Ha valamilyen okból kifolyólag (nyilván a nosztalgikus emlékek ugye) még mindig BBM-et használsz, valószínűleg már te is megkaptad a fogyasztóknak szánt chatplatformot üzemeltető EMTEK rendszerüzenetetét arról, hogy az indonéz médiacég kerek-perec megszünteti a szolgáltatást május 31-i határidővel. Eleve nem túl elegáns így húsvét előtt két nappal ilyen hírt közölni az emberrel, de mit lehet tenni, már azon kívül, hogy az ember az üzemeltetőhöz hasonlóan egyszerűen továbblép.
A BBM-ért azért elég nagy kár. Nem azért, mert a platform a BlackBerryhez kötődik, hanem azért, mert maga is egy darabka történelem. Már akkor ott volt a BlackBerry mobilokon elsődleges csevegőalkalmazásként, amikor a mai népszerű óriások, a Viber vagy éppen a Faceook-féle Messenger és Whatsapp még a kósza gondolatfoszlányok sem voltak, és már akkor kínált titkosított kommunikációt, amikor a mobilozás biztonsága kimerült a SIM-kártya PIN-jének beállításában.
A BlackBerry saját okostelefonos üzletágának végét jellemző vergődés végül aztán nem tett jót a BBM-nek sem, a kanadai cég viszont még éppen időben adta el a jogokat az indonéz EMTEK médiavállalatnak, mely eleinte határtalan lelkesedéssel vetette bele magát a platform népszerűsítésébe és fejlesztésébe. Ez volt 2016-ban, mára a lelkesedés jelentősen alábbhagyott, érthető okokból: ahogy az EMTEK közleménye fogalmaz, a lelkesedés kevés volt, a nagy, több százmillió felhasználóval rendelkező platformok mágnesként vonzották át magukhoz a felhasználókat, akik helyett nem érkeztek újak.
A szolgáltatás ezzel együtt is viharos gyorsasággal zárja be a kapuit, május 31-et követően az EMTEK által menedzselt BBM appok egyik platformon sem működnek tovább, vagyis addig van időd a chateket és egyéb tartalmakat (pl. képek) lementeni. A partnerlistád az meg -- nos, megy a levesbe.
Ettől függetlenül ha továbbra is mindenáron ragaszkodnál a BBM-hez, újra kezdheted az életed a BBM vállalati verziójának ernyője, a továbbra is a kanadai BlackBerry által üzemeltetett BBM Enterprise alatt, ahová mostantól magánszemélyek is beregisztrálhatnak. A dolog apró szépséghibája, hogy a végponti titkosítást kínáló app használata csak egy évig lesz ingyen, utána félévente 2,5 dollárt (Európában gondolom ugyanennyi eurót) kell majd fizetni érte, ami pont 2,5 dollárral több, mint amit a fogyasztók által előszeretettel használt potenciális versenytársak kérnek.
Mondom én, hogy kár érte, jó volt vele:
BBM
2005.08. - 2019.05.
Előfordult már veled, hogy valamilyen internetes oldalon egyszer csak felbukkant egy csevegőablak, és egy kedves ügyintéző megkérdezte, miben segíthet? Elsőre te is bedőltél, hogy hús-vér emberrel csevegsz? HAHAHAHA!
A chatrobotok -- főleg az e-kereskedelem és online szolgáltatások területén -- népszerűsége manapság R2-D2-vel és C-3PO-éval vetekszik, hiszen a legmorcosabb potenciális vevő vagy felhasználó szívét is meglágyítja egy-egy kedves kérdés arról, hogy mégis mi a vágyai tárgya. Éppen ezért a chatrobotok manapság egyre több mobilos alkalmazásban is feltűnedeznek, persze elsősorban a világnak azon a felén, ahol az angol általánosan beszélt és írott nyelvnek, netán anyanyelvnek számít.
Jövőre a BlackBerry saját üzenetküldő platformja, a BBM sem marad majd ki a robotizációból, hiszen a kanadai cég a hétvégén bejelentette, hogy valamikor az év elején közzéteszi saját chatbot API-ját. Ez azt jelenti, hogy ettől az időponttól kezdődően bárki fejleszthet olyan robotot, amelyik mondjuk egy BBM Csatornára belépve, vagy arra feliratkozva kedvesen üdvözli a felhasználót, és készséggel válaszol mindenféle ügyes-bajos kérdéseire.
A BBM egyébként ebből a szempontból eléggé el van maradva a fősodortól, szóval éppen itt az ideje nyitni kicsit az új dolgok felé, már ha cégnek tényleg szándékában áll hosszú távon pénzt csinálni a szolgáltatásból.
Via BBM blog.
Hétfőn írtam róla egy posztot, hogy a BlackBerry új csevegőalkalmazásba tereli azokat a vállalati felhasználókat, akik a BBM Protected megerősített biztonsági és menedzsment szolgáltatásait használják - ezt néhányan tévesen úgy értelmezték, hogy a cég ezt a funkciót is külsősöknek szervezi, mint a telefonok tervezését és gyártását, erről azonban szó sincs. A BBM Protected a jövőben BBM Enterprise néven fut tovább, ugyanazon az infrastruktúrán, ugyanazzal a biztonsági háttérrel, mint eddig, és már meg is jelent hozzá a vadonatúj kliens.
