Bámulatos, hogy hirtelenjében mekkora pálforduláson ment át a chatkilens-iparág, már ha létezik ilyen: Egyszercsak, mintegy varázsütésre mindenkinek fontos lett a felhasználói adatok, meg a privát szféra védelme, és bár ez a tendencia kétségtelenül kedvező több milliárd felhasználóra nézve, felveti a kérdést, hogy azok, akik most ülnek fel erre a vonatra, mégis mi a fészkes fenét csináltak az elmúlt fél-egy évtizedben. Pár hete a WhatsApp, most pedig éppen a Viber jött rá, hogy az adatvédelem mindig is a DNS-ében volt.

Az a Viber, aminek világszerte már több mint 700 millió felhasználója van mostanára, illetve Magyarországon az egyik legnépszerűbb csevegőprogramnak számít (számított, amíg nem jöttek rá egyre többen, hogy a kliens egy hulladék, és kezdték el helyette használni a Facebook Messengert). Illetve az a Viber, ami azzal kezd az első telepítést követően, hogy beszkenneli a telefon névjegyzékét és azzal a lendülettel felküldi a saját szerverére - persze mindezt a felhasználó érdekében.
viber_hidden.jpg

Szóval a Viber is nyújt mostantól végponti titkosítást - derül ki a cég most kiadott sajtóközleményéből, ami egyébként azért is nagy szám, mert nem emlékszem, hogy a cég valaha adott volna ki korábban magyar nyelvű közleményt. Ehhez a felhasználóknak a legújabb, ma megjelent 6.0-s verziót kell telepíteniük, a végponti titkosítás pedig a következő hetekben aktiválódik mindenkinél, aki az új verziót használja - gondolom ennyi ideig tart, míg a szervereken frissítik a profilokat. Egyébként a Viber eddig is titkosította az adatfolyamot, de csak a szerver és a végpont között, az új rendszerben viszont már a fejlettebb topológiának számító, két végpont közti titkosítás is működik.

A Viber (többek közt a WhatsAppel ellentétben) egyébként nem részletezi, hogy pontosan milyen technológiával titkosítja a párbeszédeket, vagy a hanghívásokat, ami annyira talán nem is lényeges a felhasználói kör nagy része számára, a lényeg helyette az, hogy mostantól a chatklienssel elvileg biztonságosabban lehet kommunikálni.

Jön egyébként néhány új funkció is a 6.0-s verzióba, így lesz például a BBM-es privát chathez nagyon hasonló rejtett csevegés, illetve a BBM-es üzenetvisszahívás viberes megfelelője is megjelenik majd a kliensben, lényegében ugyanabban a formában. Mondjuk nem lennék meglepve, ha ezekből a fejlesztésekből a BlackBerry korábban megszagolt volna egy, s mást, vagy ha nem, hát elképesztő jó időérzékkel tette ingyenessé a cég a BBM Privacy and Control kiegészítő csomagját pár hete, amiben mit tesz a véletlen ott van a már fent is említett üzenetvisszahívás, vagy a privát csevegés.

De a lényeg, hogy ha te is viber-felhasználó vagy, akkor keresd a szürke vagy a zöld lakatot a csevegéseknél, de ha piros lakatot látsz, akkor se ess pánikba, hiszen akkor szimplán csak úgy működik a program, ahogy eddig is megszoktad.

Fotó: Venturebeat

A BlackBerry Messengerről, a BlackBerry saját azonnali üzenetküldő platformjáról tulajdonképpen kijelenthető, hogy a mai chatprogramok ükapja vagy ükanyja, ha úgy tetszik. Voltak, akik már akkor BBM-eztek, amikor azok, akik ma Vibereznek, még meg sem születtek, ehhez képest ma szinte elenyésző mennyiségű felhasználója van ennek a csevegőplatformnak a nagyokhoz viszonyítva. Pedig a BBM a kezdetekkor mindennél fejlettebb technológiát nyújtott, és talán pont az az oka ma a viszonylagos lanyha érdeklődésnek a platform iránt, hogy az alapok a kezdetek óta nem változtak.

