A BlackBerry mondhatni köztudottan egyike azon kevés okostelefon márkáknak, melyek kiemelt figyelmet fordítanak egyes szolgáltatások, vagy akár komplett operációs rendszerek kiadás előtti tesztelésére. Ezekhez a tesztekhez a szerencsésebb végfelhasználók, vagy éppen a fejlesztők is csatlakozhatnak (illetve azok a kevésbé szerencsés végfelhasználók, akik fejlesztői verziókat töltenek le a telefonjukra, lásd BB10 v10.3.3 béta), többnyire az itthon egyébként hivatalosan továbbra sem elérhető Beta Zone-on keresztül.
A tesztelés célja elsősorban az, hogy a végleges kiadásban utolsó pillanatban talált hibákat még a kiadás előtt javítani lehessen, vagy ne menjen ki a felhasználókhoz olyan verzió, melyben valami kritikus bug maradt (persze azért egyes esetekben a sok figyelmes tekintetet is kijátsszák ezek a rohadék hibák).
Talán a rendszer jellegéből adódóan, talán azért, mert a BlackBerry még újoncnak számít az androidos vizeken, mindenesetre a tavaly október végén megjelent PRIV-hez -- vagyis annak egyes típusaihoz -- a múlt héten immár a kliencedik béta operációs rendszer jelent meg, AAG202 és AAG191-es verziószámmal. Előbbit az AT&T-s PRIV-ek kapják meg (STV100-1), utóbbit a kanadai szolgáltatóknál működő, STV100-3 -as típusok. Nálunk Európában egyébként hivatalosan az STV100-4 -es jelzésű PRIV van forgalomban, ahhoz utoljára július végén jött ki béta, melyet augusztus elején véglegesítettek (a mostani bétát ez alapján valószínűleg jövő hét elején adják ki mindenkinek véglegesben).
A Beta Zone szintén múlt heti bejelentése szerint rövidesen indul a DTEK50-re is egy hasonló tesztprogram, mely alighanem ugyanígy az operációs rendszerben lévő, a BlackBerry és partnerei által javítható hibák hatékony és gyors felderítését szolgálja.
A két androidos készülék mellett, de továbbra is Android platformon maradva a BlackBerry rövidesen elindítja a fizetős, illetve adware jelleggel elérhető Hub+ alkalmazáscsomag bétatesztjét is, melynek az a legnagyobb érdekessége, hogy első ízben érhető majd el BlackBerry bétaprogram nem BlackBerry készülékkel rendelkező felhasználók számára.
A mobiltelefonos szoftverek fejlesztésekor a legértékesebb vélemény mindig a felhasználóié, gondolom ezzel nem sokaknak mondok itt újat. Még jobb, ha a felhasználó még azelőtt elmondhatja a véleményét egy szoftverről, mielőtt az publikusan, nagyobb tömegek számára elérhetővé válik.
A tesztelni vágyóknak a BlackBerry ezért régóta létrehozott egy közösségi teret, illetve egy olyan helyet, ahol bizonyos, saját fejlesztésű appok (pl. Facebook, Twitter vagy BBM) legújabb verzióinak tesztkiadásai még azelőtt letölthetők, hogy a BlackBerry Worldben megjelentek volna. Ezt a közösség teret hívják Beta Zone-nak, és ez terjed ki mostantól a BlackBerry 10-re is.
A Beta Zone nemrég megnyílt "Global BlackBerry 10 Community" nevű szekciójában egyelőre nem lehet semmiféle alkalmazást tesztelni, de aki akarja, egy erre a célra létrehozott, az illetékes BB-dolgozók által gyakran szemlézett fórumon leírhatja a véleményét a rendszerről, vagy egyes komponenseiről a jobbító szándéktól vezérelve, egy garantáltan trollmentes felületen.
Remélhetőleg hamarosan az első BB10-es appok tesztverziói is megjelennek majd itt, mint ahogy arra is számítok, hogy a Beta Zone elérhetőségét végre-valahára kiterjesztik idővel Magyarországra is, itthonról ugyanis ha akarsz sem tudsz véleményt formálni, még akkor sem, ha perfekt vagy angolból. Persze ha él ismerősöd mondjuk Angliában, vagy olyan helyen, ahol a Beta Zone elérhető, megkérheted, hogy hozzon létre neked egy regisztrációt, ha megbízol benne annyira, hogy -- ha ideiglenesen is -- rá bízod a BlackBerry ID-det.
Fura úgy hivatkozni rájuk, hogy "régebbi BlackBerryk" mindenesetre mostantól muszáj lesz valahogy megkülönböztetni a BlackBerry OS-re, tehát nem a BlackBerry 10-re épülő BlackBerryket az utóbbiaktól -- ezeknek a telefonoknak a memóriakezelésével az operációs rendszer sajátosságai miatt sajnos mindig is voltak problémák, mit többnyire csak egy totális agymosással, vagyis újraindítással lehetett megoldani.
Vagy az utóbbi időben az Application Resource Monitor nevű alkalmazással, amit a legújabb 7.1-es OS-ekb már gyárilag betettek, egyébként meg a BlackBerry Worldből lehet letölteni. Erről a hasznos kis appról írtunk már korábban, lényegében nem csinál mást, mint bezárja a pazarló, háttérben futó alkalmazásokat -- illetve eddig nem csinált mást.
