Az Angry Birds Space tegnap picivel több mint egy hónapos késlekedés után a RIM alkalmazásboltjában, az App Worldben is elérhetővé vált - a madarak jöttek, láttak és győztek, olyannyira, hogy a játék nem egészen egy nap alatt a legnépszerűbb fizetős app lett a teljes piactéren. Tehát figyelem: nem a játékok és nem kizárólag a PlayBook appok körében.
Mondjuk abból kiindulva ez nagyjából várható volt, hogy a többi platformon egy hónap elteltével is a top 3 legnépszerűbb tartalomnak felállított képzeletbéli dobogón tanyáznak az űrbéli madarak: Androidon a fizetős verzió a pénzes alkalmazások közt a harmadik helyen áll, míg az App Store-ban az első.
Fontos változás, hogy az Angry Birds Space valamivel olcsóbb lett (kábé 700 forintba kerül), mint az eddigi részek, igaz, ez a verzió - egyelőre - jóval kevesebb, mindössze 60 pályát tartalmaz, szemben az első kiadás csaknem 300 szintjével. Ez egyébként egyben azt is jelenti, hogy a PlayBook-verzió és a többi platformra készült változat ára közt kisebb a különbség, bár a PlayBook-tulajok így is háromszor annyit kell fizessenek ugyanazért a játékért.
Na nem baj, annál legalább annál jobban megbecsüljük a szerzeményt.
A RIM az utóbbi hónapokban jól láthatóan komolyabb jelenléttel igyekszik képviselni magát egyes, délkelet-ázsiai országban, így többek közt a lakosság méretét tekintve a világ negyedik legnagyobb országának számító Indonéziában. A cég holnap itt dobja piacra a BlackBerry 9220-at, az OS 7-es kínálat legolcsóbb készülékét.
A múlt héten már beszámoltunk róla, hogy az új Curve Indiában került először a boltokba, konkrétan múlt csütörtökön, nagyjából 200 dollárnak megfelelő helyi valutáért (persze az ár nagy mértékben függ a vállalt feltételektől). Indonéziában az alapmodell 1999000 rúpiába kerül, ami napi árfolyamon számolva nagyjából 50 ezer forintnak felel meg - értelemszerűen ez a feltöltőkártyás konstrukció ára.
A 9220 nagyjából minden szempontból a 8520 utódjának tekinthető, modernizált külsővel, modernizált szoftverrel (ezen a típuson már OS7.1 fut, annak minden extrájával együtt - leszámítva az NFC-t). Egyébként a paraméterek sok szempontból változatlanok, így például maradt ugyanaz a kijelző (2,44 hüvelyk, 320x240 pixeles felbontással), nincs 3G-modem és nincs GPS sem a mobilban.
Lehet ez már errefelé, Kelet-Európában is kevés, de ne feledjük, hogy a fejlődő piacokon sokaknak ez jelenti a csúcskategóriás okostelefont, emellett a helyi okostelefon-piac további, jelentős felfutás előtt áll. Ha ezeket a felhasználókat idejekorán sikerül rászoktatni a BlackBerryre, illetve a BlackBerry-szolgáltatásokra, a RIM hosszú távon komoly előnyt kovácsolhat arra a pár százmillió felhasználóra építve, akik ezekben az országokban élnek.
Persze első okostelefonnak itthon sem lesz utolsó a BlackBerry 9220. Már ha lesz.
Már csak egy hét, és kezdődik Orlandóban a BlackBerry World, vele együtt a BlackBerry Jam, ami egy kifejezetten fejlesztőknek szóló fejtágítás arról, hogy az új BlackBerry 10 operációs rendszer milyen lehetőségeket rejt magában. Erről pár nappal ezelőtt írtunk kicsit részletesebben, szóval nem részletezzük újra a dolgokat, cserébe itt egy videó, amin Alec Saunders, a RIM fejlesztői kapcsolatokért felelős vezetője invitál meg mindenkit a Jam-re.
A mindig laza Saunders persze ezúttal sem felejti el megemlíteni, hogy aki regisztrál a rendezvényre, az kap egy BlackBerry 10 alfaverziót futtató készülék-prototípust ajándékba - hangsúlyozottan ennek még nem sok köze lesz a végleges telefonokhoz, gyaníthatóan telefonálni sem lehet majd rajtuk.
Ami azt illeti, nem nagyon emlékszem más gyártóra, mely hasonlóan gáláns módon osztogatná a teszteszközöket - először PlayBookot, majd később a prototípusokat. Mindebből továbbra is az jön le számomra, hogy a RIM nagyon is komolyan veszi a BlackBerry 10 fejlesztését és az alkalmazás-ökoszisztéma megerősítését. Akit kicsit is érdekelnek a mobilos fejlesztések, és már unja az iOS-Android duót, az feltétlenül kövesse figyelemmel a RIM fejlesztői konferenciáját, biztosan hallani fog érdekességeket.
