Alig egy nap telt el azóta, hogy az N4BB megszellőztette a BlackBerry februárban érkező új, középkategóriás Z3-utódjának, a Riónak a paramétereit, máris itt vannak az első renderelt, vagyis számítógépes grafikával készült (ugyanakkor vélhetően hivatalos forrásból származó) képek az újdonságról.

A képek alapján immár a napnál is világosabb, hogy a Rio (aminek a kereskedelmi nevét még mindig nem tudni biztosan, de ha rajtam múlna, Z5 lenne) a Z3 utódja, illetve európai, ázsiai és dél-amerikai piacra szánt, kissé felturbózott változata lesz. A mobil legalábbis szinte szakasztott mása a Z3-nak, egyedül a hátlapon látható markáns, vagy legalábbis könnyen észrevehető különbség. 

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Riót minden bizonnyal John Chen kedvenc ázsiai gyártópartnere, a Foxconn készíti majd, a képek tanúsága szerint a Z3-mal ellentétben nem csak feketében, hanem fehér színben is.

Via N4BB.

A BerryBolt kínálatát az idők során igyekeztünk úgy bővíteni, hogy minden BlackBerry-típushoz megtalálhassátok a kedvenc tartozékotokat, legyen szó védőtokról, töltőről vagy headsetről. A webshop kínálatában mától egy új gyártó termékeit is megtaláljátok, ismerkedjetek meg a Uunique London kitűnő minőségű tokjaival, melyeket BlackBerry Z3-hoz kínál a BerryBolt!

uuniquelondon1.jpguuniquelondon2.jpg

A gyártó kínálatából két kiegészítő került be a BerryBolt választékába, a Z3-hoz passzoló flip tok és szilikontok az eredeti BlackBerry-tartozékokhoz hasonlóan pérmium minőséget kínálnak, elérhető áron. A fekete színű flip tokot azoknak ajánljuk, akik a BlackBerry Z3 kijelzőjét is védeni kívánják a sérülésektől, míg a puha, szilikon kerettel ellátott, de plexi hátlappal rendelkező kemény tok szabad hozzáférés ad a kijelzőhöz.

A Uunique London BlackBerry Z3-hoz passzoló tokjait megtalálhatjátok az alábbi hivatkozásokon:

Uunique London BB Z3 flip tok - fekete

Uunique London BB Z3 szilikontok - fekete/átlátszó

A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

KIFUTOTT AKCIÓ!

A BlackBerry Z3 jelenleg az egyik legjobb ár/érték arányú BB10-es okostelefon, mely a korábbi csúcsmodell, a Z30 méreteit és funkcióit kínálja elérhető áron. A kedvezőbb ár érdekében a készülék többek közt kevesebb háttértárral is rendelkezik, mint a nagytesó, ezt azonban most ingyenesen kompenzálja neked a BerryBolt, ha a mostani akciót kihasználva új BlackBerry Z3-at vásárolsz!

z3_kingston_blogra.jpg

A webshop legújabb akciójában minden BlackBerry Z3 okostelefon mellé egy 8 GB kapacitású, adapterrel ellátott Kingston microSD-kártya jár ajándékba, ezzel gyakorlatilag megduplázhatod a vadonatúj telefonod memóriáját. A kártyára több ezer képet, vagy akár több száz videót, netán zeneszámot másolhatsz, illetve tárolhatod rajta a különböző, e-mailben kapott dokumentumokat is, míg a készülék beépített memóriáját teljes mértékben kihasználhatja az operációs rendszer, illetve a telepített alkalmazások.

Emellett ne feledd: a BerryBoltban minden készülék gyári jótállással rendelkezik és hivatalos forrásból származik, ráadásul gyárilag szolgáltatófüggetlen, nem utólag függetlenített. A BerryBoltban a kényelmesebb vásárlás érdekében október közepétől már bankkártyával is fizethetsz a telefonodért.

