Érdekes összeállítást szedett össze a CrackBerry azokról a szolgáltatásokról és képességekről, melyekkel a BlackBerryk soha nem fognak rendelkezni - vagyis ezt hangoztatták több mint tíz éve a RIM-nél, amikor az első BlackBerryk napvilágot láttak, illetve az azóta eltelt évek során a piacon később elterjedt újabb fejlesztések kapcsán. Nem árt tudni, hogy a koncepció eredetileg a személyhívókhoz állt közel, később döntöttek csak úgy a kanadaiak, hogy telefont is bevesznek a portfólióba, jóllehet korábban ennek lehetőségét kategórikusan kizárták.

Íme tehát néhány képesség, amelyekkel egy BlackBerry soha nem rendelkezne, ha csak a RIM-en múlt volna:

  • gombsor-háttérvilágítás (zabálja az áramot)
  • telefonfunkció (miért akarna bárki egy számológép-méretű eszközt a füléhez emelni?)
  • színes kijelző (ki akar e-maileket és SMS-eket színesben olvasgatni?)
  • 3G (ez mondjuk még most sem triviális egyes modelleknél)
  • Bluetooth (biztonsági okokból)
  • Wi-Fi (dettó)
  • Tethering (ez egyébként jelenleg sem támogatott Bluetooth-kapcsolattal)

A hírek szerint a RIM-nek ma is vannak még hasonló "sohák" a tarsolyában, így például ma biztosan állítják a gyártónál, hogy egy BlackBerryvel soha nem lehet majd megosztani az internetkapcsolatot WLAN-on, vagyis soha nem lesz belőle Wi-Fi hotspot. Meglátjuk, addig is örüljünk, hogy nem csak a RIM-en múlt...

Via CrackBerry

Címkék: blackberry soha rim

Most jött a hír, hogy a Vodafone jóvoltából a jövő hét elején érkezik hozzánk egy BlackBerry 9300, így mi is ki tudjuk próbálni a RIM első középkategóriás, BlackBerry OS6-tal érkező 3G-s mobilját. A készüléket múlt héten kezdte forgalmazni a T-Mobile, a Vodafone ezen a héten csatlakozott a magentásokhoz, a Telenornál egyelőre nem kapni a típust (árakkal kapcsolatban lásd korábbi bejegyzéseinket itt és itt).


BlackBerry Style (9670) - itthon még messze van a premier

Közben egyre több szolgáltatónál (most éppen a kanadai Bell Mobilitynél) jelenik meg a tengerentúlon a kagylóforma BlackBerry Style (9670), mely a RIM kínálatának első QWERTY-s clamshell mobilja. Sajnos a készüléknek tudomásunk szerint továbbra is csak CDMA változata létezik, ami azt jelenti, hogy az európai GSM-hálózatokon ezek a típusok használhatatlanok. Egyelőre semmi hír nincs róla, hogy a mobil belátható időn belül megjelenik valamelyik operátornál a kontinensen, úgyhogy aki a kecsesebb, nőies formájú Style-ra vár, kénytelen tovább türelmes maradni.

Címkék: 3g style curve 9300 9670

A hazai BlackBerry-kedvelők és tulajdonosok számára többnyire fájó pont, hogy a RIM mindeddig nem nyitotta meg az App World alkalmazás-piactér magyar szekcióját. Olyannyira nem, hogy más platformokkal ellentétben itthon nemhogy fizetős alkalmazások nincsenek, de az ingyenes tartalmakhoz sem lehet hozzájutni. Remélhetőleg ez a helyzet hamarosan változni fog, de addig is jó tudni, hogy az App Worldben fellelhető szinte összes alkalmazást meg lehet vásárolni itthon a fentiektől függetlenül, ráadásul teljesen legálisan.

A BlackBerry-tulajok abban a szerencsés helyzetben vannak ugyanis, hogy a RIM nem korlátozza olyan mértékben a fejlesztők lehetőségeit és mozgásterét, mint a szigorú, zárt rendszert üzemeltető Apple. Az alkalmazásfejlesztőknek, tartalomelőállítóknak így például nem kell kizárólagosságot vállalniuk, ha akarják megtehetik, hogy a programot más terjesztőnek is átadják, aki kiterjedt viszonteladói hálózatán keresztül értékesíti azt.


Alkalmazások a CrackBerryn - bárki előtt nyitva a bolt

A két legnagyobb nemzetközi alkalmazás-disztributor a PocketGear, illetve a MobiHand - ezek saját brand alatt is üzemeltetnek webshopokat, illetve webáruházukat együttműködési szerződés keretében kiajánlják partneroldalaknak. A MobiHand üzemelteti többek közt az egyik legnagyobb amerikai BlackBerry-specifikus blognak számító CrackBerry webáruházát, míg a PocketGearhez olyan áruházak tartoznak, mint a Handango, vagy a Mobile2Day. A shopokban az alkalmazások mellett természetesen témák, háttérképek és hasonló tartalmak is fellelhetők.

