatni.

Az új funkcióval kapcsolatos tapasztalatokat mi is várjuk, írj ide a kommentekhez, vagy a Facebookra, ahol már csak nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy a 10.000 fős létszámot elérje a közösségünk!

Címkék: video android bbm ios

A BlackBerry Messenger azonnali üzenetküldő kliens és közösségi platform egy ideje nem csak a kezdetektől fogva az átlagosnál biztonságosabb kommunikáció miatt kedvelt, hanem többek közt a kitűnő minőségű hanghívás funkció és a videochat miatt is. Ez utóbbi képesség a BBM multiplatformmá válása után továbbra is csak a BB10 platform privilégiuma maradt, ám ez hamarosan változik.

Azt hiszem sokak számára lehet igazán jó hír, hogy a BlackBerry rövidesen Androidon és iOS-en is bevezeti a régóta hiányolt videohívás funkciót - a videochatet már lehet is tesztelni a tegnap frissült androidos kliens segítségével, igaz, egyelőre csak Észak-Amerikában. Ha minden a tervek szerint halad, és jól működik a rendszer, a BlackBerry az ígéretek szerint júliusban globálisan is elérhetővé teszi a videohívást, amit a hanghívásokhoz hasonlóan kell majd kezdeményezni, vagyis a chatablakban a jobb felső kis telefon ikonra kell bökni hozzá.

videochat.jpg

A BlackBerry (és ügyfelei) számára a BBM videohívás egyébként nagyjából egyet jelent a videokonferenciákkal, bár természetesen semmi akadálya nincs annak, hogy a nagyi BBM-videohíváson keresztül integessen az unokáknak, ha éppen úgy hozza az élet.

A rendszerkövetelményeket elnézve az azért feltűnik, hogy a BB10-es és iOS-es, valamint androidos kliensek közti videochatet nem támogatja az új BBM, ami azért elég nagy WTF, nem tudom, hogy ez a végleges kiadásban is így marad-e majd, ha igen, az azt feltételezi, hogy a BlackBerry egészen más technológiát rakott ennél a két platformnál a videohívások alá, mint BB10-en. Mondjuk az egésznek némileg ellentmond, hogy egyes felhasználói beszámolók szerint a videochat funkció gond nélkül működik BB10-es és androidos telefonok között.

A BBM legfrissebb, videochatet is támogató (csak az észak-amerikai régióban!) verziója tegnap vált elérhetővé a Google Play Áruházban. Az iOS verzió várhatóan a következő napokban debütál.

Mostanra tulajdonképpen kijelenthető, hogy az iOS-re vagy Androidra épülő mobilok tulajdonosai gyakorlatilag végtelen mennyiségű alkalmazásból választhatnak. Az Apple App Store-jában és a Google Play Store-ban ma már egyaránt meghaladja az 1,5 milliót az elérhető alkalmazások száma, és ez még akkor is óriási kínálatnak számít, ha némelyik app nem érhető el minden régióban, vagy éppen minden készülékre.

google_apps_priv.jpg

Manapság ráadásul azoknak az időknek is vége, amikor egy-egy alkalmazás platformexkluzívként vívott ki magának elsöprő sikereket, a platformok, pontosabban a korábban exkluzívnak számító szolgáltatások/szolgáltatók ma már szépen átszivárogtak egymás területére (gondoljunk csak a Google iOS-es alkalmazásaira, vagy az Androidra éppen nemrég megjelent Apple Musicra).

