Ismét egy újabb negyedéves jelentés. Legszívesebben elintézném azzal, hogy nincs nagyon mit nézni ezen, inkább várjuk, hogyan teljesít a Passport és a BES12, valamint a Z3 fel tud-e kicsit pörögni globálisan. De azért mégiscsak egy BlackBerryre fókuszáló blog ez.

Az augusztussal véget ért negyedévben, amely a cég második negyedéve a 2015-ös pénzügyi évében (sose fogom megérteni, az ilyen eltolásoknak mi értelme és miért engedik még mindig) a BlackBerry forgalma nagyjából 5 százalékkal csökkent a megelőző három hónaphoz képest, és 42 százalékkal a tavalyi hasonló időszakhoz mérten. A veszteség 207 millió dollárt tett ki, aminek nagy része már nem aktuális kiadások, hanem értékleírás miatt keletkezett - a cég egyszeri tételektől megtisztított vesztesége 11 millió dollár, szemben az előző negyedév 60 milliójával és a tavalyi 248 milliós mínusszal. A cég mindössze 36 millió dollármyi pénzt égetett el, miközben 3,1 milliárdos likviditással bírt, vagyis semmiféle élet-halál helyzetről nincs szó jelenleg.

bbry_logo.jpg

Ennyit a száraz pénzügyi számokról. A BlackBerry láthatóan stabilizálta működését, vagyis John Chen gyors átszervezései, szigorú pénzügyi fegyelme és a nyereségesség előtérbe helyezése a piacrészesedéssel szemben meghozták eredményüket. További bíztató pont, hogy a BlackBerry enyhén még növelni is tudta okostelefonos bevételeit a megelőző három hónaphoz képest, mintegy 10 százalékkal - a vállalat 2,1 millió BlackBerryt adott el, míg a boltokból mintegy 2,4 millió BlackBerry fogyott, vagyis a készletek tovább apadtak. A cég pontosan nem közölte, mennyi BB10-es készüléket vásároltak a felhasználók, de annyit tudni, hogy több mint 1 milliót, elemzői becslések szerint 1,5 millió körül lehetett a szám.

A cég a konferenciahíváson azt is közölte, hogy eddig 200 ezer Passportra érkezett megrendelés tegnap - kezdésnek nem rossz. Az nagyjából a teljes kezdő készlet lehetett, ugyanis mind a BlackBerry online boltjában, mind az Amazonon elfogyott a telefon. A cég nem közölte, a Z3 hogyan teljesít, amely jelenleg 13 országban kapható hivatalosan, és további 10 országban indul hamarosan. Összességében nem teljesítenek rosszul a BlackBerry okostelefonok, ugyanis a részleg működése nyereséges.

Sikeres a BES 10 (a vállalati mobil menedzsment keretrendszer) is az EZ Pass programnak köszönhetően (ingyenesen lehet váltani korábbi BES és versenytárs rendszerekről). A negyedév során 2,2 millió végfelhasználói licencet aktiváltak 900 vállalatnál világszerte, így már 3,4 millió licencnél jár a BES10 - ennek nagyjából negyede versenytársakról váltott. A BES 12-őt, amely egyesíti szinte az összes létező okostelefonos platform menedzsmentjét egyetlen központi eszközön, 700 nagyvállalatnál tesztelik jelenleg. Az új szoftver novemberben rajtol, és a BlackBerry várakozásai szerint nagy lendületet vesz majd. Ez kulcsfontosságú lesz abban, hogy a csökkenő BIS bevételeket ellensúlyozni tudja a cég.

süti beállítások módosítása