Ha imádod a fényűzést, a luxust és az egyediséget, akkor azért, ha pedig a szó puszta gondolatától előbújik belőled a harcos proletár, akkor meg azért érdemes megnézned a lenti videót, melyben egy Porsche Design-féle BlackBerryt csomagolnak ki nagy műértéssel. A telefon a P'9982 típusjelzést viselő készülék pár napja jelent csupán meg, de már korábban tudni lehetett, hogy igazi különlegességről van szó, ami egyébként még belül sem teljesen felel meg a Z10-nek.

Az új Porsche Design dobozát láthatóan minden földi jóval telepakolták, a márkázott akkumulátortól kezdve a márkázott törlőkendőig (!) bezárólag -- na meg persze ott van maga a telefon is, ami nem csak kívül tér el a Z10-től, hanem belül is, a tervezők ugyanis a menü kinézetét is átalakították hangyányit, valamint máshogy néz ki az óraalkalmazás is. A videóból nem derül ki, de a telefon a Z10 standard háttértárának a négyszeresét, 64 GB-nyi tárhelyet kapott, így a microSD-kártyára azt gondolom viszonylag kevés tulajnak lesz szüksége.

A P'9982-höz egyedi, exkluzív tartozékok is járnak, például olyan bőrtok, amin keresztül látszik az üzenetjelző LED villogása, vagy a színes egyéniségeknek ott a fekete mellett a pink, bézs és kék bőrbevonatú hátlap.

Ahogy az várható volt, a BlackBerry Z10-et érintő nagy készletsöprés előbb vagy utóbb (inkább utóbb) Magyarországot is elérte. A három hazai mobilszolgáltató közül mindig is a Telekom (korábban T-Mobile) viselte leginkább a szívén a BlackBerryk sorsát, illetve láthatóan a kanadaiak is jól megértették magukat a német tulajdonosi körrel rendelkező multival, ami működő supportban és többé-kevésbé működő készülékellátási láncban testesült meg. Na meg reális árazásban.

z10_telekom.png

A BlackBerry Z10 ára éppen a héten zuhant igen komoly mértékben a Telekomnál, így a korábban még 110+ ezer forintba kerülő mobil ma már online vásárlás esetén 88792 forintért elvihető, két év szerződéskötéssel. Az árak természetesen tovább csökkennek, ha kétéves tarifahűséggel veszed meg a készüléket, így például Mozaik S díjcsomaggal kemény 2200 forinttal kapod meg végül olcsóbban a telefont, de a korlátlan Next L és Next M csomagokkal már 71336 forintért cserébe tiéd lehet egy vadiúj Z10, ami fehérben és feketében egyaránt kapható a szolgáltatónál.

Ha már itt tartunk, kissé faramuci helyzet, hogy a Telekomnál kapható Z10 típus, az STL100-1 nem 4G-képes, holott manapság a csapból is ez folyik -- de ez tulajdonképpen egyelőre teljesen irreleváns, mivel az elhúzódó konfigurációs folyamatok miatt a 4G-képes BB10-es BlackBerryk egyike sem tud csatlakozni a hiperszupergyors 4G-s hálózatra magentáéknál.

(Egyébként a Z10-zel együtt csökkent a Q10 ára is a Telekomnál, a QWERTY-s BB10-es modell így most 140 ezer forintért vihető el online kedvezménnyel, két év hűségvállalással. Dominó csomagban nem jár egyik telefonra sem kedvezmény.)

Az egyedi, limitált szériás fogyasztási cikkekre általában bukik a világ tehetősebbik fele, legyen szó táskáról, karóráról vagy éppen okostelefonról. A Porsche Design nevű osztrák dizájncég már több gyártóval is együttműködött mindenféle luxusholmik készítésében, így többek közt a BlackBerryvel is, az együttműködés első gyümölcse pedig az emlékezetes QWERTY-s szörny/szépség, a P'9981 volt. Ma pedig immár hivatalosan is megérkezett az utód, a Z10-re épülő P'9982.

A telefon -- akárcsak a többi luxustelefon -- nem elsősorban műszaki paraméterei révén kíván hódítani (hogy mást ne mondjak, ez itt olyannyira nem szempont, hogy a telefon ugyebár arra a Z10-re épül, amit a hagyományos csatornákon nem tudott eladni a gyártó), sokkal inkább a külső egyedisége az, mely megfogja a tehetősebb kütyüimádókat. A bőrborítású hátlappal rendelkező, rozsdamentes acél készülékházzal ellátott P'9982-nek lesz egy még limitáltabb kiadása (ha ezt egyáltalán lehet ennyire fokozni), ami krokodilbőr (!) bevonatot kap és mindössze 500 darab készül belőle a világnak -- a krokodilok legnagyobb örömére.

További különlegesség -- és itt már kicsit eltávolodunk a külsőtől --, hogy a P'9982 készülékek teljesen egyedi PIN-t kapnak, kicsit úgy, mintha a tulajdonos egyedi telefonszámhoz jutna hozzá a szolgáltatójától. Hogy ez a PIN-ek esetében pontosan miért jó, azt nem egészen értem, én még nem nagyon láttam olyan embert, aki diktálta volna másoknak a PIN-jét, de sebaj, az egyediségnek ára van, legyen szó bármiről.

És akkor ha már, legyen szó az árról: a Porsche Design átalakított Z10-ese állítólag november 21-től kerül a boltokba, 1500 angol fontos fogyasztói áron, ami felén legalább 531 ezer forintot jelentene. Csábító ajánlat, nem igaz?

Ha már frissítettél a BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb (legalábbis hivatalosan), 10.2-es verziójára, máris elérhetsz néhány hasznos és kevésbé hasznos új funkciót. Ezek egyik, illetve közülük talán a leghasznosabb, hogy az új rendszerben immár jelölheted színekkel a különböző e-mail postafiókokhoz tartozó üzeneteket. Ez nyilván annak jó, aki sok e-mail fiókot használ, illetve sok e-mailt kap mindegyik fiókba, hiszen a színezéssel azonnal meg lehet állapítani, hogy melyik e-mail melyik fiókhoz tartozik, azaz könnyebb kiigazodni a Hub tartalmán.

bb102-colorcode.png

A színezősdi bekapcsolásához a következőket kell tenned:

  1. A BlackBerry Hub-ban bökj a jobb alsó sarokban lévő három függőleges pontra ("Több"), majd a "Beállítások" menüpontra,
  2. A BlackBerry Hub beállításainál bökj az "E-mail fiókok" opcióra,
  3. Válaszd ki az e-mail fiókot, majd alul a "Fiók színe" menüpontot,
  4. A lenyílóból válaszd ki, hogy milyen szín társuljon a fiókhoz tartozó e-mailekhez.

Ilyen egyszerű az egész, egyébként összesen hat színből választhatsz, illetve természetesen nem kötelező színnel jelölni a fiókokat, szóval ha nem jön be a tarka-barkaság, nem kell mindegyik fióknál alkalmaznod.

Via BlackBerry Helpblog.

süti beállítások módosítása