Múlt hét végén igencsak felpezsdült az élet a BerryBlog BBM-Csatornáján (PIN: C000190A7), ahol a Magyar Telekom új, frissen megjelent, BlackBerry-felhasználóknak szánt 4G-s mobilnet-csomagjait tárgyaltuk/tárgyaltátok meg hosszasan. Akkor még az volt a tapasztalat, hogy sok esetben az ügyfélszolgálat sem volt tisztában a csomagok tulajdonságaival (és egyáltalán, létezésével), mostanra viszont már kikerült minden részlet a webre, így nem csak a szerződési feltételeket bogarászva tájékozódhatnak a lehetőségekről a Telekom-ügyfelek.

Mondjuk a weboldalon látszik, hogy aki írta a szöveget, az alighanem a BBOS-időkből copy-pastelte a tartalom nagy részét, hiszen például szó sincs az új BB10-es telefonoknál adattömörítésről, és a titkosítás is kissé (kissé?) máshogy működik, mint régen, nem beszélve arról, hogy itt már a beintegrálható e-mail címek számát is felesleges firtatni.

telekom_tmobile.jpg

Na mindegy, azért a lényeg, az árak kint vannak, bár aki olvasta a BerryBlog korábbi posztját a témában, azt nagy meglepetés már nem fogja érni. Talán annyit még érdemes hozzátenni a weboldalon szereplő információkhoz, hogy az oldal tetején emlegetett FUP (Fair Use Policy) limit már nincs, azaz ha eléred a limitedet, akkor vége a dalnak, netezhetsz tovább 32 kilobittel. Meg persze nem csak üzleti díjcsomagok mellé rendelheted a BlackBerry NET (S) szolgáltatást, hanem lakossági mellé is.

Végezetül a blog.hu vadonatúj funkciójának hála mostantól szavazni is tudtok a posztokban elhelyezett, erre szolgáló felületen. Úgyhogy ha már így alakult, Telekomosok, szavazzatok!

süti beállítások módosítása