A BBM Enterprise app első ránézésre nem sokban különbözik az eredeti BBM-től, kicsit más a kék menüelemek árnyalata, de kábé ennyi az összes különbség. A programból (vagy legalábbis az első kiadásból) úgy ahogy van kikerült a BBM Csatornák és a BBM Shop (vele együtt a matricák) modul, az app ennél fogva némileg karcsúbb, mint az eredeti verzió. Majd elfelejtettem, természetesen reklámok sincsenek benne.
Elvileg a jövőben a korábbi BBM Protected biztonsági funkcióit már csak ezen az alkalmazáson keresztül lehet majd használni, ami érdekes kihívások elé állíthatja azokat a csatorna adminisztrátorokat, akik BBM Enterprise előfizetők is egyben -- hacsak addig az új appba nem építik be a csatornák kezelését. Érdekesség, hogy a vállalati rendszergazda már az eredeti BBM-nél is letilthatta a két említett funkciót a szolgáltatás adminisztrációs konzoljában.
A helyzetet csak tovább tetézi, hogy a két BBM alkalmazás nem használható párhuzamosan, vagyis vagy az egyikbe, vagy a másikba lehet csak bejelentkezni (ugyanazzal a BlackBerry ID-val), a BBM Enterprise elvileg csak akkor engedi a logint, ha a BlackBerry ID-hez érvényes BBM Protected (pardon, Enterprise) előfizetés van társítva.
A BBM Enterprise alkalmazás egyelőre csak Android platformon érhető el, iOS-re várhatóan pár napon belül, a jóváhagyatási eljárás lezárásával érkezhet meg az app.
Az éves szinten kb. 11 ezer forintba kerülő szolgáltatásról itt olvashatsz bővebben.
A különféle chatprogramok és (vállalati) kommunikációs megoldások titkosítása a Snowden-botrány óta egyre több felhasználót foglalkoztat, olyannyira, hogy mostanra már a legkommerszebb platformok is magukba integráltak valamiféle végponti titkosítást. Ezek nagyon leegyszerűsítve jellemzően valamilyen egyedi, csak a két partner által használt végpont számára ismert kulcspárt használnak, és aki nem ismeri ezeket a kulcsokat, azok számára legfeljebb egy értelmezhetetlen kódsor egy üzenet. De hogy ne legyen olyan egyszerű a választás, végponti titkosítás és végponti titkosítás közt is zongorázni lehet a különbséget.
A BlackBerry a vállalati szintű titkosításért és menedzsmentért éves előfizetést kér azoktól az ügyfelektől, akiknek TÉNYLEG fontos az, hogy a chat szövege, vagy a VoIP-kommunikáció ne jusson illetéktelen kezekbe. Ez a már eleve titkosított BBM-re épülő felső titkosítási réteg, a BBM Protected, mely a BBM kliensen belül kínál magasabb szintű titkosítást. Hogy pontosan mennyire durva a BBM Protected által kínált védelem, azt jól érzékelteti az alábbi dokumentum, annak is leginkább a 9-11. oldala, ahol a BlackBerry részletesen taglalja, milyen szabványok szerint épül fel a rendszer, illetve milyen algoritmusokat, technológiákat támogat.
A BBM Protected ráadásul - alapvetően vállalati termék lévén - bizonyos szintű menedzsment funkciókat is ad a vállalati adminisztrátor kezébe azon felül, hogy hiperbiztonságossá teszi az adatfolyamot. Ilyen lehet például a copy-paste parancsok tiltása, valamint a felhasználóhoz köthető teljes korábbi BBM-aktivitás (beleértve a kontaktokat, üzeneteket, csoportokat, csatornákat stb) távoli törlése és egyéb nyalánkségok.
A mostani poszt apropóját az adja, hogy a BlackBerry a közeljövőben átalakítja ezt a szolgáltatást, melyről a napokban értesítette/értesíti a BBM Protected adminisztrátorokat. Az átalakítás lényege nagyjából abból áll, hogy a BBM Protected a jövőben új néven, BBM Enterprise-ként fut majd tovább, az új név pedig egy új alkalmazást is igényel majd, vagyis a korábbi Protected funkció lényegében kiszerveződik a BBM alól a BBM Enterprise appba.
Az appokat érintő változás egyelőre csak iOS és Android platformon érvényes, BB10 esetén továbbra is a "régi" BBM app alatt működik majd a Protected funkció, ami az említett két platformon a kiszervezést követően is ugyanazt a biztonsági szintet nyújtja majd, mint korábban, vagyis az iparág egyik, ha nem a legbiztonságosabb, szoftveres titkosítást alkalmazó mobilkommunikációs megoldása lesz.
A mára több mint egymilliárd felhasználóval büszkélkedő WhatsApp méltán számít a földkerekség egyik, ha nem a legnépszerűbb chatplatformjának, annak ellenére, hogy sokáig kizárólag mobilra fókuszált az alkalmazás, az asztali gépek (PC-k) támogatása mondhatni felemás volt. Az adattitkosítást nemrég felülvizsgáló, és ezen a téren korábban szintúgy kihívásokkal küzdő platform azonban mostantól önálló alkalmazásban is elérhető Windows és Mac OS X alatt.
