Nem windowsos, nem iPhone, nem androidos és nem is BlackBerry, viszont a világ legnagyobb felbontású kameramobilja. Ez a Nokia Pureview 808, mely rövid ideig Ancsánál vendégeskedett.

weboldalunk | videóink | írj nekünk!





Hírhétfő Becsapódik Magyarországra az iTunes Match





Hangulatérzékelő lehet a RIM csodafegyvere? Novemberben érkeznek az első WP8-as készülékek?

A videót Polcz Péter készítette

A mobiltelefóniában sok hasznos funkció született elsőre őrültségnek, vagy haszontalannak tűnő fejlesztésből, funkcióból - hovatovább hogy mást ne mondjunk, az SMS is ilyen volt. A RIM egyik újonnan előkerült szabadalmi kérvénye egyébként éppen a szöveges üzeneteket fűszerezi meg érzelmekkel, méghozzá oly módon, ami túlmutat az unalmas, manuálisan bepötyöghető emotikonokon.

emotion_patent.jpg

A tavaly januárban benyújtott szabadalmi kérelem leírása szerin a mobiltelefon érzékeli a felhasználó hangulatát, és ez alapján alakítja az üzenet szövegét, így például bizonyos szavakat csupa nagybetűvel szed, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak. Hogy pontosan mi alapján érzékeli a telefon a hangulat, az egyelőre rejtély, a RIM szerint mindenféle szenzorok (kamera, mozgásérzékelő, sőt billentyűzet nyomásérzékelő) által begyűjtött információk alapján dönti el a készülék, hogy éppen idegbetegek vagyunk-e, vagy a legjobb formánkat hozzuk.

Azt sem tudni egyelőre, hogy mikor és milyen BlackBerrykben fog megjelenni ez a funkció, mindenesetre a későbbiekben úgy látszik nem csak arra kell majd figyelni, mit pötyögünk be a telefonba, hanem arra is, hogy közben ne jöjjünk ki a sodrunkból.

Arra mondjuk kíváncsiak lennénk, hogy hogy reagál a rendszer arra, ha kifejezetten jó a kedvünk. Fütyürészős dallamot játszik a másik oldalon?

Via Engadget.

Az újabb okostelefonok esetében a legtöbbször előkerülő kritika, hogy a mobilok egy feltöltéssel jobb esetben egy napot bírnak ki, de intenzívebb használat során az is előfordulhat, hogy nap közben lemerül az akkumulátor. Én is tapasztaltam ezt a jelenséget több készülékkel is, beleértve a BlackBerry 9900-at -- bosszantó, de számomra kivédhető jelenség, például egy asztali töltő folyamatos használatával. A BlackBerry 9320-hoz szerencsére semmiféle trükk nem kell, a telefon üzemideje az OS7-es BlackBerryk közül egyértelműen a legjobb.

9320_7.jpg

A BlackBerry 9320-ba passzoló JS1 típusú akkumulátor 1450 mAh kapacitású, ezzel az alapvetően visszafogott teljesítményű hardver vígan elmuzsikált nálunk legalább másfél, jobb esetben két napig. Ez még mindig nem a régi BlackBerryk szintje, de azért mai okostelefonos viszonylatban jónak mondható ez az érték. Az akkumulátor egyébként méreteit tekintve pont akkora, mint a Bold 9900-ba passzoló JM1, egy paramétert, a vastagságát leszámítva, a JS1 ugyanis jó másfélszer vastagabb, mint a csúcsmodellbe passzoló akku.

Az üzemidő terén teljesen egyező teljesítmény mellett a 9320 köröket ver a legdrágább Curve-ra, a 9360-ra is, nem csoda, az abban található akkumulátor kapacitása még kisebb, mindössze 1000 mAh. Akinek tehát ez a paraméter számít, és nem tud mindenhol töltőre csatlakozni, az bizony jobban jár a legolcsóbb OS7-es (7.1-es) BlackBerryvel.

A következő generációs BlackBerry OS-sel egy egészen újfajta virtuális billentyűzettel szembesülhetnek majd a felhasználók, mely a korábbról jól ismert prediktív szövegbevitel szintlépéséből jön majd létre. A virtuális klaviatúra ugyanis már gépelés közben kitalálja majd, mit akarunk mondani, a felajánlott szavakat pedig gesztusokkal lehet majd gépelés közben a szövegbe illeszteni, vagy éppen elvetni, ha totál hülyeséget akar leíratni velünk a rendszer.

A BB10 OS prediktív szövegbeviteli technológiáját a napokban sikerült szabadalmaztatnia a RIM-nek, ami önmagában nem egy nagy hír, két fontos vonzata, illetve előzménye is van azonban a dolognak. Egyrészt mostantól nem használhatja bárki csak úgy ezt a szövegbeviteli eljárást az okostelefonjainál vagy tabletjeinél, a RIM jogászai ugyanis ettől a pillanattól kezdve ugranak a jogosulatlan felhasználásra, és ez az inkriminált cégeknek elég súlyos dollár (száz)millióikba fájhat. 