A gigászi választék ellenére úgy tűnik, hogy továbbra is az igazi nagykutyáktól származnak a legnépszerűbb alkalmazások mind iOS, mind Android-platformon. A comScore legutóbbi, a 2015-ös végét jellemző, az amerikai piacra vonatkozó statisztikái szerint legalábbis a 15 legnépszerűbb app listájára került alkalmazások felét a Google vagy a Facebook jegyzi. A legnépszerűbb mobilalkalmazás továbbra is a Facebook, ezt követi a Facebook Messenger és a YouTube, a top tízben ezen kívül még négy Google-alkalmazás tanyázik. A teljes listát ebben a táblázatban találjátok:

comscore_toplist.jpg

Az itthoni számok nyilván azért kicsit máshogy alakulnak, bár ezzel kapcsolatban tudtommal még senki nem adott közzé átfogó toplistát. Alighanem nálunk elférne a top 15-ben egyebek mellett a Viber, a Whatsapp, netán a Deezer vagy akár a Spotify is, miközben az élen minden bizonnyal nagyon hasonlítana az állás az amerikai mezőnyhöz.

Via comScore.

Az alábbi kompetitív analízist Horváth Balázs, a magyar mobilos szaksajtó fenegyereke, jelenleg a BitPort munkatársa készítette a BerryBlog számára. Balázsnak velem ellentétben nincs BlackBerryje, tehát garantáltan pártatlan, egyben szakmai kontent következik:

Megszületett, létezik, de vajon hogyan viszonyul a piac többi nagyformátumú szereplőjéhez? Mérlegen a PRIV és a többiek!

Kétség sem férhet hozzá, hogy ebben az évben a BlackBerry szállította a legnagyobb meglepetést a mobilgyártásban. Biztos vagyok benne, hogy a hivatalos megerősítésig úgy igazán senki sem merte elhinni azt, hogy John Chen és csapata van annyira merész, és bedobja az Android-bombát.

Kicsit hasonló volt a helyzet, mint a Nokia nagy döntésének idején, még ha a BlackBerry gazdasági, piaci helyzete nem is abban az állapotban van, mint a finneké volt akkor. A közvélemény egyöntetűen Androidot akart, helyette azonban Windows Phone-t kapott, a többi pedig meg már (kicsit szomorú) történelem. A nagy kérdés most az (persze több is van), hogy a PRIV hogyan fog teljesíteni egy teljesen új terepen, illetve hol és milyen helyet foglalhat el a palettán.

PRIV vs. iPhone

Ez lesz a legnehezebben kivitelezhető összevetés, mivel az iPhone sikere már régen nem a hardverről, a 3D Touch kijelzőről, a Live Photo funkcióról, hanem az iOS-ről, illetve az egész körül kialakult, időnkét hisztériába hajló hype-ról szól. Ahogy más csúcsmobilok esetében, itt is két olyan oprendszer ütközik meg, amelyek magabiztosan uralják az egész piacot.

Ha mégis összehasonlítjuk a hardveres képességeket, akkor számok, adatok terén egyértelműen a Priv az erősebb. A Quad HD (1440 x 2560 pixel) kijelző 540 ppi képpont sűrűséget ad az 5,4 colos, AMOLED panelen, amihez képest az iPhone 6s Plus 1080 × 1920 képpontot, 401 ppi-t, illetve egy IPS panelt tud felmutatni.

iphone6s.jpg

Processzor, memória szempontjából a PRIV Snapdragon 808-cas chipset és 3 GB RAM kombója nagyobb teljesítményre képes az Apple A9 CPU-jához képest, de ott van az a tény is, hogy a PRIV 32 GB-os tárhelye microSD-vel bővíthető, ami az iPhone esetében csak a vásárláskor oldható meg azzal, ha a legnagyobb kapacitásút választjuk.

A sor persze folytatható: az iPhone-on van ujjlenyomat olvasó, a PRIV viszont a piac legkomplexebb biztonsági szoftverezettségével rendelkezik. Az iPhone-ban van NFC, de az Apple határozza meg, hogy mire használható, a PRIV esetében az NFC bármire bevethető. Az Apple mobiljában a nyomás erősségét érzékelő 3D Touch kijelző került, a PRIV azonban a szélén lekerekített panelt kapott, ahhoz passzoló funkciókkal. Végül ott az adu ász: a PRIV teljes, fizikai billentyűzettel bír, amit jelenleg senki nem tud felmutatni, így ezt a témát a poszt végén fejteném ki egy kicsit bővebben.

