Az iménti posztban a BlackBerry új belépőszintű készülékéről, a BlackBerry 9720-ról mutattam nektek két videót, úgyhogy úgy illik, hogy az új csúcs-BlackBerryre vágyó olvasókat is felcsigázzam valamivel, aminek természetesen köze van a BlackBerry phabletjéhez, vagy megafonjához (ja, az más), az Aristóhoz, típusnevén A10-hez. Tekintve, hogy egyre több ilyen készülék van tesztelés alatt a szolgáltatóknál, ezért egyre több embernek jár el a szája, vagyis inkább a keze, és fotózza le vele a várhatóan év végén érkező újdonságot.

a10_front.jpg
a10_front2.jpg

Egyelőre sokkal több dolog nem derült ki az Aristóról ezek alapján a képek alapján, mint amit eddig is tudtunk, vagyis egy jó nagy telefon lesz, mely nyomokban a Z10-et idézi, de mégsem teljesen ugyanaz a két telefon külseje (kár, szerintem a Z10 jól nézett volna ki nagyobban is). 

a10_back2.jpg

Szerintem most már nem fog eltelni hét az A10 nélkül itt a BerryBlogon, legfeljebb amikor szabadságra megyünk, de utána cserébe mindent bepótolok, ígérem!

Közben egy hands-on videó is befutott a telefonról, lám csak honnan, hát nem Vietnamból?

Via Twitter. Tinhthe.vn

Címkék: a10 leak aristo bb10

Az Aristo, vagyis a BlackBerry A10 körüli pletykák fellángolása óta állandó beszédtéma az interneten, akár más szakmai blogokon, akár a BerryBlog Facebook-oldalán, hogy valójában jó döntés-e a BlackBerrytől egy ekkora méretű okostelefon piacra dobása. Ahogy azt egyelőre csak sejteni lehet, az A10 kijelzőjének képátlója 5 hüvelyk lesz, ami számos csúcskategóriás okostelefon kijelzőjével vetekszik, de közben a panel felbontása nem változik a Z10-hez képest. Melléfogás, vagy okos trendkövetés vajon ez a BlackBerry részéről?

Először is érdemes tisztázni egy dolgot: a mai okostelefonok rendkívül bonyolult szerkezetek, melyeket számos műszaki paraméter fémjelez, ezek közül az egyik legkézenfekvőbb, első ránézésre látható tulajdonság a kijelző (vagyis a telefon) mérete. Ha tetszik, ha nem, a gyártók áldásos tevékenységének köszönhetően ma nagyjából az tudatosult a vásárlókban, hogy egy okostelefon minél nagyobb, annál jobb -- erre a vonatra még az Apple-nek is fel kellett szállnia, hiába vallotta az isteni Steve, hogy egy okostelefon kijelzőjének nem kell nagyobbnak lennie 3,5 hüvelyknél.

a10_leak.jpg

Persze azért mindennek van határa, de lássuk be, a weboldalak jobban mutatnak egy nagyobb kijelzőn, a gépelés pedig könnyebb egy nagyobb virtuális billentyűzeten -- már csak az a kérdés, hogy a kezünk és a zsebünk elég nagy-e ezekhez a kütyükhöz. Nyilván van akinek igen, van akinek nem. Ennél fogva a tepsifonok, vagy ahogy mostanában divatos nevezni őket, phabletek, nem valók mindenkinek.

Az A10 ebben a méretkategóriában semmi különösen kirívót nem mutat, a BlackBerrynek tehát inkább azt kell kitalálnia a premierig, hogy mi lesz az, amivel megkülönbözteti magát a polcon lévő többi, hasonló méretű és műszaki hátterű telefontól. Ez a megkülönböztető jegy jó eséllyel a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.2-es verziója lesz, mely a jelenlegi kiadás továbbfejlesztéseként egyebek mellett minden más rendszernél tökéletesebb többfeladatos támogatást nyújt majd, illetve nem mellékesen lesz benne egy Android 4.2.2-kompatibilis alrendszer (futtatókörnyezet), szóval kis túlzással két operációs rendszer is fut majd a készüléken.

Ezen kívül az A10 mellett szólhat a gyárilag beépített munka- és privát szeparációt támogató BlackBerry Balance, melynek vállalati környezetben lehet nagy hasznát venni.

Megadva a választ a címben feltett kérdésre, szerintem igenis kell a BlackBerrynek a tepsiméretű A10, mivel egyre több fogyasztó szemében vonódik egyenlőségjel a méret és a teljesítmény/kategóriaszint közt, másrészt meg mert prektikus vonzatai is lehetnek. Ha pedig valakinek sok az A10 14x7,2 centiméteres mérete, még mindig vásárolhat magának egy valamivel szerényebb teljesítményű Z10-et, melyre az év végén éppúgy elérhető lesz a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.2-es kiadása, mint az Aristóra.

