Szolgálati közlemény: mától egy hétig nem várható új bejegyzés a BerryBlogon, mivel jól megérdemelt, szokásos évi kiruccanásunkra megyünk Tirolba, ahol hol a hüttékben, hol a sípályákon csúszkálva töltjük a jövő hetet. Ha minden tagunk épen marad, január 17-től újabb hírekkel és beszámolókkal jelentkezünk a BlackBerryk világából, és ha minden igaz addigra egy exkluzív, hazai vonatkozású infót is megoszthatunk majd veletek.
Addig is ha netán ti is síelni mentek, ne feledjétek, hogy a telefonotoknak nem tesz jót a nedvesség, ezért olyan helyen tartsátok, ahol nem éri hó, illetve csak akkor rakjátok a síkabát belső zsebébe, ha biztosak vagytok benne, hogy a zseb jól szigetel, és nem engedi át a sportolás közben kipárolgó nedvességet!
Útravalóul még ajánljuk figyelmetekbe a GPS Ski Maps alkalmazást, mely a nevéből fakadóan - a műholdas navigáció révén - nagy segítség lehet azoknak, akik elvesznek a gyakran igen kiterjedt európai síterepek útvesztőiben. A különböző, népszerűbb sípályákhoz külön-külön elérhető térkép jelöli a pályákat, a lifteket, a hüttéket, az elsősegélyhelyeket és természetesen a pályaszállásokat is. A program 20 dollárba kerül, és csak a scrollgombos BlackBerrykkel kompatibilis - azok közül viszont mindegyikkel.
Fontos, hogy a sítérkép offline üzemmódban működik, vagyis nem kell hozzá a helyszínen hálózati kapcsolat.
Elkezdődött a CES, jönnek is az első beszámolók a PlayBookról, meg a RIM standjáról, ám ami talán ennél fontosabb, megkezdte a tablet televíziós kampányát a gyártó. Alant három tévészpotot láthattok, alighanem lesz még több is később, ahogy a marketinggépezet beindul a RIM-nél.
Bónuszként pedig jöjjön egy video egy PlayBook és egy BlackBerry Torch párosodásáról, vagyisööö párosításáról.
Eljött hát ennek is az ideje, megérkezett az első, szolgáltató által kiadott OS6-frissítés a BlackBerry 9700-hez. Jó sokáig tartott a RIM-nek, mire behúzta a frissítést, hiszen az OS6 tavaly augusztusban mutatkozott be, és valamivel később került piacra - elsőként a Torchon.
Naszóval, az első hivatalos build a 6.0.0.380-as verziószámot viseli, és a Vodafone indiai leánycégétől, a Vodafone Essartól származik. Mindez azt jelenti, hogy az itthon kapható 9700-asokra csak némi trükközéssel heggeszthető fel, ugyanakkor mivel várható, hogy még januárban több szolgáltató is követi az indiaiak példáját (a 3 UK korábban beígérte a frissítést), mi a magunk részéről egyelőre maradunk a jól bevált OS5-nél, remélve, hogy a T-Mobile is mielőbb kiadja a frissítést.
A türelmetlenebbeknek jó telepítgetést, de nem feletjsetek el előtte menteni!
A blog.hu lelkes és kitartó csapatának hála januártól mindenki kapott egy mobilsablont, így minden blog - köztük a BerryBlog is természetesen - máshogy néz ki mostantól, ha a mobiltelefonotok böngészőjébe írjátok be a régi címet. Tekintve, hogy a mobilra optimalizált változat tartalmilag teljesen megegyezik a normál verzióval, azt javasoljuk, bátran olvasgassátok a BerryBlogot mostantól a BlackBerrytek kijelzőjén, hiszen az oldal a szélső hasábok hiányában láthatóan áttekinthetőbb és hamarabb be is töltődik mobilon.
A fejlesztők ígérete szerint a fejlécen később lehet majd tovább finomítani, így narancssárgán egyelőre kissé puritánnak hat a layout, de idővel a BerryBlog lilája fog pompázni a fejlécben, legalábbis ezen dolgoznak a blog.hu-nál. Addig is köszönjük a srácoknak a munkát, nektek pedig jó olvasgatást mobilról is!
A Consumer Electronics Show kapcsán aligha áll a régi amerikai mondás, a what happens in vegas, stays in vegas - ma kezdődik a show, és máris záporoznak a hands-on videók meg az előzetes bemutatók az új kütyükről. Köztük a PlayBookról. A RIM tabletje a gyártó szándéka szerint a CES egyik fő attrakciója lenne, a kiállítás tele van plakátolva a készülék fotóival, emellett a szokásosnál nagyobb standon a látogatóknak először van lehetőségük arra, hogy a PlayBookot saját kezükbe vegyék.
A CrackBerry jó szokásához híven elsőként nézte meg a cuccot, még a kiállítás hivatalos megnyitója előtt, erről alant két videót is láthattok, az egyikben a főszerkesztő tartja remegő kézzel a tabletet, a másikban a RIM egyik termékmenedzsere kalauzol minket végig a PlayBook kezelőfelületén.
A második videóból minden eddiginél több derül ki a PlayBook képességeiről, tulajdonságairól (például beszél a BlackBerrykkel való összeköttetési lehetőségekről) illetve érdekes információval szolgál a menedzser az elérhetőséggel kapcsolatban is: a RIM a tervek szerint kibővített partnerhálózattal árulja majd a PlayBookot, vagyis a telefonoknál alkalmazott gyakorlattal ellentétben az eszközt nem csak a szolgáltatók, hanem elektronikai nagyáruházak, szakboltok is árulhatják majd.
Csak nekünk van az az érzésünk, hogy instant get lesz?
Meglehetősen zsúfolt időszakban, pont a karácsonyi ünnepek előtt kaptuk kölcsön a Vodafone-tól a Curve 3G-t, vagyis a BlackBerry 9300-at. A telefont egy hétig nyúztuk, próbálgattuk, ismerkedtünk vele, babusgattuk, de a tapasztalataink megírására egyszerűen már nem maradt idő a bejglik és a pezsgőzés időszakában. Most mindent pótolni fogunk!
A Curve 3G szép reményekkel indult útjára alig pár nappal a Torch premierje után: végre egy olyan típus a családban, ami a kor elvárásainak megfelelően 3G-s kapcsolat felépítésére is hajlandó. Egyébként is, többen úgy vélik, hogy a 8520-as modell csúnya melléfogás volt a RIM részéről, amit illik valami jósággal korrigálni. Ez a törekvése a kanadai cégnek csak részben jött be, a Curve 3G bizonyos szempontból még mindig rosszabb, mint a korábbi, 8900-as típus.
Először is, a telefon szerencsére szebb és elegánsabb, mint a 8520, mert ugyan meggyőződésünk, hogy bizonyos felhasználói rétegek számára a szokásos BlackBerry stílusjegyek nem jelentenek semmit, mégiscsak jól néz ki a telefon oldalán körbefutó króm csík, ami ugye az elődről teljesen hiányzott. Jól meg van csinálva a gumírozott hátlap is, mitagadás, bár ez még mindig nem bőr, dehát ez középső árszegmensbe pozicionált telefonnál ez bocsánatos bűn.