Én ÚGY TUDTAM, hogy az Egyesült Államok elnökeinek szinte a kezdetek óta hű társa a BlackBerry!
Via Twitter.
Ha már az előző poszt is az alkohol jegyében telt, miért ne folytatnám ott, ahol abbahagytam, egyben egy régi adósságomat törlesztve?
Az az igazság, hogy elég kevés igazán eredeti blogos kontentet olvasni manapság magyarul a neten, ezek közül meg még kevesebb kötődik a BlackBerrykhez, a Phülöp Blogra viszont nagyjából mindkét megállapítás áll, szóval arra gondoltam, hogy helye van ennek az ajánlónak itt is.
Phülöpről elég annyit elöljáróban, hogy ő bizony egy alkoholista nyakpárna, aki keresztbe-kasul beutazta, illetve beutazza, és persze közben végigvedeli az egész világot. Szóval ez egy amolyan utazós blog, ha rühelled azokat az embereket (pardon, nyakpárnákat), akik sokat utaznak, és erről még blogot is vezetnek, akkor nem ajánlanám neked, minden más esetben viszont kötelező olvasmány.
Ráadásul Phülöp történeteit egy Passporton jegyzik le, és ha ez nem lenne elég, Phülöpnek egy BBM-csatornája is van, ami egyike azon kevés magyar BBM-csatornáknak, melyek kivételesen nem a BlackBerryről, szólnak, illetve nem a feltűnési viszketegség digitális megtestesülési formái. A csatornát a C00490982 PIN alatt találjátok, csatlakozzatok hozzá minél többen, nem fogjátok megbánni.
Vannak azok a képek különböző kütyükről, többek közt BlackBerrykről is, melyek valójában élethű számítógépes rajzok, és mára már olyannyira közkedveltek, hogy egész netes szubkultúra épül rájuk. Ezekből a rajzokból, más néven renderekből készített egy szakajtónyit a frissen indult twobb.net, melytől a továbbiakban alighanem több, hasonló alkotást lehet majd várni.
A blog által készített képek különlegessége, hogy megpróbálja kontextusba helyezni a kütyüt, jelen esetben a Venice kódnevű BlackBerry-csúszkát, mely itt most éppen egy pohár whiskyvel pózol egy képen, minden whisky- és BlackBerry-fanatikus nagy örömére.
Ha valakinek nem rémlene, ez az a készülék, amit a BlackBerry a Mobile World Congress alkalmával mutatott be, és ami a legfrissebb hírek szerint mégsem a nyáron jelenik meg, hanem inkább az év vége felé. Addig még sok whisky, izé, víz lefolyik a Dunán, szóval alighanem fogunk még látni ilyesfajta rendereket és persze fotókat is az eszközről.
Via twoBB.net
Tegnap a CNBC készített egy interjút John Chennel, a BlackBerry hongkongi származású elnök-vezérigazgatójával elsősorban abban az unalomig ismételgetett témában, hogy hogyan kívánja a cég visszaszerezni az elvándorolt felhasználóit. Az interjú csúcspontja kétségtelenül a vége volt, amikor a riporter megpróbált olyan ötleteket adni Chennek, mint például érdemes lenne a Passportot az új Star Wars filmben szerepeltetni, mert hogy milyen jól mutatna a cucc Chewbacca mancsában, de azért volt egy rendkívül fontos momentuma ezen túl is a beszélgetésnek.
Az alkalmazáskínálat kapcsán Chen mondhatni tőle szokatlan önkritikával kijelentette, az appok régóta a BlackBerry achilles-sarkának számítanak, és a cég jelenleg is azon dolgozik, hogy a helyzet e téren javuljon. Ott van például az androidos alkalmazásokat felvonultató Amazon App Store, de ezen túl is forral valamit a BlackBerry a helyzet megoldása érdekében, az üzletember azonban minden további, ezzel kapcsolatos diskurzustól elzárkózott. Úgyhogy most kábé mindenki azt találgatja, vajon mire célozhatott Chen, és pontosan ezt fogom tenni én is. Mármint találgatok.
Először is aki követi a BlackBerry 10 operációs rendszer fejlődési ívét, annak az évek során eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy az Androidra fejlesztett programok futtatása valahogy egyre kevésbé okoz gondot a rendszernek. A BB10 már a kezdetek óta rendelkezett egy akkor még megelehtősen korlátozott képességű androidos futtatókörnyezettel, amit aztán szépen lassan továbbfejlesztettek, mára pedig már nagyjából ott tartunk, hogy a Play Store-ban elérhető appok 99%-a így vagy úgy elindul a BB10-es BlackBerryken is.
Azt is érdemes azért észben tartani, hogy a Google akarata és beleegyezése nélkül az Android-támogatás sosem lesz 100%-os a BlackBerryken, ami egyesek szerint különösen nagy szerencse, mások meg úgy gondolják, hogy óriásit lendítene előre a BlackBerry szekerén, ha a teljes Google-ökoszisztéma elérhető lenne a telefonjain keresztül. Nyakamat tenném rá, hogy Chen itt sütögeti valahol a pecsenyéjét, vagyis a Google operációs rendszerének a jelenléte még meghatározóbbá válhat a BlackBerryken, miközben a megszokott biztonságról és menedzselhetőségről sem kell lemondaniuk az üzleti ügyfeleknek.
Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy az eddigi, kissé partizánkodó hozzáállást Chen és csapata professzionálisabb szintre emeli, ami az Amazonnal kötött megállapodáson már tetten érhető, de a BlackBerry első embere éppen most kottyantotta el, hogy ennél több van azért a cég tarsolyában. Egy Google-lel kötött megállapodásnak többféle kimenetele lehet, és már a legenyhébb szcenárió is jelentős hatást gyakorolhat a cég jövőjére. Lássuk, mik ezek sorjában:
Play Services BlackBerryn: Ahhoz, hogy a Google teljes alkalmazás-keretrendszere működjön egy telefonon, a készüléknek támogatnia a Google Play Services nevű szolgáltatásplatformot, mely az androidos telefonok szívcsakrája. Ebből következik, hogy a Play Services kizárólag androidos készülékeken működik (de nem mindegyiken!), illetve van néhány szigorú feltétele annak, hogy egy telefon, vagy tablet megfeleljen a kritériumoknak -- ezeknek csak egyike, hogy a nyitóképernyőn ott kell virítania a Google keresősávnak.
Két operációs rendszer, egy telefon: Életszerű megoldás, illetve a BlackBerry részére rendelkezésre álló eszközökkel minden további nélkül megvalósítható az is, hogy a telefon két operációs rendszert futtat, akár egymással párhuzamosan is. Erre szolgálhat a QNX Hypervisor nevű virtualizációs rendszer, mely ugyan nem okostelefonokhoz készült eredendően, de mivel a BB10 alapjául is a QNX szolgál, ezért némi programozói munkával simán átültethető ez a működési mód a telefonokra is. Vagyis félretéve a szakzsargont és az idegen szavakat, lesz egy telefonod, amin két operációs rendszer futhat, és akár egy gomb(ikon)nyomással tudsz köztük váltogatni menet közben. Jól hangzik, nem igaz?
Teljes behódolás a Google-nak: Sokan vélik úgy, hogy a BlackBerrynek hagynia kéne a fenébe ezt az egész BB10-et, úgyis bukó a rendszer, sőt, már az elejétől kezdve nem kellett volna erőltetni, egyszerűen Androidot kéne rakni az összes BlackBerryre, és levan a gond az alkalmazásokkal. Első hallásra akár jónak is tűnhet az ötlet, de az Android azért nem a megdicsőüléshez vezető egyetlen út, sőt, éppenséggel a pokol felé is vezethet, elég megkérdezni néhány olyan nímand gyártót, mint a Sony, netán a HTC. Szóval szerintem az a legkevésbé valószínű forgatókönyv, hogy Chenék egyszerűen kidobják a BB10-et, és a következő OS-frissítéssel már az Android 5.x töltődik le a készülékekre.
És te mit gondolsz, mit főzhet Chen a boszorkánykonyhában?
A világ leginnovatívabb okostelefonjánál csak egy menőbb van, a világ leginnovatívabb exkluzív kiadású okostelefonja, amire két cég logója is felkerül majd, az egyik a Porsche Design nevű, nagy múltú osztrák dizájncégé, a másig meg a BlackBerry nevű, nagy múltú kanadai okostelefon-gyártóé. A két cég hosszú évek óta dolgozik együtt exkluzív kiadású - és ehhez mérten többnyire méregdrágábbnál is drágább - okostelefonokon, és ezt a jó szokásukat a jövőben is megtartják: már javában készül a BlackBerry Passsport Porsche Design változata, ami valahogy így fog kinézni.
A Keian kódnevet viselő PorscheBerry minden bizonnyal a P'9984 típusjelzést fogja viselni a sorban, és alighanem pont ugyanolyan felszereltséggel jön majd, mint a BlackBerry Passport, legfeljebb a készülék memóriáját duplázza majd meg a gyártó 32 GB-ról 64 GB-ra, ahogy már láthattunk erre példát a múltban. A BlackBerryCentral ezen kívül annyit vél még tudni a modellről, hogy valamikor szeptember közepén kerülhet majd forgalomba, alighanem erősen limitált példányszámban. Már ha a fenti kép nem csak egy kamu Photoshop-rajz, és az egész P'9984 koncepció valóban létezik.
Árakról egy ilyen modellnél nem illik beszélni, de új PD BlackBerry még soha nem érkezett bruttó 400-500 ezer forintos árszint alatt, ráadásul a Passport eleve drága modell, szóval nem kizárt, hogy még Berki Krisztiánnak is vállalnia kell egy-két extra fellépést, ha le akarja cserélni az ettől a pillanattól kezdve durván elkispolgáriasodott Passportját.
Via BlackBerryCentral.