A BBM azért persze változott adott keretek között, például ma már elérhető az összes mobilplatformra, vannak cuki kis matricák, fejlett csoportkezelés meg BBM Csatornák, csakhogy alap architekturális szinten több mint egy évtizede nem sok minden történt.

bbm_shiny.jpg

A BlackBerry ugyanis alapvetően közvetlen pont-végpont közti kommunikációra fejlesztette a BBM-et, ez biztosította ugyanis akkoriban (meg igazából ma is) a biztonságos kommunikáció alapjait. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy BBM azonosító egyszerre csak egy eszközhöz lehet hozzárendelve -- korábban ez a készülék PIN-je volt, mostanra ez annyiban változott, hogy a szolgáltatásba BlackBerry ID-vel lehet bejelentkezni, de a rendszer még mindig PIN alapján azonosítja a feladót és a címzettet.

Ebből a szempontból a BBM autentikáció nem sokban különbözik az SMS-étől, ahol a PIN szerepét a mobilszám tölti be. Azaz mindebből az következik, hogy akárcsak az SMS, úgy a BBM is szép angol kifejezéssel élve mobile only platform, nincs PC-s kimenete, legfeljebb olyan megoldások révén, mint a BlackBerry Blend, ami valójában nem egy PC-s BBM-kliens, hanem kvázi egy biztonságos VPN csatorna egy PC és egy BlackBerry között.

A Blenddel mindössze két baj van: BB10-en máig hemzseg a hibáktól és a kiaknázatlan lehetőségektől, androidos telefonnal pedig egyelőre el sem érhető a funkció, a BlackBerry eddigi nyilatkozatai alapján pedig nem lennék különösebben meglepve, ha soha nem is lenne elérhető. Mindeközben a BlackBerry nagy chatplatform-riválisainak mind-mind ott vannak a PC-s megoldásai is, kezdve a Vibertől a Skype-on át a WhatsAppig. A Facebookról már nem is beszélve, ami a közösségi oldal nagyon erőteljes hátszelével toronymagasan a legnépszerűbb chatplatformmá katapultálta a Messengert. 

A BlackBerrynek a BBM minden elvitathatatlan érdeme mellett szerintem mielőbb szüksége lenne arra, hogy a multiplatformos közeghez csatlakozzon a PC is, ami egyben azt is eredményezhetné (vagy inkább megkövetelné), hogy a szolgáltatásba egyszerre több eszközzel is be lehessen jelentkezni.

Nem tartom kizártnak, hogy a Blend fejlesztésének kvázi leállása, vagy lelassulása már azt vetíti előre, hogy valamin nagyon dolgoznak a programozók Waterlooban - valamin, ami a biztonságos adatkommunikáció reszkírozása nélkül lehetőséget ad arra, hogy a BBM nem csak multiplatformos, hanem párhuzamosított chatprogram legyen, ami PC-n is elérhető.

Ezennel ünnepélyesen meghirdetem a STOP VIBER! mozgalmat. Még képet is loptam hozzá, tessék (csatlakozni alul tudsz a szavazatoddal):

stop_viber_1.jpg

Ennél az alkalmazásnak nevezett bitromhalmaznál ugyanis minden jobb. És most senkit nem akarok hittéríteni: ne BBM-ezzetek, ha nem akartok, vagy nincs BBM-en egyetlen ismerősötök sem (bár azért igazán megér egy próbát, hozzáteszem halkan), de a Vibernél tényleg van annyiféle jobbnál-jobb üzenetküldő platform. Használjátok inkább a Whatsappet, vagy a Skype-ot, chateljetek Facebook Messengerrel vagy Hangouts-szal (jó tudom, ezek nincsenek BlackBerryre hivatalosan, de alternatívát még találhattok).