Aki korábban is csevegett már a WhatsApp webalapú kliensével, annak az önálló szoftver használata valószínűleg nem jelent majd semmilyen problémát, a felület ismerős, a funkciók ugyanazok, csak éppen nem kell elindítani többé a böngészőt a futáshoz. Aminek nyilván az az előnye is megvan, hogy ha a browser összeomlik, a felhasználó vígan cseveghet tovább, és szidhatja a Chrome/Firefox/IE/Safari fejlesztőit zavartalanul a chatablakban.
Ezzel a mostani fejlesztéssel a WhatsApp végleg felzárkózott a Viberhez, Skype-hoz és társaihoz, más kérdés, hogy valószínűleg ez a már eleve elképesztően népszerű kliens számára aligha fog hozni újabb százmilliós felhasználói bázist, erre a legjobb bizonyíték a tulajdonos cég saját chatplatformja, a Facebook Messenger, mely szintén nem rendelkezik PC-s klienssel, mégis legalább annyian használják, mint a WhatsAppot.
Az ügynek természetesen a semmiféle PC-s kimenettel nem rendelkező BlackBerry Messenger (BBM) számára is lehet némi tanúsága, a rajongók szerint ugyanis sokat lendítene a BBM népszerűségén, ha végre lehetne számítógépen is üzenetet pötyögni, ad abszurdum hanghívást indítani. Előbbit a BB10-es Blenddel úgy-ahogy megoldotta a BlackBerry, ám ez a funkció a négy támogatott platform közül egyedül egyen használható.
A WhatsApp PC-s kliense letölthető erről a hivatkozásról.
Bámulatos, hogy hirtelenjében mekkora pálforduláson ment át a chatkilens-iparág, már ha létezik ilyen: Egyszercsak, mintegy varázsütésre mindenkinek fontos lett a felhasználói adatok, meg a privát szféra védelme, és bár ez a tendencia kétségtelenül kedvező több milliárd felhasználóra nézve, felveti a kérdést, hogy azok, akik most ülnek fel erre a vonatra, mégis mi a fészkes fenét csináltak az elmúlt fél-egy évtizedben. Pár hete a WhatsApp, most pedig éppen a Viber jött rá, hogy az adatvédelem mindig is a DNS-ében volt.
Az a Viber, aminek világszerte már több mint 700 millió felhasználója van mostanára, illetve Magyarországon az egyik legnépszerűbb csevegőprogramnak számít (számított, amíg nem jöttek rá egyre többen, hogy a kliens egy hulladék, és kezdték el helyette használni a Facebook Messengert). Illetve az a Viber, ami azzal kezd az első telepítést követően, hogy beszkenneli a telefon névjegyzékét és azzal a lendülettel felküldi a saját szerverére - persze mindezt a felhasználó érdekében.
Szóval a Viber is nyújt mostantól végponti titkosítást - derül ki a cég most kiadott sajtóközleményéből, ami egyébként azért is nagy szám, mert nem emlékszem, hogy a cég valaha adott volna ki korábban magyar nyelvű közleményt. Ehhez a felhasználóknak a legújabb, ma megjelent 6.0-s verziót kell telepíteniük, a végponti titkosítás pedig a következő hetekben aktiválódik mindenkinél, aki az új verziót használja - gondolom ennyi ideig tart, míg a szervereken frissítik a profilokat. Egyébként a Viber eddig is titkosította az adatfolyamot, de csak a szerver és a végpont között, az új rendszerben viszont már a fejlettebb topológiának számító, két végpont közti titkosítás is működik.
A Viber (többek közt a WhatsAppel ellentétben) egyébként nem részletezi, hogy pontosan milyen technológiával titkosítja a párbeszédeket, vagy a hanghívásokat, ami annyira talán nem is lényeges a felhasználói kör nagy része számára, a lényeg helyette az, hogy mostantól a chatklienssel elvileg biztonságosabban lehet kommunikálni.
Jön egyébként néhány új funkció is a 6.0-s verzióba, így lesz például a BBM-es privát chathez nagyon hasonló rejtett csevegés, illetve a BBM-es üzenetvisszahívás viberes megfelelője is megjelenik majd a kliensben, lényegében ugyanabban a formában. Mondjuk nem lennék meglepve, ha ezekből a fejlesztésekből a BlackBerry korábban megszagolt volna egy, s mást, vagy ha nem, hát elképesztő jó időérzékkel tette ingyenessé a cég a BBM Privacy and Control kiegészítő csomagját pár hete, amiben mit tesz a véletlen ott van a már fent is említett üzenetvisszahívás, vagy a privát csevegés.
De a lényeg, hogy ha te is viber-felhasználó vagy, akkor keresd a szürke vagy a zöld lakatot a csevegéseknél, de ha piros lakatot látsz, akkor se ess pánikba, hiszen akkor szimplán csak úgy működik a program, ahogy eddig is megszoktad.
Fotó: Venturebeat