Júliusban várhatóan a harmadik BB10-es BlackBerry kerül a boltokba, a Z10 és a Q10 után a középkategóriás újdonság, a Q5 is kapható lesz, és ezzel még korántsincs vége a dalnak idénre, legalábbis ezt sugallja a tajvani DigiTimes egy cikke, mely jól értesült gyártói forrásokra hivatkozva közöl információkat a rendelési volumen növekedéséről. Persze a cikk csalóka, az új BlackBerryk közül ugyanis egyetlen egyet sem gyártanak Tajvanon, azonban annál több készül Magyarországon, Mexikóban és Kanadában, a telefonokba azonban sok-sok tajvani cég készít alkatrészeket, például kijelzőt, burkolatot, ilyesmiket.

q5_threesome2.png

Szóval a DigiTimes szerint ezek a komponensgyártó cégek most jó sok megrendelést kaptak a BlackBerrytől, mely több modellhez is lekötött gyártókapacitást a következő hónapokra, míg eddig nagyon óvatosan, a kereslethez igazítva alig egy hónapos gyártási puffert foglaltak le. Mindez egyértelmű jele annak, hogy az új készülékek jól fogynak, ami azt illeti, olyannyira jól, hogy a Q10-ból és a Z10-ből havonta már egymillió darabot gyártanak (jó lenne tudni, ebből ténylegesen mennyi készül Tiszaújvárosban).

Érdekesség még, hogy az egyik tajvani bérgyártó két belépőszintű BlackBerryre is megrendelést kapott, melyekről ennél többet nem is tudni -- még azt sem, hogy BB10-es készülékek lesznek, vagy a régi BB OS fut majd rajtuk. És akkor még nem beszéltünk az Aristoról, az új csúcskategóriás óriás-BlackBerryről, mely a pletykák szerint még a karácsonyi ünnepek előtt a boltokban lesz -- legalábbis néhány országban.

Via DigiTimes.

süti beállítások módosítása