Na srácok, így teljesüljön minden kívánságunk, tegnap éppen hogy szóba került, hogy lassan ideje lenne már kiadni a Skype BB10-es verzióját, erre tessék, még tegnap kiderült, hogy a program ott van a szerencsés (amerikai) tesztelőknek kiosztott Q10-es teszttelefonokon. Érdekes egyébként a Skype BB10-es érkezése abból a szempontból, hogy a program kezdetben csak a Q10-re lesz elérhető, ki tudja miért (talán a 10.1-es operációs rendszer miatt), és egyelőre még nem tekinthető véglegesnek, de a fejlesztők ettől függetlenül már kitolták a BlackBerry Worldbe is.

skype_bb10.jpg

Ebben a verzióban egyébként a Skype összes funkciója (chat, videóhívás, hanghívás) elérhető az alkalmazáson keresztül, ami egyébként egy androidos port, de láthatóan abból is jobb minőségű darabok közé tartozik -- mondjuk ennyi fejlesztés után nem is csodálom. A programnak amúgy HUB integrációja is van, amivel egyedülálló a portolt appok közt, szóval bár mindegyik androidos port ilyenre sikerülne!

Egyébként szépen sorban jönnek a legfontosabb appok Q10-re optimalizált verziói is, ami ugyebár azért lényeges, mert a Q10-nek egészen más felbontású és képarányú kijelzője van, mint a Z10-nek, tehát sok minden tök máshol és máshogyan jelenik meg a két telefonon. A Q10 jövő heti megjelenésére mindenesetre elkészül többek közt az Angry Birds, a Box, a Nobex Radio, a Dropbox, a Facebook, a Twitter, a Foursquare és a WhatsApp 1:1-es kijelzőre optimalizált változata, de a BlackBerry Worldben gyakorlatilag ma már mindennaposak az olyan programfrissítések, melyek Q10-kompatibilitást hoznak egy adott szoftvernek.

A fentiek mellett a BlackBerry hivatalosan is bejelentette, hogy jön a Viber, az ATP Tour és a Cut the Rope is Q10-re, amiből különösen utóbbi kifejezetten örömteli hír, hiszen egy teljes mértékben függőleges elrendezésű játékról van szó, ami a jelek szerint mégis jól működhet a kocka kijelzőn.

A Skype androidos portja BlackBerry Z10-re később, valószínűleg az OS 10.1 megjelenése után válik elérhetővé.

Címkék: skype q10 bb10
süti beállítások módosítása