Esküszöm, a Viber BB10-es verziója (már ha lehet ennek nevezni) az egyik legnagyobb csapás, ami a platformot érte a fennállása óta. A BlackBerry 10 legkártékonyabb vírusa, melyet önként és dalolva telepítenek a felhasználók és amelytől a mobilok pillanatok alatt lemerülhetnek, felforrósodhatnak és mindenféle parajelenséget kezdenek el produkálni.

És most nem túlzok és nem rémisztgetek senkit, ezekkel a panaszokkal számtalan alkalommal fordultak már hozzám, a Viber kikukázása pedig szinte minden esetben megoldotta a problémát. Nem árt még ehhez tudni, hogy a legkárosabb alkalmazásfajta mind közül egyébként a hekkelt Viber: A  YouTube-on számos videót találni, hogyan tudod feltolni a Classicodra vagy a Q10-edre. Ilyenkor azért elgondolkodom rajta, hogy vajon mit gondoltak a készítők, miért nem támogatott ezeken a telefonokon ez az app?  Ha jót akartok, ezeket a videókat végképp felejtsétek el!

Ráadásul még csak nem is BlackBerry-specifikus ez a probléma, ahogy hallom, a Viber Androidon és iOS-en majdhogynem ugyanennyire fos, kicsit zavar is a tudattalan érzés, hogy akkor mégis mi a fenétől válhatott ennyire népszerűvé bizonyos régiókban, országokban (így kis hazánkban is). Úgyhogy kérlek-kérlek-kérlek a telefonotok mellett legyetek igényesek arra is, hogy mit raktok fel rá, és meglátjátok, hogy a világ egyből egy szebb és boldogabb hely lesz.

Címkék: rant chat viber bb10

Ha korábban próbáltál Skype-on vagy Viberen (persze nem BlackBerryn) telefonálni valamelyik mobilszolgáltató hálózatán keresztül, elég könnyen azon kaphattad magad, hogy vagy egyáltalán nem sikerült hívást kezdeményezni, vagy a legrosszabb analóg időket idézte a hívás minősége. Ez nem véletlenül volt így, a mobilszolgáltatók számára ugyanis nem túl jó üzlet, hogy te olcsón, ad abszurdum ingyen hívogatod az ismerőseidet mobilneten, amikor akár fizethetnél is mondjuk 30-40 forintos percdíjat a hanghívásért. Szerencsére a mobilszolgáltatók lassan kezdenek észhez térni, itthon a Vodafone jelentette például be büszkén, hogy feloldja a VoIP-szolgáltatások korlátozását.

voip.jpg

Persze ez így ebben a formában csak részben igaz, mivel egyrészt csak a jelenleg is elérhető tarifákra vonatkozóan történik feloldás, másrészt a feltöltőkártyás netet használók számára továbbra is tabu a VoIP. Ettől függetlenül szakértők többnyire egyetértenek abban, hogy a Vodafone lépése mindenképpen paradigmaváltást jelent, és idővel a Telenor meg a Telekom is követni fogja a vörösöket.

Őszintén szólva nem tudom, hogy a BlackBerry üzenetküldő- és VoIP-platformját, a BlackBerry Messengert mennyire érintették a korábbi korlátozások a Vodafone-nál, mindenesetre a folyamat így is, úgy is kihatással lehet minden VoIP-alkalmazásra, hiszen általánosságban az internetalapú telefonálás népszerűségének emelkedését eredményezheti, ezzel pedig olcsóbbá teheti a hanghívásokat. Persze ez a folyamat nem máról holnapra fog lezajlani, de az a rossz hírem van a szolgáltatók számára, hogy megállíthatatlan trendről beszélünk.

Egyébiránt beszédes, hogy a telekomosok számára semmilyen tarifával nincs BBM (sem chat, sem VoIP) a mobilhálózaton, hacsak nem fizet az ügyfél a BlackBerry-szolgáltatásért. Ezzel tulajdonképpen kijelenthető, hogy a Magyar Telekom az országban, sőt, meg merem kockáztatni ,hogy a régióban, netán egész Európában egyedüliként pénzt kér egy nem általa üzemeltetett VoIP-szolgáltatásért. Persze nem azért kér pénzt, vagyis nem csak azért, de közben meg próbálj meg BBM-ezni hagyományos mobilnettel. Na ugye.