A héten új mérföldkőhöz ért a BlackBerry saját fejlesztésű csevegőalkalmazásának, a BlackBerry Messengernek (BBM) a története. A mobilos chatprogramok egyik ősének tekintett appot a Google Play Store-ból nem egészen másfél év alatt százmilliószor telepítették különböző androidos eszközökre. Százmillió telepítés még a Play Store-os viszonylatban sem elhanyagolható szám, pláne egy olyan cégtől, amelyik okostelefonokat (is) gyárt, de ezek közt egyetlen androidos készülék sincs.

100milgoogleplay_bbm.jpg

A BlackBerry Messenger pályafutása 2013 októberében kezdődött iOS-en és Androidon, az azóta eltelt időben a program rengeteget fejlődött, mára pedig már akármelyik platformot is nézzük, jóval több egyszerű chatprogramnál és VoIP-kliensnél. És itt most nem elsősorban arra gondolok, hogy természetesen a BBM-ben is megjelentek a cuki matricák (melyekből egyébként eddig egymilliárdot küldtek a felhasználók), hanem az olyan extra funkciókra, mint a BBM-csatornák, a fejlett csoportkezelés, a lokáció-alapú szolgáltatások vagy éppen az üzenetek visszahívása.

Az androidos (és iOS-es) BBM így ma már mindent tud, amit a natív BB10-es kliens, ráadásul a legutóbbi, március 2-án érkezett frissítés óta a visszajelzések szerint minden korábbi, üzenetküldéshez fűződő hibát sikerült kiküszöbölni. Nem mintha a nagy többségnek komoly problémái lettek volna a programmal, a 3,7 millió felhasználói visszajelzésből 2,4 millió ötcsillagos értékelés, ami azért meglehetősen jó aránynak számít.

Bár itthon a BBM soha nem tartozott a népszerű üzenetküldő platformok közé, talán most már itt az ideje, hogy kis hazánkban is egyre többen ismerjék meg és használják a szolgáltatást. Ha androidos vagy iOS-es eszközöd van, és szívesen próbát tennél a BBM-mel, elérheted a programot  a Play Store-ban (illetve most már az Amazon App Store-ban) vagy az iTunes App Store-on keresztül. 

Ha pedig telepítetted, add máris hozzá a BerryBlog csatornáját (C000190A7) a követett csatornákhoz!

Via Inside BlackBerry.

A BlackBerry Messenger terjedéséhez nagyban hozzájárulhat néhány apróbb változás, melyet a BlackBerry a chatkliens vadonatúj verziójával ad ki ma, illetve a következő hetekben. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az új verzió előbb jelent, illetve jelenik meg Androidra és iOS-re, mint BBOS-re, illetve BB10-re, de azt hiszem az elsőség átengedése más platformoknak ezúttal bocsánatos bűn.

bbm22_signon.png

Különösképpen, mivel az új verzióba sokkal egyszerűbb regisztrálni egy másik platformra szavazó felhasználónak, mint korábban, vagyis nem kell annyi adatot megadni az alkalmazás első használatakor, elég egy név, egy e-mail cím és egy jelszó, és már indulhat is a chatelés. Könnyebb lesz az ismerősök gyűjtése is, például ha valaki e-mailben kap meghívót, elég lesz csak az üzenetben található linkre kattintani és voilá!, máris létrejön a virtuális ismeretség.

Az új verzió mindezek mellett természetesen új emotikonokat is kínál majd azoknak, akik szerint egy emotikon többet mond ezer szónál -- lesz például rúzsos női ajak, ami biztosan nagyon hiányzott már a repertoárból.

A BBM 2.2 Androidra és iOS-re már elérhető, a BlackBerry saját operációs rendszereire pedig a következő hetekben érkezhet meg az a verzió, mely a felsorolt újdonságok mellett néhány egyéb, egyelőre nem részletezett fejlesztést is tartalmaz majd.

Via Inside BlackBerry Blog.

süti beállítások módosítása