Kíváncsiak vagyunk rá, ki találja meg a kakukktojást az alábbi videóban, mely az új készülékek bemutatóján készült nemrégiben (az eredeti videó egyébként már nem érhető el).
Via Engadget.
A CNET tegnap több, hivatalosan meg nem erősített forrásból beszámolt róla, hogy a RIM előrehaladott tárgyalásokat folytat a világ négy legnagyobb zenekiadójával egy BlackBerry Messenger-alapú zenemegosztó, zeneletöltő szolgáltatás elindításáról.
A BBM Music, vagy Music Service (egyelőre nem tiszta, hogy fogják hívni) kapcsán jó hír, hogy a lap beszámolója szerint a Universal, a Sony, a Warner és az EMI négyesből egy céggel már sikerült is megállapodnia a kanadaiaknak, és jó esély van rá, hogy a maradék három is belecsap Lazaridisék kezébe.
Az alkalmazásról, illetve a platformról egyelőre nagyjából annyit lehet tudni, hogy vélhetően havi előfizetési díjat (állítólag nagyjából 5 dollárt, vagyis átszámítva úgy egy ezrest) fog kérni érte a RIM, és minden zeneszámot meg lehet osztani a BBM-kontaktlistán szereplő barátokkal, ismerősökkel (feltételezhetően nekik is elő kell fizetniük előtte a szolgáltatásra).
A RIM láthatóan igyekszik minél jobban építeni az egyszerű azonnali üzenetküldő alkalmazásból fejlett közösségi platformmá avanzsált BlackBerry Messengerre, a cég kezében most platformszinten jól láthatóan ez az app az adu-ász, a megkülönböztető erő, ráadásul sokan (nagyjából 45 millióan) is használják világszerte, szóval nyilvánvaló, hogy a nép is szereti.
Hogy ebből a 45 millióból hánynak fog járni eleinte a BBM Music, az egyelőre rejtély, mindenesetre ezúttal muszáj lesz Észak-Amerikán túl is tekintgetni, hiszen a BBM-et ma már Ázsiában szinte többen használják, mint az Egyesült Államokban és Kanadában együttvéve, emellett jelentős Európai bástyái (pl. Nagy-Britannia) is vannak a szolgáltatásnak.
A BBM Music zárt bétatesztje állítólag heteken belül megkezdődhet.
Sokat írtunk már nektek az új BlackBerrykről, a Bold 9900-ről, meg a két Torchról, illetve aki eljött a hét eleji sörözésre, kézbe is tudta venni az újdonságok egy részét. Az új telefonokat Amerikában és Nagy-Britanniában már meg is lehet vásárolni, de mindeddig nemigen jött arról hír, mi újság errefelé, Európa keletebbik - de nem feltétlenül naposabb oldalán.
Alapvetően továbbra is két forrásból lehet hozzájutni itthon BlackBerrykhez, a magánimport, vagy hivatalos import útján az országba kerülő mobilok árusítása várhatóan már ebben a hónapban megkezdődhet. Az árakról itt nehéz korrekt képet adni, de úgy tudjuk, hogy az egyik hivatalos importőr nagyjából bruttó 150 ezer forintért listázza a Bold 9900-at az értékesítőknek fenntartott webáruházában. A másik két modell (Torch 9810 és 9860) áráról és megjelenéséről ezeken a csatornákon egyelőre nincs hír.
Az sem marad idén új BlackBerry nélkül, aki szolgáltatótól szeret telefont vásárolni, bár eddig csak a T-Mobile esetében kaptunk nem hivatalos visszajelzést arról, hogy a Bold 9900-at biztosan árulni fogja idén az operátor. A pontos időpontot egyelőre homály fedi, de biztos, hogy még egy kicsit türelemmel kell lenniük az azonnali birtoklási vággyal küzdőknek, hiszen a csúcsmodell legkorábban várhatóan szeptember végén, október elején rajtolhat el a magyar T-Mobile-nál. A Vodafone és a Telenor ezen a téren általában küzd némi lemaradással, de van rá esély, hogy még karácsony előtt frissül a két vetélytárs BlackBerry-kínálata is.
