Most, hogy végre érkezett (illetve a napokban érkezni fog) a BlackBerrytől egy elérhető árú androidos okostelefon, alighanem többekben felmerül a kérdés, hogy a cég első androidos modellje, a csúcskategóriás PRIV miben nyújt többet vagy mást az újdonsághoz képest több mint kétszeres árért cserébe. A válasz persze elég nyilvánvaló, ha az ember alaposan beleássa magát a két készülék képességeibe, vagy csak megnézi őket egymás mellett, de akinek sem ideje, sem kedve hozzá, annak most itt van egy összehasonlító videó a recombu jóvoltából.

A videoblog nem túl meglepő módon elsőként a kijelzőt emeli ki, mint a legnagyobb különbséget a két modell között, és természetesen nem csak méret szempontjából. A PRIV itt nagyon megveri a DTEK50-et, cserébe utóbbi sokkal vékonyabb és sokkal könnyebb, persze ez meg annak köszönhető, hogy nincs a kijelző alól kicsúsztatható klaviatúrája.

Az összbenyomást tekintve (beleértve a rendszerkomponensek működését, és az általános sebességérzetet) a blog szerint egyáltalán nincs ordító különbség a két készülék között, hiszen mindegyiken ott vannak a BlackBerry exkluzív androidos alkalmazásai, mindkettő ugyanannyira biztonságos, ami egyben azt is jelenti, hogy mindkettőre érkeznek az Android biztonsági frissítések havi rendszerességgel.

BÓNUSZ KONTENT!

Eközben a BlackBerry külön bejegyzést szentelt a hivatalos céges blogon (Inside BlackBerry) annak, hogy a DTEK50 és a BlackBerry Leap között mi is a párhuzam. Vagyis inkább miért magától értetődő upgrade egy DTEK50 a mostanra már kissé meglett korúvá vált Leapről.

Az összehasonlító posztot itt olvashatjátok. 

Volt a BlackBerrynek néhány évvel ezelőtt egy rendkívül népszerű okostelefon-szériája, ami nem a tudásának és nem is a szépségének köszönhette a népszerűségét, és még csak nem is az árának. A Curve-öket mégis vitték, mint a cukrot, elsősorban céges telefonnak, középvezetői szinttől lefelé, és ezzel párhuzamosan a QWERTY-billentyűzetnek köszönhetően a fiatalok is meg voltak értük őrülve. Bár ezt senki nem mondta ki sehol, meggyőződésem, hogy a BlackBerry a Curve-koncepciót követve alkotta meg a Leapet, melyben minden adott ahhoz, hogy népszerű flottatelefonná váljon. Hogy a fiataloknak tetszeni fog-e, azzal kapcsolatban azért akad bennem némi kétely.

...mintha német ipari tervezők keze nyomát viselné, vagy mondjuk japánokét.

Ami azt illeti, a BlackBerry Leapre ránézve nehéz elképzelni, hogy a tervezők egyik elsődleges célja az volt a telefon megalkotásakor, hogy bárkinek is tetszen a végeredmény: Be kell látni, a Leap egy lapos, sötétszürke tégla (jó, lesz belőle fehér-fekete tégla is), amin egyetlen négyzetcentiméternyi pont sincs, mely magára vonná a tekintetet. Még csak új tervezésről sincs szó, a Leap ugyanis szinte szakasztott mása a jelenlegi legolcsóbb BB10-es BlackBerrynek, a Z3-nak, igaz, az anyaghasználatban azért van különbség a két modell közt. Az egész telefon olyan, mintha német ipari formatervezők keze nyomát viselné, vagy mondjuk japánokét, a Leap legalábbis nekem leginkább a legendás ThinkPadek mobilos megfelelőjének tűnik külsőre.

p1110547.JPG

Nem véletlen érzem ezt, hiszen BlackBerry Leap külső műanyag burkolatának anyaga, vagy inkább tapintása éppen a prémium kategóriás notebookokat idézi, persze a hátlap itt nem sima, hanem mintázott, a jobb fogás érdekében. Manapság divatos az egybeöntött burkolat egyes gyártóknál, a Leap is ilyen, vagyis nincs levehető hátlap, de még oldalsó fém, vagy krómozott csík sem. A Leap ennek ellenére, vagy talán éppen ezért iszonyú masszívnak tűnik, de ez szerencsére nem jár együtt irreális vastagsággal. A BlackBerry ennél a modellnél sem spórolt viszont az anyaggal, amire a 170 grammos tömeg is utal.

A sötét fellegek hamarosan elvonulnak, és újra nap süt majd e tájon, hiszen mostantól már a hivatalos forgalmazópartnereken keresztül is kapható Magyarországon a BlackBerry Leap, a kanadai okostelefon-gyártó újdonsága!

leap_erzsebet_hid3.jpg

A Leap neked való, ha:

  • Saját stílusod van, nem kívánod majmolni a divatot
  • A világ legjobb üzenetkezelő rendszerét használnád
  • Megbízható, stabil (munka)társat akarsz magadnak
  • Biztonságban akarod tudni a személyes és céges adataidat
  • Nem szeretnél egész nap egy töltővel a kezedben konnektorokra vadászni
  • Nem akarsz egy okostelefonért több százezer forintot fizetni

Szerezd be te is a vadonatúj BlackBerry Leapet, gyárilag független, európai régióba szánt változatban, gyári jótállással, országszerte ingyenes házhozszállítással!