Az új verzió -- ami egyelőre csak a Beta Zone-ban érhető el -- már a memóriatöredezettséget is érzékeli, és valamilyen úton-módon vissza tudja szorítani (hogy pontosan hogyan, azt nem köti senkinek az orrára a BlackBerry), illetve elég kézenfekvő módon szól, ha elfogyott a memória, és felajánlja a felhasználónak, hogy indítsa újra a telefont -- kösz szépen!
Akinek van elérésre a BlackBerry Worldhöz, elérheti a program 2.0-s tesztverzióját az alábbi linkről.
Bár mostanra nagyjából mindenki BlackBerry 10 lázban ég, a RIM-nél azért nem feledkeztek meg azokról a felhasználókról, akik a régebbi BlackBerryket koptatják, és köszönik szépen jól elvannak velük még egy darabig. A régi platformra éppen ezért zajlik tovább a fejlesztés gőzerővel, most például elérkeztünk egy újabb állomáshoz a gyári Facebook-kliens történetében.
A RIM tegnap tette elérhetővé a tesztelőknek fenntartott Beta Zone-on keresztül a közösségi hálózathoz fejlesztett app soron következő, 4.0-s verzióját, amiben néhány látványosabb, a felhasználói felületet érintő újdonság került ezúttal bele. Lássuk ezeket sorjában:
- Megjelent a pull to refresh funkció, vagyis a feed frissítéséhez elég lehúzni a tartalmat és elengedni, nagyjából úgy, ahogy a Twitter-kliensnél is működött eddig,
- Átalakult, szebb lett a fotónézegető, megváltoztak a komment/like gombok, plusz a fotók közti váltás is szebben van megoldva, illetve lehet tageket is nézegetni már,
- Megváltozott a főmenü kinézete, a korábbi négyzetrácsos-ikonos nézetről listás nézetre.
Ezek közül főleg az utolsó kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a változtatás része lehet annak a törekvésnek, hogy a RIM a BlackBerry 10-hez és a korábbi OS-ekhez fejlesztett programok kinézetét kicsit jobban egységesítse, közelebb hozza őket egymáshoz. Az új verzióba bekerült még egy rakás hibajavítás is, de még mindig hiányzik az oldalak kezelése, amit most már nagyon időszerű lenne megoldani akár ezzel az appal, akár egy külön alkalmazással, akárcsak más platformok esetében.
A Facebook 4.0.0.3 letölthető a BlackBerry Beta Zone-ból.
A RIM igazán példás módon tesztverziókban is elérhetővé tesz bizonyos kulcsfontosságú platformalkalmazásokat, bizony tanulhatna a kanadaiaktól ezen a téren a többi gyártó. Az oldal, ahonnan például a címben is jelzett Facebook kliens tesztverzióját is le lehet tölteni Beta Zone-ra hallgat. Éppen tegnap jelent meg ott a Facebook 3.3.0.6-os tesztverziója, néhány hasznos újdonsággal, ami mindig jó.
És akkor jöjjön az, ami kevéssé olyan jó. A héten jött a hír a Beta Zone kapcsán, hogy a RIM kiterjesztette a tesztelők körét, mégpedig úgy, hogy újabb országokból enged be felhasználókat a tesztelői körbe. A kanadaiak valamiért nagyon szeretik ezt a régiókorlátozósdit, az App Worldben is van egy-két teljesen érthetetlen régiókorlát (lásd LinkedIn, bár az nem saját alkalmazás, de akkor is), a Beta Zone pedig még szűkebb kör számára volt elérhető - legalábbis eddig.
Hétfőn ugyanis 43 új ország lakói számára nyílt meg a Beta Zone, köztük olyan, egyébként bizonyára fejlesztők és tesztelők tömkelegét adó országokkal, mint Ruanda, Uganda, Montserrat vagy Zambia. Érdekes egyébként, hogy az országlistán Skócia és Észak-Írország is szerepel - hogy örülnének neki a skótok meg az írek, ha valóban önállóak lennének!
A listán sajnos nincs ott Magyarország, illetve úgy általában egyetlen kelet-európai ország sem, mindez persze nem jelenti azt, hogy egy kis trükközéssel ne lehetne elérni a Beta Zone-t innen is. Persze csalni nem szép, de talán nem olyan nagy főben járó bűn, ha eláruljuk, hogy a Beta Zone használata esetén csak a regisztráció során végez IP-ellenőrzést a rendszer, szóval ha valakinek él a támogatott országok egyikében - például Zambiában vagy Ruandában - rokona vagy ismerőse, megkérheti, hogy készítsen egy felhasználót a szolgáltatáshoz.
Így a nap végére még egy gyorshír a bétaállapotú alkalmazások háza tájáról: megjelent a BlackBerry Beta Zone-ban a Facebook app legújabb, 3.0-s verziójának első bétája. Azért mielőtt mindenki pezsgőt bontana, nem árt, ha emlékeztek rá, hogy a jelenlegi, 2.0-s verzió tesztelése elég sokáig húzódott, szóval simán elképzelhető, hogy ebből sem lesz egy darabig kész szoftver.
Ami az újdonságokat illeti, kiemelnénk a BBM Connect opciót, emellett jobb lett a felület és átláthatóbbak az értesítések és (hiba)üzenetek.
Akinek van Beta Zone elérése, és kedvet érez magában némi tesztelgetésre, máris ragadjon BlackBerryt, és töltse le a kliens 3.0-s verzióját!
Via N4BB.