Igazából nem mától, hanem már március elejétől hozzáférhető az App Worldön keresztül a RIM saját őrző-védő szoftvere, a BlackBerry Protect, de a mi régiónkban az előzetes ütemtervnek megfelelően csak mától került be az App World kínálatába. Amint arról korábban írtunk, a program egyebek mellett lényegében olyan funkciókat ad az egyszeri felhasználó kezébe, mint egy BES rendszergazdának, vagyis távoli mentést és távoli törlést indíthat a készüléken, egy webes felületen keresztül.
A Protect ezen túl is rejt magában érdekességeket, így a jelenlegi nyílt béta például képes térképen ábrázolni a telefon aktuális helyzetét, hangos csengetést lehet a mobilon aktiválni, valamint a kijelzőre különféle üzeneteket lehet kiíratni. Az ingyenes BlackBerry Protect összességében nagyon hasznos segítőeszköz tud lenni azoknak, akik nem találják a telefonjukat, akár ők hagyták el, akár ellopták tőlük.
A program letölthető az App Worldből, hamarosan részletesebb ismertetővel jelentkezünk a funkciókról.
Talán nem árulunk el nagy meglepetést azzal, hogy a BlackBerryk - akárcsak néhány, más platformhoz tartozó okostelefonok - egy külön erre a célra rendszeresített memóriaterületen, az alkalmazásmemóriában tárolják a rendszerkörnyezet komponenseit, beleértve az operációs rendszert, valamint felhasználó által telepített programokat. Azzal már vélhetően kevesebben vannak tisztában, hogy ez a memóriaméret fix, nem növelhető, akármekkora microSD-kártyát rakunk a készülékbe. A rendelkezésre álló terület készülékenként eltérő lehet (de még a legmodernebb telefonoknál sem több 512 megabájtnál), és bár ez első olvasatra kevésnek tűnhet, mégis meglepően sok mindenre elég.
A rendelkezésre álló memória méretét a menüben is ellenőrizhetjük
Ennek oka, hogy a fixen telepített rendszerkörnyezet többnyire jócskán hagy még teret az alkalmazásoknak, melyek átlagos tárterület-igénye az 1 megabájtot sem éri el. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy megszorulunk, ekkor két megoldás marad: vagy archiváljuk a ritkán használt appokat a memóriakártyára (ha az App Worlddel töltöttük le őket), vagy lefaragunk a rendszerkörnyezet méretéből.
Biztos, hogy minden nyelvet telepíteni akarunk?
A rendszerkörnyezet fogyókúrájának leghatásosabb segítője a PC-s Desktop Software. A frissen vásárolt BlackBerryken általában egy rakás olyan program, vagy rendszerkomponens található gyárilag, amire jó eséllyel soha nem lesz szükségünk, ezeket a PC-s szoftverrel szépen le tudjuk gyilkolni az alkalmazásmemóriából. Ehhez a programban az "Alkalmazások" opcióra kell kattintanunk, miután a készüléket csatlakoztattuk a PC-hez. Ezután a Desktop Software kiolvassa a készülék alkalmazás- és szolgáltatáslistáját, amin kiválaszthatjuk, melyek azok a komponensek, amiket nem kívánunk használni a későbbiekben.
Ilyen komponensek többek közt a különböző, egzotikus országokhoz tartozó nyelvi támogatások (attól függően, hogy ki hogyan használja a telefont, a magyar nyelvi modul mellett elég egy-két idegen nyelvűt megtartani), netán soha nem használt játékok, chatprogramok. Egy jól megválasztott szelektálással jelentős mennyiségű tárhelyet lehet felszabadítani az alkalmazásmemóriában, ráadásul mindezt teljesen veszélytelenül, hiszen a kötelező komponenseket nem engedi eltávolítani a rendszer, illetve ha meggondoljuk magunkat, bármikor visszamásolhatjuk azt a programot, vagy programrészletet, amit korábban eltávolítottunk.
Ismét találtunk egy videót, mely a PlayBook működését demózza, ezúttal azonban láthatóan egy olyan felhasználó kezébe adták a tabletet, aki előtte életében nem látott PlayBookot, vagyis egyből arra is fény derülhet, milyen könnyű a kütyü felületén eligazodni, és mennyire kézenfekvő az intuitívnek nevezett kezelőfelület használata.
