Ahogy egyre inkább közeledünk a gyökeresen megújuló BlackBerry 10 OS és a rá épülő készülékek megjelenéséhez, egyre többször is merül fel mindenkiben, szakmabeliekben, illetve több felhasználóban egyaránt a kérdés: van-e még bármilyen létjogosultsága a BlackBerry Internet Service-nek, vagyis a BIS-nek? Meddig élhet tovább a jelenlegi formában a szolgáltatás és milyen előnyöket kell nyújtania ahhoz, hogy piacképes maradjon?

Azt gondolom kár szépíteni, a BlackBerryk versenyképességének az utóbbi pár évben nem tett kimondottan jót, hogy a készülékek tudását csak feláras szolgáltatással lehetett, illetve lehet most is kihasználni. Mivel magam is BIS-felhasználó vagyok, illetve párhuzamosan volt és van módom kipróbálni más platformokat, ezért természetesen tisztában vagyok a BIS valódi előnyeivel, egy átlagfelhasználó számára azonban ezek ma már egyre kevésbé képviselnek előnyt, vagyis a szolgáltatás egyre kevésbé eladható. Szerencsére azért közben egyre olcsóbb is, mint például itthon a T-Mobile-nál vagy a Vodafone-nál.

bis.jpg

A BlackBerry 10 OS megjelenése a RIM-nél szinte tálcán kínálja ennek a rendszernek az átgondolásának a lehetőségét, vagy gyökeres megújítását, új alapokra helyezését. Új BES biztosan érkezik majd, ezt már korábban közölte a RIM, a BIS BB10-kompatibilis változatáról azonban egyelőre mélyen hallgat a cég, amiből persze túl messzemenő következtetéseket még nem érdemes levonni, de azért azt sejteni lehet, hogy valami itt bizony piszkosul készülődik.

Ha tippelnünk kéne, mi azt mondanánk (illetve javasolnánk a RIM-nek), hogy az egyéni, kisvállalati ügyfelek számára lehessen felár nélkül használni a BlackBerryk minden szolgáltatását, csakúgy mint egy iPhone vagy egy androidos készülék esetén: sima mobilnet-kapcsolattal működik minden és levan a gond. Az extra biztonságos adatforgalmat és menedzselhetőséget igénylő vállalati és kormányzati ügyfeleknek meg továbbra is ott lenne a BES a maga agyontitkosított adatforgalmával, menedzsment rendszerével, amit ráadásul kiterjeszthetne a cég más platformokra is (lásd BlackBerry Mobile Fusion).

Persze az még továbbra is kérdés, hogy mi lesz azokkal az ügyfelekkel, akik BIS-en, vagyis BlackBerry APN-en keresztül használják az előző generációs BlackBerryjüket -- nos számukra ez lehet akár egy katalizátor is a váltásra, hiszen adott esetben egy jóval fejlettebb operációs rendszerkörnyezetet kaphat a vásárló mindenféle felár nélkül, ha vált az újabb platformra.

Azért persze vannak ám ellenérvek a RIM részéről és a szolgáltatók részéről egyaránt a BIS megszüntetésével kapcsolatban: egyrészt a szolgáltatásból a kanadaiaknak szép kis bevételük származik, erről nyilván nem fog lemondani egykönnyen a társaság, de ha nem megy máshogy, kénytelen lesz. A szolgáltatók részéről a BlackBerryk a tömörített adatforgalomnak köszönhetően sokáig nagyon kedvelt eszközöknek számítottak, hiszen nem terhelték annyira a hálózatokat, de egyrészt ez a mai körülmények közepette már egyre kevésbé jelent problémát, másrészt viszont a mobilcégek továbbra is nagyon szeretik a BlackBerry-ügyfeleket, hiszen rendszerint sokat hagynak ott havonta a szolgáltatónál (némely cégnél átlagosan többet, mint egy iPhone-felhasználó).

Visszakanyarodva a poszt címében feltett kérdéshez, a BIS ebben a formában szerintünk még sokáig velünk marad, ám nem biztos, hogy a BB10-es készülékeknek már szükségük lesz rá ahhoz, hogy a telefon alapfunkcióit el lehessen majd érni. Ez szerintünk egy fontos lépés abba az irányba, hogy a BlackBerryk több piacon is kitörjenek az elszigeteltségből, ráadásul az átlagfelhasználó számára mindez minimális hátránnyal is járna (ha járna egyáltalán).

Nektek mi a véleményetek, szerintetek is elhalad az idő a BIS felett a jelenlegi formában?

Címkék: bis bb10

Hallottatok már a Deezerről? Ha szerettek zenét hallgatni a mobilotokkal, érdemes kipróbálni, ráadásul mivel minden okostelefon-platformra elérhető a Deezer app, a SmartEast egyetlen nézője sem kell lemaradjon róla! Az adásban ráadásul megnézhettek egy tabletet, amire akár írni vagy rajzolni is lehet.

smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa

A videót Polcz Péter készítette

Címkék: smarteast
süti beállítások módosítása