A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Ismét egy újabb negyedéves jelentés. Legszívesebben elintézném azzal, hogy nincs nagyon mit nézni ezen, inkább várjuk, hogyan teljesít a Passport és a BES12, valamint a Z3 fel tud-e kicsit pörögni globálisan. De azért mégiscsak egy BlackBerryre fókuszáló blog ez.

Az augusztussal véget ért negyedévben, amely a cég második negyedéve a 2015-ös pénzügyi évében (sose fogom megérteni, az ilyen eltolásoknak mi értelme és miért engedik még mindig) a BlackBerry forgalma nagyjából 5 százalékkal csökkent a megelőző három hónaphoz képest, és 42 százalékkal a tavalyi hasonló időszakhoz mérten. A veszteség 207 millió dollárt tett ki, aminek nagy része már nem aktuális kiadások, hanem értékleírás miatt keletkezett - a cég egyszeri tételektől megtisztított vesztesége 11 millió dollár, szemben az előző negyedév 60 milliójával és a tavalyi 248 milliós mínusszal. A cég mindössze 36 millió dollármyi pénzt égetett el, miközben 3,1 milliárdos likviditással bírt, vagyis semmiféle élet-halál helyzetről nincs szó jelenleg.

bbry_logo.jpg

Ennyit a száraz pénzügyi számokról. A BlackBerry láthatóan stabilizálta működését, vagyis John Chen gyors átszervezései, szigorú pénzügyi fegyelme és a nyereségesség előtérbe helyezése a piacrészesedéssel szemben meghozták eredményüket. További bíztató pont, hogy a BlackBerry enyhén még növelni is tudta okostelefonos bevételeit a megelőző három hónaphoz képest, mintegy 10 százalékkal - a vállalat 2,1 millió BlackBerryt adott el, míg a boltokból mintegy 2,4 millió BlackBerry fogyott, vagyis a készletek tovább apadtak. A cég pontosan nem közölte, mennyi BB10-es készüléket vásároltak a felhasználók, de annyit tudni, hogy több mint 1 milliót, elemzői becslések szerint 1,5 millió körül lehetett a szám.

A cég a konferenciahíváson azt is közölte, hogy eddig 200 ezer Passportra érkezett megrendelés tegnap - kezdésnek nem rossz. Az nagyjából a teljes kezdő készlet lehetett, ugyanis mind a BlackBerry online boltjában, mind az Amazonon elfogyott a telefon. A cég nem közölte, a Z3 hogyan teljesít, amely jelenleg 13 országban kapható hivatalosan, és további 10 országban indul hamarosan. Összességében nem teljesítenek rosszul a BlackBerry okostelefonok, ugyanis a részleg működése nyereséges.

Sikeres a BES 10 (a vállalati mobil menedzsment keretrendszer) is az EZ Pass programnak köszönhetően (ingyenesen lehet váltani korábbi BES és versenytárs rendszerekről). A negyedév során 2,2 millió végfelhasználói licencet aktiváltak 900 vállalatnál világszerte, így már 3,4 millió licencnél jár a BES10 - ennek nagyjából negyede versenytársakról váltott. A BES 12-őt, amely egyesíti szinte az összes létező okostelefonos platform menedzsmentjét egyetlen központi eszközön, 700 nagyvállalatnál tesztelik jelenleg. Az új szoftver novemberben rajtol, és a BlackBerry várakozásai szerint nagy lendületet vesz majd. Ez kulcsfontosságú lesz abban, hogy a csökkenő BIS bevételeket ellensúlyozni tudja a cég.

Még a nagy nap, vagyis a BlackBerry Passport bejelentése előtt egy kis szórakoztató tartalom azok számára, akik szeretnek kicsomagolós videókat nézegetni: kibontottunk egy vadonatúj BlackBerry Z3-at, melyet immár az európai piacra szánt a gyártó. Erre utal például, hogy a csomagban gyárilag egy EU-s töltő lapul, na meg magyar nyelvű leírás is került bele, amit az Indonéziába szánt szállítmányokból alighanem kihagytak.

z3_box.jpg

Az ominózus példány egyébként olyannyira friss és ropogós, hogy a dobozon lévő címke tanulsága szerint szeptember 11-én, azaz nem egészen két hete jött le a gyártósorról, ebből kifolyólag a jelenleg elérhető legfrissebb BB10-verzió, a 10.2.1.3247-es jelű fut rajta.

