A BlackBerry KEY2 LE tavaly őszi megjelenése óta nem sok újdonság történik a BlackBerry Mobile háza táján, vagy legalábbis lement a Las Vegas-i CES anélkül, hogy akár csak utalás történt volna rá a gyártó (vagyis inkább gyártók, mert ugye legalább három cég gyárt BlackBerryket) részéről arra vonatkozóan, hogy mit hozhat a jövő. Azt viszont készséggel elárulták, hogy 5G-s BlackBerry nem lesz idén, ha esetleg valakit mindenek felett az érdekelne.

crystal_ball.jpg

Ezt a csendet törte meg tegnap egy-két whitehacker, akik a legújabb DTEK app konfigurációs fájljait feltúrva egy új, eddig soha nem látott BlackBerry típusjelzést és kódnevet is felfedeztek a sorok közt. A BlackBerrykről tudni kell, hogy már a megjelenésük előtt felvértezik őket egy típusjelzéssel, majd ezeket látják el altípus-jelöléssel attól függően, hogy milyen régióba kerül a telefon, vagy milyen felépítésű (újabban az egy SIM-es és két SIM-es készülékeket is így különböztetik meg). BBF100-X típusjelet kapott pl. a KEY2, BBE100-X -et meg a KEY2 LE (érdekes, hogy utóbbi jelölése annak ellenére előrébb áll az ABC-ben, hogy később jelent meg), emellett van egy kódnevük is, ami a KEY2-nál az Athena, a KEY2 LE-nél meg a Luna.

A most kiszivárgott, új típusjelzés és kódnév a BBI100, illetve az Adula,

ami egyébként az Alpok egyik hegyvonulata Svájc Olaszországhoz közeli részén. Hozzáteszem ez nem jelenti azt, hogy ebből a típusból valaha kereskedelmi termék lesz, volt már rá legalábbis példa a történelemben, hogy prototípus fáziban elkaszáltak egy-egy típust a BlackBerrynél. Nyilván még azt sem tudni, hogy a mobilt ki gyártja, így éppúgy lehet TCL-gyártmány, mint ahogy jöhet az indiai Optiemustól vagy az Indonéz BB Mearh Putih-tól. Utóbbi két esetben vajmi kevés esély van rá, hogy a mobil - ha egyáltalán forgalomba kerül - Európában valaha elérhető lesz.

Remélhetőleg az egy hónap múlva kezdődő barcelonai Mobile World Congressen már ennél valamivel több infó áll majd rendelkezésre az idei termékvonalat illetően, mindenesetre idén ezúttal én is ott leszek, szóval ha valami lesz, arról a helyszínről fogok beszámolni nektek.

Via CrackBerry.

Tegnaphoz képest éppen húsz évvel ezelőtt forradalmi újdonsággal jelentkezett egy akkor még jobbára ismeretlen kanadai cég, a Research in Motion. A gyártó 1999. január 19-én rántotta le a leplet a BlackBerry 850 típusú (először csak BlackBerry Handheldnek nevezett) személyi kommunikátorról, ami megágyazott egy teljesen új iparágnak, egyben a BlackBerry sikerének. Akkortájt még nem léteztek a maihoz hasonló képességű csillivilli okostelefonok, úgyhogy elég nagy megdöbbenést váltott ki a szakmabeli és értő közönségben, hogy valaki letett az asztalra egy olyan mobilkommunikációs eszközt, amivel e-maileket lehet fogadni és küldeni.

Mert hogy a BlackBerry 850-nek nemigen volt más funkciója, az aprócska, tenyérben elférő készülékkel még telefonálni sem lehetett, a mobil e-mail küldés és fogadás azonban 1999-ben, a személyhívók korában szinte űrtechnológiának számított. Az aprócska kütyünek a vállalati e-mail küldéshez megvolt mindene (na jó, a manapság természetesnek vett nagyméretű kijelzőt leszámítva): a készülék Intel386 processzorral és 2 GB, egyébként szintén Intel márkájú flashmemóriával rendelkezett, volt benne egy modem az élő adatkapcsolathoz, 3DES titkosítással a biztonságos adattovábbításhoz és persze legfontosabbként egy QWERTY-billentyűzettel is ellátták.