A múlt héten a BlackBerry új szupertelefonjáról kiszivárgott első képpel zártam a hetet, most a kis olaszországi kiruccanás után pedig ugyanott folytatom, ahol abbahagytam: a BlackBerry A10-nél, vagy ahogy a kódnevén ismerik, Aristónál. A hét elején a készülék összes műszaki részletét nyilvánosságra hozták -- na nem a BlackBerry, hanem vélhetően egy hozzájuk igen közel álló illető, vagy netán illetők. Oh, várjunk csak, létezik olyan, hogy célzott kiszivárogtatás, szóval lehet, hogy mégis a BlackBerry volt! De lássuk is a mindent leleplező diát!

a10_specs.jpg

Anélkül, hogy minden sort külön magyaráznék, a BlackBerry A10 nagyon NAGY és nagyon ERŐS lesz, újdonság továbbá a beépített akkumulátor, valamint természetesen a BlackBerry 10.2-es OS. Érdekes, hogy bár a készüléknek óriási, 5 hüvelykes kijelzője lesz, a felbontás csupán 1280x720, vagyis kisebb a vízszintes sorfelbontás, mint a Z10 esetében. Cserébe viszont AMOLED-es kijelzőt kap az A10, vagyis ugyanaz a típusú, kvázi végtelen kontrasztú panel lesz benne, mint a Q10-ben.

a10_back.jpg

Az A10-nek egyébként a beépített akku ellenére állítólag levehető hátlapja lesz, ami mögé be lehet rakni a SIM-et és a microSD-kártyát -- legalábbis gyanús, hogy a telefon lepattintott hátlapjáról szintén kiszivárgott már egy-két fotó.

Én mondtam, hogy jönnek rövidesen részletek a Mega-BlackBerryről, és ezzel szerintem korántsincs vége, készüljetek az újabb adagokra!

Via CrackBerry.

Címkék: a10 leak aristo bb10

Nincs is jobb az ilyen nyári uborkaszezonban az év végén érkező BlackBerrykkel kapcsolatos kiszivárgott infókkal, képekkel foglalkozó posztok írásánál, szerencsére a BGR révén most is csurran-cseppen egy kép a kanadaiak új nagyágyújáról, az A10-ről, vagyis az Aristóról. És amikor azt mondom nagyágyú, akkor tényleg valami NAGYRA gondoljatok.

a10_leak.jpg

Az A10 Super Amoled kijelzője ugyanis 5 hüvelykes képátlójú, vagyis követi azt a divatos trendet, amit a mai csúcs-okostelefonok diktálnak, élükön a Samsunggal. A magam részéről már a Z10 4,2 hüvelykes paneljét is elég jónak találtam, az A10 esetében a gépelés biztosan könnyebb lesz a nagyobb kijelzőn, na meg jobban mutatnak rajta a fotók, videók meg weboldalak -- még akkor is, ha a BlackBerry eredetileg nem feltétlenül ezekről szól.

A képről egyébként túl sok minden nem derül ki, azon kívül, hogy formailag egy nagyobb, kevésbé szögletes Z10-ről beszélünk, aminek nem távolítható el az akkumulátora. A többi részletre az újabb fotók érkezéséig sajnos várni kell, de az már így is biztos, hogy az év végén megjelenő készülék a BlackBerry egyik igazi NAGY durranása lehet.

Via BGR.

Címkék: a10 aristo bb10

Úgy látszik lassan a BlackBerryt is utoléri az a jelenség, ami eddig jobbára az Apple-re volt jellemző, vagyis egyre sűrűbben jönnek mindenféle pletykát a gyártó háza tájáról az újabb termékeket és szolgáltatásokat illetően. Már tavaly októberben szó volt ugyan egy új csúcskategóriás BlackBerryről, amit akkor csak Aristo kódnéven emlegettek, ez a készülék azonban eddig csak nem akart megérkezni, pedig állítólag eredetileg a BlackBerry Live-on be akarták jelenteni a kanadaiak.

a10_tankkiller.jpgIlyen az A10-es az amerikai hadseregben

A bejelentés végül a lényegesen szerényebb tudású, de kedvező ára miatt vélhetően annál népszerűbb Q5-re korlátozódott Orlandóban május elején, de ettől függetlenül az új csúcskészülék, aminek állítólag A10-nek neveznek (hogy ez csak belső jelölés, vagy ténylegesen így hívják majd a telefont, arról egyelőre legfeljebb találgatni lehet csak) még idén, méghozzá a CNET információi szerint novemberben megérkezhet. A típusra egyébként korábban pont a CNET-nek adott interjújában Thorsten Heins is utalt, aki márciusban azt mondta, lesz egy új terméke a BlackBerrynek, amivel kapcsolatban nagyon izgatott, de sajnos nem beszélhet róla. Milyen kár.

Nemrég egyébként a Sprint (az egyik nagy nemzeti amerikai mobilszolgáltató) éppen arra hivatkozva hagyta ki a Z10-et, hogy megvár egy rejtélyes, nagyobb tudású, nagyobb méretű modellt, ami egyébként -- mármint a méret és a tudás -- passzol is az A10-re, vagy Aristóra. A csúcsmodellnek állítólag 4,65 hüvelykes, 1080x1920 pixeles felbontású, vagyis Full HD Super AMOLED kijelzője lesz, valamint 1,9 GHz-es kétmagos processzor ketyeghet benne 2 GB memória társaságában.

Nem hangzik rosszul, az biztos, lehet egy ilyent kérek majd a Jézuskától.

Via CNET.

Címkék: a10 aristo bb10 z10
süti beállítások módosítása