Ha meg kellene nevezni az egykori Guns N' Roses tagjait, őszintén szólva Axl Rose-nál és Slash-nél megállna a tudomány nálam, ez a két faszi valahogy annyira uralta az egész csapatot, hogy már-már fel sem tűnt, hogy a háttérben azért akadtak még tagjai a bandának. Ott volt például Duff McKagan, a basszeros, aki éppen csak túlélte a 20-as éveit (melyik rocksztár nem?), most pedig a zenélgetésen túl könyveket ír, Harley Davidsonon motorozik és éli a nyugdíjas rockerek arany életét.

A most 51 éves McKagan volt olyan előzékeny, és frissen megjelenő, életvezetési tanácsokat (!) tartalmazó könyvében elárulta, hogyan tartja magát karban, miután felgyógyult súlyos drogfüggőségéből és az alkoholizmusból, hogy olyan felelősségteljes feladatoknak éljen, mint a munka, illetve a családapaság:

"Miután felkelsz, van jó pár órád, amit azzal tölthetsz, amihez csak kedved van. Használd ki okosan ezeket az órákat, igazi szenvedéllyel hozz létre új dolgokat, dolgozz emberekkel, építs közösséget, és meglátod, csodákra leszel képes."

Szép gondolatok, végső soron én is pont erre törekszem, csak nekem nincs Harley-m, de közös pontunk azért még akad McKagannel: ő is és én is BlackBerryre hagyatkozunk a munkánk és magánéletünk során. Az egykori GnR tag most éppen egy Porsche Design-féle P'9983-mal tolja, amin saját bevallása szerint legalább olyan gyorsan tud gépelni, mint a notebookján. 

"A családtagjaim iPhone-t használnak, de én egyszerűen képtelen lennék gépelni egy ilyen telefonon. Olyan számomra [az iPhone] mintha valami olcsó gitáron játszanék, amin le sem lehet fogni rendesen az akkordokat. A BackBerrym ehhez képest egy olyan hangszer, mely pontosan az én igényeimnek megfelelően lett behangolva."

Istenem, ha ezt előbb olvasom, teleraktam volna Guns N' Roses poszterekkel a szobám falát tinédzser koromban!

duffmckagan.jpg

Aztán van még itt pár szép gondolat zárásként, amivel McKagan igazi rocksztár-módra szól be pár száz millió embernek, számomra annál kedvesebb szavakkal (az idézetek McKagan Hogyan légy férfi című könyvéből származnak):

"Kitartok a kütyüjeim mellett, ezért folyton rácsodálkozom az iPhone-sznobságra. De most komolyan, ez mindent elárul arról, hogyan tekintünk a lojalitásra. Én egy lojális faszinger vagyok, és tudom, hogy nem vagyok egyedül. (...) A lojális embernek egész gyermekkorában hű társa egy jó kutya. A lojális embereknek olyan anyjuk van, akire szentként néznek fel. A lojális embereknek rosszul esik, ha mások sárba tiporják a hitüket. A lojális emberek kitartanak a BlackBerryjük mellett..."

 

"A BlackBerryk manapság ritkák,  mint a fehér holló, de azért még látni belőlük párat az utcán. (...) Mi, BlackBerry felhasználók pontosan tudjuk, mi a pálya, mi vagyunk azok, akik az igazán fontos dolgokkal törődünk, melyek előrébb viszik ezt a világot..."

 

"...De te erre rá se hederíts. Úgyis leköti az idődet az Instagram, majd mi foglalkozunk az igazán menő dolgokkal."

Via Inside BlackBerry blog.

süti beállítások módosítása