És még mondja valaki, hogy a technológia cégek vezetői nem pont olyanok, mint a celebek: egy friss hír szerint (amit egyébként a mértéktartásáról ismert Financial Times dobott be a közösbe) John Chenéknél kis híján családi viszályba torkollt, hogy a BlackBerry elnök-vezérigazgatójának a felesége több nyilvános rendezvényen is egy Samsung Galaxy okostelefonnal mutatkozott élete párja mellett. "Ezeken a partikon az emberek kissé furán néztek rám, szóval finoman jeleztem, hogy nem ártana neki is egy BlackBerryt használni" -- vallotta be töredelmesen Chen a lapnak.

johnchen2.jpg

Chenné viszont makacs nő, csak kötötte az ebet a karóhoz, de végül a férj, pontosabban annak munkáltatójának érdekei kerekedtek felül, és BlackBerryre váltott, bár azt még Chen sem tudja, hogy magányos óráiban, a partiktól távol azért suttyomban előszedi-e neje a Samsungját. A feleség egyébként állítólag azért nem lelkesedett a BlackBerryért, mert nehezére esett hozzászokni az új rendszerhez.

Ez az a pont amúgy, ahol a velveti magasságokba szökő hír igazán relevánssá válik, ez ugyanis láthatóan nem csak a Chen-családban probléma, hanem jó pár tíz(száz?)millió felhasználó számára. Hiába nyújt olyan képességeket egy BB10-es BlackBerry, amit más platformokon csak mostanában kezdenek kapisgálni, vagy egyáltalán nem jelennek meg, a felhasználók a múltbéli percepcióknak köszönhetően esélyt sem adnak a kanadai gyártó készülékeinek, rendszerének. 

"Eleinte tényleg kicsit nehéz hozzászokni, de ha megtanulja valaki használni, a többi készülék kicsit ilyen játéktelefon látszatát kelti majd" - fogalmazott az interjúban a BlackBerry-vezér. Márpedig az első benyomás borzasztó sokat számít, igazán kár, hogy a Chen-házaspárra vonatkozóan a riporter kihagyta azt a nyilvánvaló kérdést, hogy az ő esetükben vajon megvolt-e a szerelem első látásra.

Via Financial Times.

süti beállítások módosítása