Nem mondhatni, hogy jó manapság topmanagernek lenni a RIM-nél, alighanem ezt jól tudta Brian Wallace, a vállalat digitális marketingért és médiáért felelős alelnöke is, amikor úgy döntött, lelép a cégtől.
Wallace ráadásul a jelek szerint nem is nagyon kíván lojális maradni korábbi munkaadójához, a szakember ugyanis a hírek szerint a Samsung amerikai részlegéhez igazolt át. A lépés már csak azért is érdekes, mert az efféle mozgásokat általában nem szokták tolerálni a cégek, és a munkaszerződésekben többnyire kikötik, hogy a kulcspozíciót betöltő személy bizonyos ideig nem mehet a konkurenciához dolgozni. Már pedig aligha valószínű, hogy Wallace a porszívók vagy a hűtők amerikai értékesítését támogatja majd a Samsungnál.
Idén Wallace a második távozó vezető tisztségviselő a RIM-nél, Keith Pardy marketingigazgató még a télen közölte, hogy személyes okokból távozna. Mondhatni, hogy az időzítés sem Pardy, sem Wallace esetében nem volt a legszerencsésebb, előbbi ugyanis a PlayBook premierje előtti hónapban jelentette be távozását, utóbbi pedig a RIM nem túl rózsás pénzügyi teljesítményének nyilvánosságra hozatalát követő héten döntött úgy, hogy otthagyja a jobb napokat is megélt céget.
Remélhetőleg a RIM-nek a céges felvásárlások mellett idővel jut azért majd ideje jó koponyák beszerzésére is, tudunk pár üresedésről.
Nemrégiben képet közöltünk a terhes Penélope Cruzról, aki BlackBerryjével a kezében lett lefotózva, most terhes nőkről készült sorozatunkat folytatván Cruz egyik kolléganőjét, a szintén várandós Jessica Albát mutatjuk meg nektek a jó öreg paparazzik segítségével.
A színésznő választása feltételezhetően egy fehér BlackBerry Torchra esett, ami minden bizonnyal jó fog jönni neki, amikor a névjegyzékben szereplő fontosabb ismerősöknek el kell küldeni a kötelező SMS-t:
"Our baby boy/girl was born at xx:xx am/pm. Baby and momma are resting and perfectly fine!"
Érdekes híreket kaptunk régi tiszaújvárosi informátorunkról a Monaco/Monza kódnéven futó full touch BlackBerryről, mely állítólag már nem Storm márkanév alatt fog piacra kerülni, mivel a brandet sikerült teljesen leamortizálni a korábbi, sikertelen projektekkel.
Akár Storm, akár Volt márkanéven kerül a boltokba az új érintőkijelzős BlackBerry, az biztos nem a közeli jövőben lesz - állítja beépített emberünk. Bár korábban olyan híreket is rebesgettek, hogy a próbagyártást leállították, és a projektet törölték, ezt biztosan cáfolhatjuk, a próbagyártás tapasztalatai alapján ugyanis szeptemberben indulhat a mobil sorozatgyártása a tiszaújvárosi Jabil üzemben.
Részletekért kattints tovább!