Júliusban várhatóan a harmadik BB10-es BlackBerry kerül a boltokba, a Z10 és a Q10 után a középkategóriás újdonság, a Q5 is kapható lesz, és ezzel még korántsincs vége a dalnak idénre, legalábbis ezt sugallja a tajvani DigiTimes egy cikke, mely jól értesült gyártói forrásokra hivatkozva közöl információkat a rendelési volumen növekedéséről. Persze a cikk csalóka, az új BlackBerryk közül ugyanis egyetlen egyet sem gyártanak Tajvanon, azonban annál több készül Magyarországon, Mexikóban és Kanadában, a telefonokba azonban sok-sok tajvani cég készít alkatrészeket, például kijelzőt, burkolatot, ilyesmiket.

q5_threesome2.png

Szóval a DigiTimes szerint ezek a komponensgyártó cégek most jó sok megrendelést kaptak a BlackBerrytől, mely több modellhez is lekötött gyártókapacitást a következő hónapokra, míg eddig nagyon óvatosan, a kereslethez igazítva alig egy hónapos gyártási puffert foglaltak le. Mindez egyértelmű jele annak, hogy az új készülékek jól fogynak, ami azt illeti, olyannyira jól, hogy a Q10-ból és a Z10-ből havonta már egymillió darabot gyártanak (jó lenne tudni, ebből ténylegesen mennyi készül Tiszaújvárosban).

Érdekesség még, hogy az egyik tajvani bérgyártó két belépőszintű BlackBerryre is megrendelést kapott, melyekről ennél többet nem is tudni -- még azt sem, hogy BB10-es készülékek lesznek, vagy a régi BB OS fut majd rajtuk. És akkor még nem beszéltünk az Aristoról, az új csúcskategóriás óriás-BlackBerryről, mely a pletykák szerint még a karácsonyi ünnepek előtt a boltokban lesz -- legalábbis néhány országban.

Via DigiTimes.

A BerryBlog a nemzetközi BB-s blogszcénával szemben abban a helyzeti előnyben van, hogy történetesen Magyarországon gyártják a legtöbb BlackBerryt, így részben az új, BB10-es széria tagjait is -- vagyis a gyártási folyamatról elég jó képet kaphatunk, első kézből. A tiszaújvárosi Jabil üzemben dolgozó beépített emberek most éppen a Q10 gyártásáról szellőztettek meg némi részletmorzsát.

jabil.jpg

A BlackBerry első BB10-es QWERTY-s telefonja is javában készül már az üzemben, egész pontosan másfél- két hete kezdődött meg a gyártás, azaz a termék tömegpiacra kerülése előtt uszkve három héttel (ne feledjétek, a Q10 Angliában pénteken a boltokba kerül!). 

Az a hír járja, hogy a gyártósorok első körben elég rossz kihozatallal termelnek, 50 Q10-ből első körben 20-at lehet kiszállítani a megrendelőnek -- ez viszont teljesen normális kihozatali arány egy új termék esetében, a fennmaradó harminc készülék sem megy a kukába, legfeljebb fut még egy-két kört a minőségellenőrzésen.

A típus iránti valódi keresletet innen nehéz megítélni, de a legtöbb megrögzött BB-felhasználó láthatóan továbbra is elkötelezett a QWERTY iránt, szóval remélhetőleg annyi megrendelése lesz majd Tiszaújvárosnak, hogy nem győzik őket teljesíteni a srácok.

Annak, hogy a BlackBerryket részben itthon is gyártják, számos előnye van. Így például Tiszaújváros környékén (itt van a Jabil Circuits üzeme) sok-sok embernek ad munkát a gyártás, büszkék lehetünk a magyar gyártásra, én pedig időről-időre hozzájutok némi infóhoz a gyár szigorúan őrzött berkeiből (ezúton is külön köszönet érte). Legutóbb a Q10 előrendeléssel foglalkozó posztban feszegettem a témát, hogy aki bármit tud a telefon gyártásáról, szóljon. Nos, szóltak.

jabil.jpg

Nohát, a tiszaújvárosi verebek szerint a Q10-et még nem gyártják (legalábbis nagy tömegben) a magyar üzemben, ami persze önmagában még nem jelent semmit, a BlackBerry kanadai és mexikói gyáraiban már rég mehet a tömegtermelés. Az a hír járja, hogy a telefont nálunk is gyártani fogják, méghozzá áprilistól, úgy néz ki, elég nagy mennyiségben, szóval a cég azért láthatóan bízik a QWERTY-s modell sikerében is. Mindazonáltal ha még sehol nincs tömegtermelés, azért elég bajosan lesz ebből áprilisi rajt.