Múlt héten ismét végigsöpört az újabb BlackBerryken a frissítési hullám, szinte az összes készülékhez megjelent az egyelőre nem hivatalos 7.1.0.402-es verziószámú rendszerfrissítés, melynek egyik legérdekesebb újítása a szülői felügyeleti mód. Ezzel az új funkcióval a szigorú apuka vagy anyuka eltilthatja a gyereket a telefon bizonyos funkcióinak használatától, ha például a gyerek rossz jegyet hozott haza, vagy nem írta meg a leckét. Annál nagyobb büntit egy BBM-függő tinédzsernek úgysem lehet elképzelni, hogy elveszik tőle a BBM-et, nem?
A telefon menüjében az ilyen eszközöknél szokásos, négyjegyű kóddal levédhető többek közt a böngésző, a BBM, a Facebook, a szöveges üzenet sőt akár a telefonálás is. Ez a fajta szelekció egyébként nem teljesen új keletű a BlackBerryknél, az App Worldben ugyanis éppen nemrég vált elérhetővé a tartalmak korhatár szerinti szűrési lehetősége, aminek bizonyára nagyon örülnek azok az appfejlesztők, akik felnőtt tartalmakat kívánnak nagy mennyiségben értékesíteni.
Nade ez most egy egész más célt szolgáló korlátozó eszköz, melynek segítségével apuci vagy anyuci kissé abszurd módon BES rendszergazdává válhat, ezeket a funkciókat ugyanis eddig jobbára a vállalati csoportházirendekben lehetett ki- vagy bekapcsolni.
Múlt pénteken megtartotta megalakulása utáni első sajtótájékoztatóját a negyedik, állami cégek vegyesvállalataként üzemelő mobilszolgáltató, az MPVI Mobil Zrt. A cég elméletileg még idén megkezdi a mobilszolgáltatást, főként a forgalmasabb csomópontokat lefedve. A sajtótájékoztatón ugyan nem derült fény sok részletre, de az azért kiderült többek közt, hogy hang- SMS- és mobilnet-szolgáltatás egyaránt lesz a cégnél. És hogy mindez miért érdekes a BerryBlognak? Mert minden bizonnyal lesz BlackBerry-szolgáltatás is.
Röviden válaszolva a címben feltett kérdésre, a negyedik mobilszolgáltató egy újabb BlackBerry-forgalmazót adhat nekünk, mely mind a szolgáltatások, mind pedig a készülékértékesítés terén beszállhat a versenybe a Telenor, a Magyar Telekom (T-Mobile) és a Vodafone mellé. Szóval bővül a választási lehetőség, ami nekünk, előfizetőknek biztosan csak jó lesz, hiszen szakértők szerint az új cég megjelenése mindenképpen árversenyt fog generálni a piacon.
Ami azt illeti, az MPVI - bár erről a sajtótájékoztatón nem beszéltek az illetékesek - valószínűleg számos flottaszerződést fog elhappolni a már meglévő triumvirátustól, köztük a kormányzati flottával, erre a területre pedig tudvalevőleg nagyon hatékony megoldást képesek kínálni a BlackBerryk. Lehet korai még erről beszélni, de meggyőződésem, hogy a negyedik mobilszolgáltató megjelenése ilyen szempontból egy kitűnő piacbővítési lehetőség a RIM-nek, hiszen nincs még egy olyan gyártó, melynek készülékei ilyen magas fokú menedzselhetőséget, biztonságot és integrációt kínálnak. Persze erről valahogy meg is kell győzni a potenciális ügyfeleket.
Az MPVI számára a BlackBerryk lakossági oldalon is jelenthetnek egyfajta megkülönböztető lehetőséget, hiszen a cég sajtótájékoztatóján azt is kifejtette, hogy természetesen egyéni ügyfeleknek is kívánnak teljes körű szolgáltatást nyújtani. Ha az új operátor szogláltatásszinten és készülékszinten is vérfrissítést kíván vinni a hazai mezőnybe, a BlackBerryk az egyik legjobb alternatívát kínálják mindehhez.
Végül, de nem utolsósorban műszaki szempontból is megérné az új szolgáltatónak, ha a másik háromnál erősebben támaszkodna a BlackBerrykre, hiszen a RIM okostelefonjai jóval kisebb terhet rónak a hálózatra, mint más készülékek. Ez különösen egy épülőfélben lévő hálózatnál lehet kritikus szempont, hiszen a szűkös adatforgalmi kapacitás ilyenkor hatványozottan jelentkezik.
Szóval legyen bármennyire is megosztó a negyedik mobilszolgáltató, megjelenése itthon fontos mérföldkő lehet a RIM számára. Ha a cégek ügyesen kooperálnak, azzal mindkét fél jól járhat. Most már csak abban kell reménykedni, hogy beigazolódik az, amit a sajtótájékoztatón mondtak a vezetők, és az MPVI tényleg piaci alapokon akar megmérettetni...
Különben nem ad majd, hanem elvesz az állami mobilcég. És nem csak tőlünk, BlackBerry-felhasználóktól.