Javában tombol a 4G-őrület az egész világon, beleértve Magyarországot is, a Telekom itthon például éppen most jelentette be, hogy már nagyobb a 4G-s hálózatának a lefedettsége, mint a 3G-sé, emellett nem túl meglepő módon már több adatot töltenek le a felhasználók az új generációs hálózatokon, mint a régin. A szupergyors hálózatra azonban láthatóan elég háklisak még egyes telefonok, vagy éppen fordítva, egyes hálózatok háklisak a telefonokra, ennek egyik ékes példáját mutatja itthon a Telekom és a BlackBerry NAGY 4G-s KÁLVÁRIÁJA.

4g_classic.jpg

Pedig olyan szépen indult minden idén februárban, amikor megjelentek a magentásoknál a 4G-képes BlackBerry-díjcsomagok, csak aztán valami elromlott, vagy porszem került a gépezetbe, aminek köszönhetően a Telekom 4G-s adathálózata ad-hoc jelleggel úgy vágja le az adatfolyamról a rá csatlakozó BB10-es BlackBerryket, mintha kötelessége lenne. A magam részéről hosszú hónapok óta próbálok nyomozgatni, hogy mégis mi okozhatja ezt a jelenséget, meglehetősen mérsékelt sikerrel, viszont nagyjából ezeket sikerült kiderítenem:

  • A hálózati hiba rendszertelen időközönként jelentkezik, és leginkább onnan lehet felismerni, hogy az adatkapcsolatot jelző ikon eltűnik a térerőjel mellől. Ilyenkor nincs adatforgalom a készüléken, vagyis nem jönnek-mennek e-mailek és BBM-üzenetek, valamint más, internetes adatforgalmat igénylő szolgáltatások.
  • A hibát elsősorban telekomos előfizetők tapasztalják, de Telenor-hálózaton is előfordulnak anomáliák 4G-használat során (van például, aki elérhetetlenségre panaszkodik, ha bekapcsolja a készülékén a 4G-t).
  • A probléma a rádió ki-be kapcsolásával, illetve cellaváltással többnyire megoldódik.
  • Eljutott hozzám olyan információ is, hogy a jelenség nem csak BlackBerrykkel, hanem más készülékekkel is tapasztalható, csak ott "nem veszi észre" a felhasználó.
  • A kiesések száma drasztikusan nőtt a BB10 új, 10.3.2-es verziójával, amit egyébként az európai régióban még nem adott ki a BlackBerry.

Rossz nyelvek szerint a legújabb, 10.3.2-es verziószámot viselő OS-frissítés késlekedésének éppen a 4G-s hálózatokkal kapcsolatos, fentebb is jelzett fiaskók az elsődleges okai, ilyenkor persze felmerülhet kérdésként, hogy ha ez így van, az amerikai kontinensen élők miért tölthették már le júniusban az update-et. 

Erre is lehet magyarázat: az amerikai szolgáltatók az európaitól eltérő felépítésű, eltérő frekvenciákon üzemelő (4G-s) hálózatokat üzemeltetnek, melyeken simán lehet, hogy a fenti problémák egyáltalán nem jelentkeznek. Így vagy úgy, több jel utal arra, hogy a kieséseket és egyéb parákat a készülékszoftver rádiós moduljának valamiféle bugja okozhatja, legalábbis gyanús, hogy tudomásom szerint eddig egyetlen európai országban sem jelent meg hivatalosan az rendszerfrissítés a BB10-es BlackBerrykhez.

Ha te is tapasztaltál 4G-vel kapcsolatos parajelenségeket a BlackBerryddel, ne felejtsd el jelezni a szolgáltatódnak, és persze megoszthatod a tapasztalataidat itt is, vagy a BerryBlog többi közösségi csatornáján!