Ami a Z10-et illeti, a hírek szerint a termelést az első egy, másfél hónapnyi felfutás után kissé visszafogták, amiből megint csak nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, mivel egyrészt tudtommal eleve nem gyártanak itt minden típust, másrészt a termék életciklusa során az első gyártási fázist érthető okokból mindig egy kicsit meg kell tolni, hogy legyen kellő mennyiségű nyitókészlet.

Ha már a gyártásnál tartunk, az egyik legnépszerűbb internetes csavarhúzogató oldal, az iFixit szétkapott egy Z10-et, és szépen leleltározta az alkatrészeket az utolsó csavarig. A képekkel tűzdelt beszámolót Jack Potata foglalja majd össze egy következő posztban.

A BlackBerry Z10 árával kapcsolatban egyre több olyan véleményt olvasok internet-szerte, hogy a kanadaiak túl drágán adják a telefont, ami jelen helyzetben luxus, és különben is a kedvező ár az egyetlen olyan tényező manapság, amivel vevőket lehet nyerni. Hogy ez miért téves, vagy legalábbis álomszerű következtetés, azt jól szemlélteti a CNN Money elemzése, mely szépen alkatrészenként végigvette, mennyibe is kerül egy Z10, tokkal-vonóval.

z10_press.jpg

Némi osztás és szorzás után kijött, hogy egy Z10 pusztán a felhasznált anyagot nézve uszkve 154 dollárjába kerül a kanadaiaknak, nem beszélve még egyéb apróságokról, mit például arról, hogy valakinek azokat az alkatrészeket össze is kell raknia, be kell csomagolnia, meg a kész telefont végül egy elég bonyolult többlépcsős folyamaton valahogy el is kell juttatni a vevőig. 

Na de ez már részletkérdés, koncentráljunk a 154 dollárra, ami egyébként több, mint amennyibe egy iPhone 5 kerül, de ha már itt tartunk, nézzük miből áll össze a cech:

  • Processzor: 23,5 dollár
  • Érintőkijelző: 26,5 dollár
  • Kamerák: 15 dollár
  • Flashmemória: 16 dollár
  • Egyéb komponensek: 21 dollár
  • További anyagok: 59 dollár

Ez utóbbi kettőbe tartozik nyilván a burkolat, valamint a nyomtatott áramkör, amit végül szorgos kezek szerelnek össze többek közt Tiszaújvárosban, hogy a végén egy Z10-nek kinéző valami kerekedjen az alkatrészhalomból.

Ha egyszer sikerül kijárni, meg is fogom nézni, hogy áll össze egy ilyen telefon, és az életem árán is beszámolok róla nektek!

Via CNN Money.

A héten posztoltunk róla, hogy a RIM-nek mennyi mindent kell még csinálnia a BlackBerry 10 hivatalos rajtjáig, úgy mint például a telefonok legyártása, a szoftver véglegesítése, a logisztika és a marketing megszervezése stb. A legelső mozzanat, tehát a fizikai termék, vagyis a hardver legyártása a legfontosabbak egyike, amivel kapcsolatban kezdenek is lassan szállingózni az első pletykák.

wistron_logo.jpg

A mindig jól értesült tajvani DigiTimes úgy tudja, hogy a BlackBerry 10-es okostelefonok komponenseinek a gyártása, illetve a készülékek összeszerelése decemberben kezdődhet meg több tajvani üzemben. A gyártásban részt vesz a Silitech Technogy és az Ichia Technologies, a telefonokat pedig a Wistron nevű cég fogja állítólag összeszerelni. Akinek ezek a nevek semmit sem mondanak, ne aggódjon, nem dzsunka gyártókról van szó, sőt ezek a cégek elég szép iparági múlttal rendelkeznek, ha a hardvergyártásról van szó, szóval aligha lesz baj a minőséggel. 

A híradás még beszámol arról, hogy a gyártási mennyiség eleinte meglehetősen visszafogott lehet, ami érthető is egy ilyen platformrajtnál, ami bármennyire is bombasztikus terméket fed, az értékesítési szinten így is bele van kódolva a lassú felfutás.

A legfőbb üzenet mégsem ez, sokkal inkább az, hogy a telefonok valószínűleg teljes egészében Tajvanon készülnek majd, ami tulajdonképpen irreleváns infó is lehetne, ha az eddigi BlackBerry-modellek nagy részét nem gyártották volna Magyarországon. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a BlackBerry-gyártás teljesen kivonul itthonról, hiszen az OS7-es készülékek közül továbbra is készülhetnek itt bizonyos szériák - mindenesetre reméljük, hogy ez a logisztikai döntés minél kevesebb honi munkavállalót érint majd hátrányosan.

Via DigiTimes.

süti beállítások módosítása