Már be is költöztem rá, annyit elöljáróban, hogy a középkategóriás BlackBerry Z3 az eddigiek alapján kellemes meglepetés, bizonyos tekintetben még a jóval drágább Z30-nál is jobb, de több poént nem lövök le egyelőre.

A BlackBerry Z3-at megvásárolhatod a BerryBlog webáruházában, a BerryBoltban. A részletekért kattints ide

Igazán nem lehet panasza a szeptemberre a kütyümániákusoknak, beleértve a BlackBerry-felhasználókat, illetve a BlackBerry szereplését közelebbről nyomon követők táborát. Előbb az IFA Berlinben, aztán az iPhone 6 eljövetele, a szeptember vége pedig a BlackBerryről fog szólni, lehet is felkötni a gatyát előre.

Mert hogy ezen a héten, egész pontosan szerdán debütál egyszerre három nagyvárosban a BlackBerry eddigi legkülönlegesebb, legérdekesebb okostelefonja, a BlackBerry Passport, mely nagyjából az első, internetre kiszivárgott lesifotók óta lázban tartja a netes közönséget. A BlackBestia aztán tényleg olyan telefon lesz, amihez hasonlót még nem látott a világ, ráadásul még meg sem jelent, de máris nagyon megosztja az érdeklődőket, ami szerintem mindenképpen jó jel, mert ez azt jelenti, hogy legalább kivált valamilyen érzelmet a többségből. De elég lesz-e a Passport ahhoz, hogy elindítsa a BlackBerryt, pontosabban annak készülékgyártó részlegét felfelé az úton? Nem lesz-e túl extravagáns, túl merész a nagy sikerhez? Pár héten belül biztosan okosabbak leszünk, de addig is a Passport bejelentését természetesen közvetítjük majd nektek itt a blogon.

passport_wite_calendar.jpg

A BlackBerry Passporttal együtt érkezik egy sor szoftveres újdonság is a palettára, például a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3-as verziója, amibe egy rakat új funkció (Blend, Asszisztens) mellett bekerül a teljes Amazon App Store alkalmazás-piactér, meg felfrissült dizájnt is kap a rendszer.

A Passport-bejelentéssel még nincs vége a történéseknek, hiszen szeptember 26-án, azaz pénteken adja közzé második pénzügyi negyedévének eredményeit a BlackBerry. Ebből többek közt kiderül, hogy a Chen-modell továbbra is fekszik-e a cégnek, hogy sikerül-e stabilizálni, vagy javítani a hosszú ideig beteg vállalat állapotán. Az biztos, hogy itt már rég nem azt kell majd figyelni, hogy hány BlackBerry fogyott a negyedévben, ez a paraméter ugyanis már régen nem az egyetlen mutatója annak, hogy a kanadai cég hogyan boldogul valójában.

A szeptember vége itthon is fontos lesz, mert bár a Passport biztosan nem fog a boltokba kerülni ebben a hónapban, de a héten piacra dobja a BlackBerry Európában a Z3-at, a Foxconn-együttműködés első gyümölcsét. A középkategóriás okostelefon árt/érték aránya alapján kiváló lehetőség arra a kanadaiaknak, hogy visszaédesgesse magához azokat, akik elszédelegtek az elmúlt években a márkától, vagy éppenséggel tele van már a hócipőjük azzal, hogy más mobilos operációs rendszerek csak a méregdrága készülékeken futnak akadás és úgy általában véve állandó teljesítményproblémák nélkül.

A BlackBerry Z3 már a BerryBoltban is megrendelhető, az első vásárlók a hét második felében juthatnak hozzá a telefonhoz.

Végül nem kizárt, hogy a BerryBlog is szolgált majd nektek még meglepetéssel a héten, szóval gyertek vissza sokszor, és kössétek fel a gatyát, mert tényleg durva hét következik.

süti beállítások módosítása