Na jó, ez így nem teljesen igaz, senki nem nyírta ki a PlayBookot, csak éppen a legolcsóbb változat gyártását szüntette meg a RIM. Szóval nincs többé 16 GB-os típus, aki nagyon akar magának egyet, az még addig beszerezheti, amíg a készletek kitartanak, utána már csak a 32 és 64 GB-os példányokhoz lehet majd hozzájutni. Hivatalos nyilatkozat az ügyben:

A RIM nem gyárt többet a PlayBook 16 GB-os verziójából, a típus azonban elérhető marad a kereskedőknél a készlet erejéig. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a tabletek piaca iránt, így a 32 és 64 GB-os verziók ez után is elérhetők maradnak a nagykereskedők és kiskereskedők kínálatában világszerte. 

A nagyobb memóriakapacitású (32 és 64 GB-os) típusok több előnyt nyújtanak vásárlóink számára, így úgy döntöttünk erre összpontosítjuk gyártási kapacitásunkat a későbbiekben.

playbook_shop.jpg

Aham, arra azért kíváncsi lennék, hogy az összes eladáson belül a különböző modellek aránya hogyan alakult. Persze ez itt nálunk az alvégeken kevéssé releváns, hiszen hivatalosan itt egy darab PlayBookot nem lehetett kapni, legfeljebb magánimportból. Reméljük azért ez az új típusokkal majd másként lesz, addig is viszlát 16 GB-os PlayBook, jó volt veled!

Címkék: playbook
süti beállítások módosítása