Ismét szolgálati közleménnyel kezdjük a hónapot, hiszen áprilistól - amint azt már most, az oldalra lépve látjátok - történt egy, s más változás a BerryBlog életében. Először is öthónaposak lettünk, ami egy blog esetében már majdnem felnőttkor, de legalábbis ilyenkor már illik túllenni a kritikus időszakokon, az útkeresés meg a krízisek időszakán.

A BerryBlog ahogy eddig, úgy a jövőben is igyekszik ellátni minden érdeklődőt az okostelefonok, így közülük elsősorban a BlackBerryk világából érkező hírekkel, információmozsákkal, ezt ráadásul április elejétől egy újabb szerző, régi barátom, Jack Potata aktív közreműködésével tesszük. Róla egyelőre elég annyit tudni, hogy Londonban él, vagyis egy a BlackBerry-kultúrát tekintve rendkívül fejlett ország fővárosából fog nekünk posztokat gyártani. Hajrá Jack Potata, üdv a fedélzeten!

Áprilistól kicsit felturbóztuk a blogdizájnt is, az új oldalt - mely alapvetően a régi dizájn elemeire épül - a Sonance stúdió készítette nekünk, köszönet érte! Reméljük tetszeni fog nektek, ha esetleg valami hibát észleltek, vagy valami szerintetek nagyon nem mutat jól, jelezzétek a szokásos elérhetőségeken!

A BerryBlog az eddig eltelt öt hónapban igyekezett minél jobb kapcsolatot kiépíteni a hazai forgalmazókkal, így elsősorban a mobilszolgáltatókkal, ezzel kapcsolatban jó hír, hogy egyik-másik operátornál úgy tűnik, látnak fantáziát a blogban, illetve a BlackBerrykben (nem, nem ezért lett a dizájn magentás!), ezt a jó viszonyt pedig a jövőben remélhetőleg a ti javatokra is kamatoztatni tudjuk majd.

Köszönjük az eddigieket, stay tuned, love what you do, peace, meg minden!

Címkék: design berryblog
süti beállítások módosítása