A tagnak láthatóan néhol nem volt egyszerű dolga, nekünk meg azért nincs egyszerű dolgunk, mert néha rettenetesen nehéz kihámozni bármit is abból az angol akcentusból, amit a tesztelő előad.
Tegnap az előzetes ütemtervnek megfelelően megjelent a RIM saját Facebook-kliensének legújabb tesztváltozata. A Facebook 2.0 verziószámát tekintve nem tűnik nagy ugrásnak a jelenlegi, 1.9.0.28-hoz képest, mégis, egy rakat újdonságot és átdolgozott felületet kínál majd egyszerre az új kliens.
Az új facse-app így többek közt integrált chatfunkcióval kedveskedik végre, megújulnak az értesítések és gyorsabban scrolloz valamint áttekinthetőbb is lesz a news feed, és a profilokat is jobban, bővebben kezeli majd a rendszer. Ezeket a funkciókat a BlackBerry Beta Zone tagok már ki is próbálhatják tegnap óta (Magyarországról sajnos nem lehet regisztrálni), májustól pedig várhatóan mindenki letöltheti majd a megújult alkalmazást.
A RIM az új tesztverzió kiadásával egy időben közzétett néhány érdekes adatot a BlackBerry-tulajok és a Facebook viszonyáról. Így például kiderült, hogy a Facebook for BlackBerry alkalmazásnak jelenleg havonta mintegy 30 millió felhasználója van, ebből 21 millióan napi rendszerességgel használják a közösségi szolgáltatást a BlackBerryjükön keresztül.
Képek: CrackBerry.
Jó hír azoknak, akik eddig a Microsoft online Exchange szolgáltatásán keresztül szinkronizálták e-mailjeiket és naptárukat: a redmondi szoftvercég és a RIM megállapodása alapján a szolgáltatás mostantól havidíj mentesen vehető igénybe. A hosztolt Exchange 2010 Online rendszer ezzel együtt a nyáron nyugdíjba megy, jön helyette a jelenleg még bétaállapotú Office 365, kvázi a Google üzleti ügyfeleknek szánt Google Apps szolgáltatásának a megfelelője.
A RIM szerint az ingyenes BES-integráció elsősorban azoknak a vállalati ügyfeleknek lehet nagy segítség, akik a Microsoft felhőalapú Office-platformját használják, illetve integrálták szervesen a munkamenetükbe. Jim Tobin, a cég alelnöke úgy véli, a lépés már csak azért is időszerűvé vált, mivel a RIM nagyvállalati ügyfeleinek negyede az év végére biztosan igénybe vesz majd valamilyen cloudalapú szolgáltatást, az arány ráadásul jövőre 50 százalékra nő.
Az (ingyenes) integráció más szempontból is mérföldkő lehet: a BlackBerry ugyanis az egyetlen olyan platform, mely nem a Microsoft ActiveSync protokoll alapján szinkronizálja a készülékadatokat a szerverrel, ezzel a döntéssel azonban egy lépéssel közelebb kerül a cég ahhoz, hogy az ügyfelek jelentős részét valójában a Microsoftnál hosztolt rendszerek szolgálják ki.
Múlt héten megírtuk, hogy bekerült a T-Mobile webshop kínálatába a legújabb BlackBerry Bold, vagyis a 9780, ám a bolti értékesítés még nem kezdődött meg, és akkor még a szolgáltató sem tudott részleteket mondani arról, mikor várható a tényleges premier.
Ma kaptuk a fülest, hogy szombattól (ugyebár munkanapról lesz szó) a bolti árlistában is megjelenik a BlackBerry 9780, így a nagyobb T-Pontokban ettől a naptól szinte biztosan hozzá lehet majd jutni a telefonhoz.
Ezzel egyidejűleg nem árt figyelni rá, hogy az időközben olcsóbbá vált BlackBerry 9700 kifutó modell lett, ami azt jelenti, hogy a raktárkészletek meglehetősen szűkösek, ergo aki ki akar fogni magának egy példányt, az jobb, ha igyekszik a vásárlással.