Mike Lazaridis és Jim Balsillie pár hete nem a RIM társelnök-vezérigazgatói többé, fizetésükről is lemondtak már korábban, de mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne nekik mit a tejbe aprítani. Itt van mindjárt a törökországi görög családban született Mike Lazaridis, aki nem sokkal a lelépése előtt 50 millió dollárnyi (!) RIM részvényt vásárolt, illetve idestova hat éve épít egy üvegpalotát a Huron-tó (egyike az észak-amerikai Nagy-tavaknak) partján, ami legalább 20 milliójába kerül.

Nem mondhatnánk, hogy Lazaridisnek rossz ízlése lenne, és nem csak a BlackBerryk miatt: A Globe and Mail riportja összeszedett néhány tényt és tudnivalót az új épületről, ezek következzenek most a teljesség igénye nélkül:

  • A tó partján fekvő, pazar kilátással rendelkező épület alapterülete több mint 2100 négyzetméter, a telek csaknem 51 hektáros,
  • A telekhez egy körülbelül egy kilométeres partszakasz tartozik,
  • Az épület több mint 2000 négyzetméternyi üvegfelülettel rendelkezik, továbbá 839 tonna követ és 77 tonna bronzot használtak fel az építéshez,
  • Az egész félemeletet beborító üvegfal 15 méter széles és 3 méter magas - a laminált üveget Németországból kellett hozatni, mert Észak-Amerikában senki nem tudott ekkora üvegfelületet gyártani,
  • A ház járólapjainak színe egyezik a Huron tó homokos partjának a színével,
  • Az energiát részben, illetve teljes egészében szélturbinák biztosítják,
  • A Solarisnak hívott ház építése 2006-ban kezdődött, a kezdeti költségvetés 20 millió dollár volt, később azonban Lazaridis igényei alapján drágult a kivitelezés. Idén minden bizonnyal elkészül a családi rezidencia.

Mitagadás, a Solaris eléggé indusztriálisra sikerült, ettől függetlenül kívánjuk Mike Lazaridisnek és családjának, hogy töltsenek el benne minél több kellemes napot, órát, percet.

Via The Globe and Mail.