Tegnapelőtt mutattunk nektek egy táblázatot arról, hogy milyen kiegészítők, tokok, töltők, miegyebek jönnek majd a BlackBerry 10-es eszközökhöz, ma pedig a RIM angol leányvállalatának adventi oldalán kiszúrtuk ezt a képet, amin sokat sejtetően nem egy QWERTY-s BlackBerry-kiegészítője lehet, ráadásul olyan színű tokot láthatunk a képen, amit BlackBerryknél eddig nem.

redpocket_london.jpgredpocket_london2.jpg

A vörös mikroszálas tok mellett egyébként lesz szürke színű és fekete bőrváltozat is. Te melyiket vennéd meg az L-sorozatú BlackBerrydhez?

Címkék: tartozék tok bb10

A BlackBerryk mindig is híresek voltak a biztonságos üzemeltetésükről, ami nem csak a titkosított adatforgalomban nyilvánul meg, hanem sok egyéb másban -- például a durva jelszókezelő rendszerben. Egy jelszóval levédett BlackBerryt gyakorlatilag lehetetlen feltörni, de olykor nem is kell semmit feltörni azoknak, akik illetéktelenül akarnak bejutni a jelszóval védett telefonra. A háttérben az olyan gagyi jelszavak állnak, mint pl. "1234", "blackberry" vagy a legjobb, a "jelszó".

worst_password.jpg

Szerencsére a BlackBerry 10 elég jól kiküszöböli ezt a felhasználói hibát, így a rendszer a leggyakrabb gagyi jelszavakat egész egyszerűen tiltja, illetve egy bővíthető listában őrzi az operációs rendszer legmélyebb bugyraiban. Szóval ha BlackBerry 10-es eszközre költözöl a közeli jövőben és jelszót használsz a telefonzárhoz (ami erősen ajánlott), jobb ha töröd a fejed valami olyan kódsoron, amit lehetetlen kitalálni, de te álmodból felkelve is emlékszel rá.

Oké, bizonyára nem ez lesz a legfontosabb killer biztonsági képessége a BlackBerry 10-nek, de azért jó tudni, hogy a rendszer úgy őrködik a saját adataink, féltett kincseink felett, hogy saját magunktól is képes megvédeni őket.

Via PocketBerry.

Hogy a mobilalkalmazás-fejlesztés amellett hogy komoly üzlet, egyben mennyire gyerekjáték (vagy nevezzük inkább egyszerűnek), azt jól szemlélteti a BBin szenzációs videója, amit muszáj megosztanunk veletek. A BlackBerry Jam Asia-n készült interjúban a mindössze 13 éves Harrai Srikureja-t kérdezik arról, miért választotta a platformot, és hogyan tekint a jövőjére.

A fiatalokban mindig óriási a vállakozó szellem (mások szerint a vakmerőség), egyben közismert, hogy mennyire élesen és reálisan látják olykor a világot. Ennek fényében értékeljétek Harrai azon mondatát, amely szerint a BlackBerry 10 az Androidnál is sikeresebb operációs rendszer lesz.

Via BBin.

Múlt héten lement a BlackBerry Jam Asia, ahol a világ leggyorsabb ütemben fejlődő mobilpiacára dolgozó fejlesztők ismerkedhettek a BlackBerry 10-ben rejlő lehetőségekkel. Ezen a dzsemborén készült az alábbi bemutatóvideó, melyet Vivek Bhardwaj, a RIM szoftverportfólióért felelős vezetője tartotta. Hogy pontosan mit takar ez a pozíció, azt ne kérdezzétek, mindenesetre ő az a tag, aki Thorsten Heins mellett állandóan demózza mostanában a BB10-es felületeket.

Vivekkel egyébként mi is találkoztunk idén februárban Amszterdamban a Devcon Europe-on, ahol még nem igazán láttunk részleteket a BlackBerry 10 működéséből. A felület egyébként minél többet nézzük, annál nagyobb eufóriát vált ki belőlünk, ha még ebbe belepakolnak néhány ütős újdonságot, meg tényleg lesz sok app, nem lesz itt semmi hiba.

Aki egyébként a csilli-villi funkciók, meg villogó widgetek hiánya miatt húzza a száját, gondolja végig például azt, hogy melyik platformon hány lépésből (hány gombnyomás/érintés) érheti mondjuk el a leveleit, netán a névjegyzékét ha éppen egy másik alkalmazás fut az előtérben, illetve hány lépésben térhet vissza ehhez az alkalmazáshoz. Aztán nézze meg újra ezt a videót...

Via BBin.in.

Címkék: hub flow bb10

Te mit választanál, kameramobilt, vagy mobilkamerát? Ebben az adásban Ancsa bemutatja a Nokia Lumia 920-at és a Samsung Galaxy Camerát. Ráadásul utóbbit meg is nyerheted a SmartEast nagy karácsonyi nyereményjátékában! Több infó itt: http://smarteast.hu/nyeremenyjatek/.

smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa

A videót Polcz Péter készítette

Címkék: smarteast

A BlackBerryk elég jól el vannak látva gyári tartozékokkal, meg egyébként is szerintem a létező legcoolabb tokok és védőcuccok a RIM készülékeihez készülnek, elég csak a mágneses érzékelővel ellátott, különböző színű bőrtokokra, vagy a dokkolókra, asztali bölcsőkre gondolni.

bb10 acc.jpg

Egy a BerryBlog birtokába került lista tanúsága szerint a BB10-es BlackBerrykhez is lesz egy csomó menő tartozék, melyek gyártását már megkezdték a RIM partnerei. A listán van szokás szerint akku, dokkoló, meg bőrtok, van ugyanakkor több olyan termékkategória is, amit egyelőre nem nagyon tudunk hová tenni (Flip Shell, Transform Hard Shell). A különböző tokokat illetően a színválaszték egyelőre a fekete, fehér, szürke és vörös színekre korlátozódik, és bőrtokok mellett lesz mikroszálas anyagból készült védőtok is a választékban.

Bár a listából ez egyértelműen nem derül ki, minden valószínűség szerint az L-széria tartozékai kerültek fel a táblázatba, legalábbis ennek a szériának az akkumulátorát jelölik L-S1 kóddal.

Címkék: tartozék bb10