Ha már itt tartunk, ideje újra szavazni!

Via HWSW.

Via Vodafone Magyarország.

Ha már többször tövig rágtad az összes körmödet azon izgulva, hogy mi lesz a Viberrel BB10-en, és hogyan fogsz chatelni az ismikkel, barinőkkel, barikkal meg tök ismeretlenekkel, akkor itt az ideje mély levegőt venni és hátradőlni, valamint izzítani az ujjaidat: most már NAGYON HAMAR megérkezhet a Viber BlackBerry 10-re is, ráadásul nem csak chatelni fogsz tudni vele, hanem telefonálni is, mint minden rendes okostelefonos platformon!

viber_z10.png

A Viberre a BlackBerry 10 operációs rendszer megjelenése óta, tehát nagyon régóta nagyon sokan várnak, és bár tavaly októberben úgy tűnt, minden remény tovaszállt, idén márciusban a Viber üzemeltetőinek nyilatkozatából már arra lehetett következtetni, hogy meggondolta magát a cég, ki tudja, talán egyfajta válaszként a BlackBerry Messenger elég erőteljes -- bár nem minden régióra kiterjedő -- térnyerésére.

Most pedig maga a vezérigazgató nyilatkozta, hogy már tényleg csak napok (talán órák?) kérdése, és jön a Viber BB10-es verziója, hogy androidos portként, vagy natív appként, azt egyelőre nem tudni, de nem lennék azon sem meglepve, ha az utóbbi helyzet állna elő. Ami a funkciókat illeti: a BB10-es Viberrel mindent el lehet érni, amit az androidos és iOS-es verzióval, lesz tehát szöveges chat, HD-s hanghívás, matricák, megosztások és egyéb nyalánkságok, ráadásul mindez 34 nyelven, amelyek közt jó eséllyel ott lesz a magyar is.

Figyeljétek a BlackBerry Worldöt, és persze a BerryBlog különböző csatornáit, azonnal szólunk, amint elérhetővé vált az alkalmazás!

Via CrackBerry. 

Címkék: viber bb10

Tulajdonképpen a BlackBerry 10 operációs rendszer megjelenése óta folyamatosan (lét)kérdés, hogy a legnépszerűbb VoIP, illetve chatalkalmazások mikor lesznek elérhetők a platformra. Az már a kezdet kezdetén világossá vált, hogy lesz Skype, a chatprogramok közül ott a WhatsApp és persze a BlackBerry Messenger, de egy nagyon sokak által használt appra még most is várni kell, pedig régi BB OS-en már egy ideje elérhető.

Ez az app a Viber, melyet elképesztően sokan használnak Magyarországon, és amiről már mindenki lemondott, egészen a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.2.1-es verziójának megjelenéséig. És valóban, soha, egyetlen mobilos alkalmazás kapcsán sem jött még hozzánk annyi megkeresés és kérdés, mint a BB10-es Viber kapcsán -- mikor jelenik már meg, segítsünk az androidos változatot felheggeszteni a készülékre, honnan kell letölteni működő változatot és még sorolhatnám.

Szerencsére rövidesen eljöhet majd az idő, amikor még minimális szinten sem kell majd hekkelni, legalábbis ez derül ki egy hétvégi Twitter-bejegyzésből. A megfogalmazás sokat sejtető, a Vibernél azt írják, hogy a cég a BlackBerryvel karöltve "dolgozik a megoldáson", ami jó eséllyel azt jelenti, hogy az androidos Viber lesz átültetve BB10-re, és a programot a BlackBerry Worldből lehet majd elérni. Vagyis pont ugyanúgy fog működni az app, mint a Skype.

Mindegy, a lényeg, hogy valahogy működjön, és mielőbb működjön, mert a végén még kénytelen lesz így a világ áttérni a BBM használatára...

Címkék: viber bb10
süti beállítások módosítása