Lépj előre!

Május második felétől a magyarországi hivatalos értékesítési csatornákon keresztül is hozzáférhetővé válik a BlackBerry legújabb, elérhető árú okostelefonja, a BlackBerry Leap, mely hosszú idő óta az első, teljes érintőkijelzős modellje a kanadai gyártónak. A készülék így rövidesen* kapható lesz a BerryBoltban is, két év gyártói jótállással, gyárilag szolgáltatófüggetlenül, bruttó 89990 forintos fogyasztói áron, országszerte ingyenes szállítással.

leap_grey_front.jpg

A teljes érintőkijelzős BlackBerry Leap leginkább azok számára lehet jó vétel, akik egy elérhető, modern kialakítású okostelefonra vágynak, és ragaszkodnak a tradicionális BlackBerry-értékekhez, vagyis a világ legfejlettebb üzenetkezelő rendszeréhez és a legbiztonságosabb, legstabilabb mobil platformhoz. Az 5 hüvelykes HD-kijelzővel ellátott, 16 GB memóriával és 8 megapixeles kamerával szerelt 4G-képes okostelefon egész nap hatékony társad maradhat, köszönhetően a nagy kapacitású, 2800 mAh-s akkumulátornak.

A BlackBerry Leap mellé eredeti, gyári tartozékok teljes választékát találod meg már most raktáron a BerryBoltban -- legyen szó bőrtokról, kijelzővédő fóliáról vagy éppen extra töltőről. 

Ráadásul ha most elsők közt rendeled meg a telefont, meglepetés ajándékot** kapsz a készülék mellé! 

BlackBerry Leap részletek és vásárlás.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

*A termék tényleges elérhetősége a BlackBerry beszállító partnerénél hozzáférhető készlet függvénye.

**Ajándékot az első 10 megrendelőnek küldünk.

Nagyon kevés olyan mobilgyártó van a világon, mely a termékeit egyszerre dobja piacra minden régióban, szóval olyan, hogy mobilos világpremier, nem nagyon létezik. Ennek több oka is van, mindenesetre azt meg kell jegyezzem, hogy a BlackBerry korábbi önmagához képest sokat javult e tekintetben. A cég legújabb okostelefonja, a Leap a hét közepe óta újabb országokban érhető el, és a kelet-európai premierre sem kell már olyan sokat várni.

A BlackBerry Z10 és Z30 szériát tovább örökítő Leap jelenleg Nagy-Britannia mellett Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban kapható, az eurózónában telefonért 289 eurót, azaz napi árfolyamon átszámítva olyan 86-87 ezer forintot kérnek (az ár tartalmazza a helyi adókat). Ez az ár szerintem egész jól tükrözi a készülék képességeit, melyek összességében egy erős középmezőny-játékost csinálnak a Leapből. Szerintem amúgy igazából olyanoknak való ez a telefon, akiket a lenti képen lévő műszaki adatokon kívül más teljesen hidegen hagy.

leap_specs.jpg

A telefontól egyelőre továbbra is látványosan távol tartják magukat az operátorok (egyedül az angol Vodafone vette fel a kínálatba eddig), és az eddigiek alapján úgy vélem, hogy ez eleinte itthon sem nagyon lesz másként, az viszont biztos, hogy a BerryBolt kínálatában elérhető lesz a Leap, méghozzá a kelet-európai premierrel egy időben, előreláthatóan május végétől. Részletekkel jövünk hamarosan.

Címkék: premier leap

Mától kapható hivatalosan a BlackBerry legújabb okostelefonja, a már megjelenése előtt rendkívül megosztóvá vált Leap, vagyis kódnevén a Rio. A készülék egyelőre Nagy-Britanniában került csak hivatalosan forgalomba, ott is a Vodafone forgalmazza csupán egyedüli szolgáltatóként, meg persze a BlackBerry saját webáruháza.

A Leapről ennek megfelelően már meg is jelentek az első tesztek és kicsomagolós videók (lásd fent), amelyek nagyjából annyira lelkesek, amennyire egy kábé 80 ezer forintba kerülő okostelefonért lelkesedni lehet, nem elfelejtve, hogy a legtöbb tömegtelefon a legritkább esetben tűnik ki a sokaságból olyan nyalánkságokkal, mint például a Passport rendkívül innovatív hibrid billentyűzete.

A BlackBerry Leap ezzel együtt is remek belépő lehet az okostelefonok világába azok számára, akik androidos telefont akkor sem vennének, ha pisztollyal fenyegetnék őket, a windows szótól meg egyenesen kirázza őket a hideg, egy iPhone-ért meg hülyék lesznek kiadni annyi pénzt, amennyit kérnek érte. A gyártó szerint leginkább az amolyan lendületes, fiatal vállalkozóformák okostelefonja lehet a Leap, legalábbis a korábbi reklámban ilyen arcok tűnnek fel lépten-nyomon. Vagyis inkább Leapten-nyomon. Na jó, befejeztem a hülye szóvicceket.

A BlackBerry Leap hivatalos kelet-európai rajtjára május végéig kell várni, bár egyes webáruházakban és GSM-üzletekben már most is megrendelhető a telefon, hála az uniós szabadkereskedelem nyújtotta kreatív lehetőségeknek.

Címkék: leap unboxing
süti beállítások módosítása