Jó hír, hogy ezekből a webáruházakból - legalábbis elméletileg - minden tartalom megvásárolható hazai címmel és IP-vel, valamint hazai szolgáltatónál lévő telefonhoz, tudni kell ezzel együtt, hogy az áruházak többnyire a dombornyomott bankkártyát szokták csak elfogadni (de néhol PayPal is lehet a fizetőeszköz).

Mielőtt azonban bárki önfeledten szórni kezdené a pénzt a tartalmakra, érdemes odafigyelni arra, hogy egyes alkalmazások bizonyos funkciói nem biztos, hogy működnek Magyarországon, emellett a programok és témák nem biztos, hogy kompatibilisek azzal a BlackBerry-típussal, amelyikkel rendelkezünk. Nem árt utánaolvasni a felhasználói visszajelzéseknek sem, így megkímélhetjük magunkat a felesleges pénzkidobástól, vagy más bosszúságtól.

A honlapon ugyan még nincs kint minden ár, a Vodafone boltokban azonban már be lehet szerezni a BlackBerry Curve 3G-t. A BerryBlog utánajárt, pontosan mennyiért.

A Vodafone elárulta nekünk, hogy a mobil alap kategóriás előfizetéssel 68.990 forintba kerül, komfort és prémium konstrukcióban 65.990, illetve 59.990 forintot kell érte leszurkolni, top kategóriában pedig 56.990 forint az ár, és gazdag üzletemberek a havi 16 ezerbe kerülő Presztízs csomagban 39.990-ért is hozzájuthatnak a készülékhez. A Curve 3G-t VitaMAX csomagban is meg lehet vásárolni az operátortól, ekkor 76.990 forintot kell a kasszánál hagyni. A legkedvezőbb árat ezzel együtt valamelyik Surf csomaggal lehet hozni, mellyel 49.990 forintba kerül a mobil.

A Vodafone láthatóan nem bízott semmit a véletlenre, és igyekezett a T-Mobile áraihoz igazítani a konstrukcióját. A magentásoknál például Dominóban csupán egy ezressel olcsóbb a telefon, emellett a T-Mobile szintén 49.990 forintért árulja a mobilt kétéves hűségvállalással, igaz, bármelyik előfizetéssel elvihető ennyiért a Curve 3G, sőt, MédiaMánia XL csomagban még tízezer forintot sem kell fizetni érte.

Címkék: vodafone 3g curve 9300

Tegnap a RIM és az Adobe által közösen szervezett rendezvényen minden fejlesztőnek lehetősége volt arra (feltéve, hogy ezért New Yorkba utazott), hogy kipróbálja a kanadaiak QNX-alapú tabletjét.

Az egyik ilyen próbáról készült egy nagyon informatív bemutatóvideo, melyből többek közt kiderül, hogy a PlayBookon mindössze három gomb (kikapcs/bekapcs, hangerő fel/le) található, és a keret nem véletlenül olyan vastag, hiszen központi szerepet kap az eszköz vezérlésében. Sajnos a bemutató helyszínén valamiért nem volt internetkapcsolat, így a böngésző működése ezen a videón nem látszik, de a következő hetekben minden bizonnyal láthatunk majd több olyan demonstrációt, ahol ezt is megmutatják a nagyvilágnak.

Via BGR

Szintén a tegnapi D: Dive into Mobile konferencián beszélt Mike Lazaridis arról, hogy a PlayBookon debütáló QNX a tervek szerint a jövőben a BlackBerry okostelefonokra is átköltözik majd, hogy váltsa a jó öreg, java-alapú platformot. Korábbi pletykák arról szóltak, hogy a BlackBerry 7 OS már a QNX-re fog épülni - hogy ez így lesz-e, azt egyelőre továbbra sem tudni, a fejlesztési irány mindenesetre most már egyértelműnek tűnik.

A QNX blackberrys portjával azonban mindjárt két aprócska probléma is adódik. Egyrészt a robusztusabb platform rendszererőforrás-igénye meglehetősen magasra teszi a lécet, így alaposan fel kell tuningolni a jövő BlackBerryjeit ahhoz, hogy többek közt a teljes Flash-támogatás működjön az okostelefonokon is. Lazaridis ezt frappánsan úgy fogalmazta meg, hogy amíg nem kerül kétmagos (vagy többmagos) processzor a BlackBerrykbe, addig a QNX okostelefonos átportolására vajmi kevés esélyt lát.

A másik probléma a fejlesztőket érintheti, lévén a QNX nem java-alapú rendszer, és a külső fejlesztői platformok közül láthatóan elsősorban az Adobe AIR felé próbálják terelgetni a programozókat. Mindez azt jelentheti, hogy egy rakás népszerű alkalmazást kell majd jelentősen átgyúrni, ha eljön az új platform ideje.

Címkék: java adobe air qnx
süti beállítások módosítása