Másrészt meg az ötlet egy ideje létezik, sőt bizonyos részleteiben használja is néhány cég, így többek közt a Microsoft, csakhogy a RIM mind közül elsőként, már tavaly májusban beadva a szabadalmi kérvényt az illetékes szerveknek, szóval a cégnél már akkor tudták, hogy egy egészen innovatív szövegbeviteli rendszer fog megjelenni az újabb okostelefonokon. 

A rendszer egyébként úgy működik majd, hogy a felhasználó szóhasználatából és különböző, a szótárban szereplő kifejezésekből próbálja majd kitalálni, mit akarunk írni, a javaslatokat pedig vagy elfogadjuk, vagy nem. Kíváncsi leszek, a szabadalmi bejegyzés után a RIM nekimegy-e a Microsoftnak, mely a Windows (Phone) 8-nál egészen hasonló szövegbeviteli rendszert használ majd, lásd az erről szóló, tegnap született HWSW-cikket.

Via Engadget.

A BlackBerry 9320 egyik legvitatottab "újítása" a telefon bal oldalán található BBM gomb, ami - micsoda meglepetés! - a BlackBerry Messenger elindítására szolgál. A gomb semmi másra nem használható, van is mellette egy BBM-felirat, hogy a hülye is értse, mire való - egyszerű funkció egyszerű embereknek, vagy a felhasználói élményt növelő fejlesztés?

9320_6.jpg

Kezdjük talán azzal, hogy számtalan olyan BlackBerry-felhasználóval találkoztam eddig, akiknek fogalmuk nem volt arról, hogy létezik egy olyan program a telefonjukon, amivel chatelhetnek a többi felhasználóval meg mindenféle dolgot küldözgethetnek egymásnak rajta keresztül. A BBM használata másfelől túlzás nélkül több millió BlackBerry-usernek elsődleges prioritás, sőt vannak olyanok, akik jóformán semmi másra nem használják a készüléket. Ráadásul többségük éppen a 9320 célcsoportja.

Tudom, a BlackBerryk mindegyikén van egy programozható funkciógomb, amire a BBM indítása ráprogramozható, de az átlagfelhasználóknak fogalmuk sincs róla, hogy ezt hol kell a menüben beállítani, szóval a dedikált gombnak szerintem van létjogosultsága: gyorsan el lehet érni vele egy közkedvelt, kritikus fontosságú, nem mellékesen komoly megkülönböztető erővel rendelkező funkciót, alkalmazást. Olyan ez kicsit, mint a dedikált médialejátszó gombok, vagy mondjuk a facebook-gomb a szép emlékű HTC ChaChán.

Nem mondom, hogy a 9900-ra szeretnék egy ilyen gombot, de a 9320-on használom rendszeresen és stílszerűen dobok is neki egy nagy lájkot!

Címkék: teszt bbm 9320

Olvastam tegnap egy érdekes interjút a RIM újonnan kinevezett marketingigazgatójával, Frank Boulbennel, akin, illetve akinek a munkáján a BlackBerry 10 születésekor nagyjából minden áll vagy bukik. Profi marketingkörítéssel a legpocsékabb terméket is el lehet adni, a rossz marketing pedig a legjobb termék esélyeit is tönkreteszi. Bízom benne, hogy Boulben egy kitűnő termék kitűnő marketinstratégiáját építi fel már most a háttérben.

Az interjúban többek közt rákérdeznek, mégis hogyan próbálja majd meggyőzni a RIM a vásárlókat arról, amiről a nagyobb partnereket és az operátorokat állítólag már sikerült meggyőzni. Boulben szerint nem lehet többé felülről diktálni a vásárlóknak, a felhasználókat ezért inkább legnagyobb rajongókon, véleményvezéreken keresztül igyekszik majd elérni a gyártó. "Azzal fogjuk kezdeni, hogy megfelelő telefont a megfelelő kezekbe adjuk" - mondta Boulben az interjúban, ezzel nyilvánvalóan arra utalva, hogy a RIM egy az átlagosnál sokkal nyitottabb, a felhasználót a középpontba állító kampányra készül.

A marketingigazgató szerint jól jön majd a rajtnál a márka hatalmas közösségi elérése is, a RIM-nek a Facebookon például jelenleg több mint 22 millió lájkolója van - gondoljatok bele, ez kétszer annyi embert jelent, mint ahányan összesen élnek Magyarországon!

Fontos változás lesz a korábbiakhoz képest, hogy a RIM Boulben elmondása szerint egységesíti a piaci premier idején a marketingtevékenységet, így várhatóan minden régióban ugyanazok a reklámok jelennek meg a különböző felületeken, illetve a szolgáltatói partnereknél. Reméljük a marketingtámogatásból jut majd Magyarországra is, mindenesetre az jó jel, hogy a Vodafone-nal folytatott közös kampány állítólag nagyon jó visszajelzéseket kapott, és nem kizárt, hogy rövidesen más mobilszolgáltatóknál is lesz BlackBerry-kampány. 

Egyre biztosabbnak látszik, hogy nem fognunk unatkozni az év vége felé.