Az új mobilok piaci bevezetése egyébként sokkal gyorsabban zajlik, mint az eddigi készülékeknél, az első Torch esetében például - állítólag szoftveres problémák miatt - fél évet kellet várni a világpremierhez képest a magyarországi szolgáltatói megjelenésre. Az OS7-es modelleknél a RIM nagyobb hangsúlyt fektetett a validációs program kiterjesztésére, a mobilszolgáltatóknál hónapok óta tesztelik a szakemberek a telefonokat, és úgy tudjuk, az OS7-es mobilok bevezetéshez technikailag már minden készen is áll.
Úgyhogy nincs más hátra, drukkolunk, hogy a kamionok mielőbb ideérjenek velük.
Egyelőre alighanem egy kezemen meg tudnám számolni azokat a BlackBerry-felhasználókat, akik számára ez most releváns információ, de pár héten belül lehet, hogy ez változni fog, így addig is szólunk, hogy már az App Worldben is elérhető a Wikitude browser.
A program bizonyára nem ismeretlen a hardcore iPhone-os és androidos felhasználók számára, a funkció, amit elő lehet hívni vele, rendkívül futurisztikus: augmented reality, vagyis kiterjesztett valóság. A programról nemrég már mutattunk videót, a lényege nagyjából annyi, hogy a BlackBerry kamerájával a környezetet pásztázva mindenféle érdekes információk (ismerősök, navigációs pontok helyzete, információk stb.) jelennek meg a kijelzőn, valós időben.
Ha ezzel, illetve a videóval kedvet csináltunk a letöltéshez, egyelőre el kell keseítsünk: a program csak OS7-es BlackBerrykkel kompatibilis, elsősorban a BlackBerry 9900-zal. Ha veszel ilyen telefont, mindenképpen próbáld ki ezt a funkciót, elég coolnak tűnik!
A Wikitude browser letölthető az App World storefrontról, vagy az alábbi QR-kód beszkennelésével.
Tudjuk, hogy a különböző színű mobiltelefonok piacra kerülése csak bizonyos gyártók esetében jelent elképesztő erőfeszítéseket, egyben hírértéket, ettől függetlenül jó tudni, hogy a BlackBerrykből is kaphatók a feketén túl különböző színű variációk.
Az új Torchnak, pontosabban a 9810-nek is elkészült, és a Rogersnél, valamint a Telusnál már kapható is a fehér változata, aminek talán leginkább a gyengébbik nem képviselői örülhetnek. A régi Torchból egyébként létezik piros is, azt egyelőre nem tudni, hogy az abszolút csajos színben mikor lesz elérhető az új hardver.
Ezek után kíváncsiak vagyunk, vajon a full touch Torchból érkezik-e fehér színű változat.
A BlackBerryk gyári ébresztőfunkciója egyszerű és megbízható, mint a faék, éppen ezért bizonyos funkciók hiányozhatnak belőle az olyan felhasználóknak, mint például Mrs. Tom és Berry, aki reggelre legalább három különböző ébresztési időpontot állít be a telefonján (nem, nem BlackBerryje van - még).
Szerencsére a BlackBerry-tulajoknak sem kell lemondani a plusz riasztásokról, mert itt van többek közt a Clock King, amivel több ébresztés is beállítható egy napra, különféle ismétlődési ciklusokkal. Emellett hasznos extra például, hogy az ébresztőhangok tetszőleges MP3-fájlok lehetnek, nem kell tehát mindenáron a telefon béna gyári készletét használni.
A Clock King a hangkeltésen kívül vibrál és villog is, ha szeretnénk (akár mindegyik riasztáshoz más-más jelzés állítható be), és mindezt persze kikapcsolt állapotból is megoldja.
A program letölthető a PC-s App World storefrontból, illetve az alábbi QR-kód beszkennelésével. Az alkalmazás ára 1 euró, de vásárlás előtt ingyenesen kipróbálható.