850.jpg

Hab a tortán, hogy a RIM a saját fejlesztésű hardver mellé saját fejlesztésű szoftvert, illetve adatkapcsolatot is biztosított (a készülékhez amúgy járt PC-s szoftver és PC-s dokkoló is), egyszóval mindent egy kézben tartott, ami akkortájt eléggé haladó üzleti modellnek számított -- ez mostanra egyébként gyakorlatilag teljesen ki is kopott.

A BlackBerry 850 után a következő evolúciós lépcsőfok az lett, hogy az e-mail kommunikátorba kvázi beépítettek egy mobiltelefont is, innen pedig megállíthatatlan volt a BlackBerryk sikere -- egészen az évtized kezdetéig, amikor az okostelefon-piacot több, egymásra hatást gyakorló tényező is megrengette, vagy inkább felpezsdítette. Ezek egyike a Google Androidjának színre lépése volt, a másik pedig az Apple iPhone-jának megjelenése, melynél az Apple a RIM-hez hasonlóan lényegében azzal vált sikeressé, hogy egy korábban korlátozott funkciójú, ám az adott területen jól működő koncepciót (iPod) kiegészített mobiltelefonálási képességgel.

Az iPhone azóta is töretlen siker, a BlackBerry már jóval kevésbé, de azért még mindig velünk vannak a szederlogós telefonok, modern köntösbe ültetve, de megtartva a nagy előd örökségét. Ha valaki hatékony üzleti kommunikátort keres, még mindig megtalálhatja a BlackBerryket és remélhetőleg ez még legalább 20 évig így is fog maradni.

Mármint most nyilván a TCL által gyártott BlackBerry készülékekre gondolok, hiszen a kanadai BlackBerry részéről nyilván ez az év is az IoT buzzról szól majd, aminek már csak egy igen csekély, bár továbbra is elég meghatározó szelete ez az egész okostelefonosdi.

Kicsit lassan indult ez az év, CES ide vagy oda, lassan nem árt hozzászokni, hogy a Las Vegas-i show elsősorban a tévékről és egyéb szórakoztatóelektronikai motyókról szól, a mobilosok majd csak február végén ébredeznek a barcelonai Mobile World Congress alkalmával. 

Ettől függetlenül azért a TCL is ott volt a CES-en, a márkáért felelős fejes, Francois Mahieu pedig adott is interjút a médiának, amiből kiderül egy, s más azzal kapcsolatban, hogyan is áll most a BlackBerry márka szénája az okostelefon-piacon, illetve mik a rövidtávú és távlati tervek.

key2le_atomic_qwerty.jpg

Tavaly ilyenkor már jócskán bent volt a kalapban a KEY2 érkezése, ehhez képest új készülékekről egy szó sem esett a CES-en, még csak számszerűsítve sem. Ehelyett Mahieu készséggel elmondta, mi nem kerül be a portfólióba idén: Biztos, hogy 2019-ben nem lesz 5G-képes BlackBerry, mint kiderült a cég szerint azért, mivel az 5G-t elsősorban olyan területeken (például multimédia) használják, használnák a vásárlók, mely a gyártó számára sosem volt fókuszban. Emellett az 5G-képes chipek drágák is, illetve senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy elég idegesítő gyermekbetegségekkel fognak rendelkezni a kezdeti példányok (például zabálják az akkut).

A TCL idestova két éve használja a BlackBerry márkanevet, Mahieu szerint a cég ez idő alatt lassan de biztos léptekkel menetel előre, jó munkához azonban idő kell (meg persze a rosszhoz is olykor). Az illetékes emellett hozzátette, a cég továbbra is a lojális BlackBerry-felhasználókra épít, ez a felhasználói bázis pedig nem vár el mindenféle csilli-villi tulajdonságokat egy okostelefontól, hanem elsősorban a billentyűzet és a jóval az iparági átlag felett álló biztonság miatt választja a márkát.

A fentiek alapján egyelőre továbbra is maradnak a találgatások az idei konkrétumokat illetően, de ha engem kérdeztek, új BlackBerry a második félévnél előbb biztosan nem fog befutni. Sokan reménykednek egyébként egy második PRIV vagy Motion variánsban, érdekes lesz látni, hogy a TCL mer-e akárcsak egyetlen típus erejéig szakítani a KEYone-nal bevezetett klasszikus formátummal.

Via Digital Trends.

Címkék: blackberry 2019 5g tcl
süti beállítások módosítása