A tech blogok másik jó szokása a sajtóközlemények lehozása (lásd tegnap) mellett mindenféle podcastok gyártása -- olyan ez kicsit, mint a rádiózás új korszaka, vagy mint egy felvett rádióműsor, csak éppen nem az éterben sugározzák, hanem az interneten. Bár rádiós interjút már többet is adtam, tegnap azért picit mégis izgultam, hiszen a Magyar Android Portál látott vendégül, hogy beszélgessünk kicsit a BlackBerryről, az androidos érintettség, azaz a PRIV okán.
Némileg megkönnyítette a helyzetem, hogy van nálam egy PRIV, szóval nem valami elvont, általam sosem látott dologról kellett beszélgetni valakivel, aki ráadásul régi ismerős, kobak, a Magyar Android Portál egyik frontembere. Ha van kedvetek, hallgassatok bele (az alábbi linkre kattintva), nem csak a PRIV-ről szól az adás, és szerintem egész érdekes lett.
Magyar Android Portál - BlackBerry PRIV különleges epizód
Viszonylag gyakori jelenség a külföldi BlackBerry-érintettségű blogokon, hogy lehoznak minden sajtóközleményt, ami egy bizonyos típus adott régióban, vagy országban való megjelenéséről szól. Úgyhogy itt az ideje annak, hogy itthon is gyökeret verjen ez a gyakorlat, hiszen mától immár hivatalos, gyártói támogatással is elérhető Magyarországon a BlackBerry PRIV, a kanadai cég első androidos okostelefonja.
A telefont elsők közt a BerryBolt vette fel a kínálatába, mely egy rendkívül sikeres előrendelési akciót követően a mai nappal szállítja ki az első megrendelőknek a készülékeket, így mindenki, aki időben megrendelte a telefont, garantáltan hozzájuthat karácsonyig. És akkor következzen az a bizonyos sajtóközlemény:
A BlackBerry PRIV december 17-től kapható Magyarországon
A BerryBolt bejelentette, hogy a BlackBerry PRIV, a Blackberry első Android rendszerű biztonságos okostelefonja 2015. december 17-től kapható Magyarországon. A PRIV a BlackBerry megszokott adatvédelmét és hatékonyságát kínálja a legtöbb alkalmazással rendelkező ökoszisztémában. A PRIVmellé a BerryBolt exkluzív klubkártya rendszert is kínál a vásárlóknak.
Budapest, 2015. december 17. – A mobilkommunikáció egyik veteránjának számító BlackBerry Limited bejelentette, hogy Magyarországon is teljes funkcionalitással elérhetővé válik a BlackBerry PRIV, a BlackBerry legelső Android rendszerű okostelefonja. A BlackBerry hatékonyságát, biztonságát és adatvédelmi szolgáltatásait a Google Play áruház alkalmazásainak sokaságával ötvöző PRIV a forma és a funkció egysége. A kifinomult mechanikával rendelkező, ultravékony készüléket kétoldalt ívelt kijelzővel, érintő- és fizikai billentyűzettel, a legkorszerűbb 18 megapixeles kamerával és hosszú élettartamú akkumulátorral látták el, valamint olyan egyedülálló eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a felhasználó számára az adatvédelem kezelését és felügyeletét.
Új biztonsági és adatvédelmi norma
A PRIV tervezése során fő szempont volt az adatvédelem, adatbiztonság; ehhez a BlackBerry évtizedes gyökerei szolgáltatták az alapot. A főbb biztonsági jellemzők egyebek között:
- Fejlett adatvédelmi szabályzók: a BlackBerry egyedülálló DTEK alkalmazása felügyeli és jelenti az alkalmazások hozzáférését a mikrofonhoz, a kamerához, a helymeghatározáshoz és a személyes információkhoz, aminek köszönhetően a felhasználók egy pillantással meggyőződhetnek róla, hogy személyes adataik biztonságban vannak-e.
- Biztonságos hardver: a BlackBerry megbízhatóságának hardveres forrása az egyedi gyártási folyamat, melynek során titkosítási kulcsokat ültetnek be minden készülékbe, így alapozva meg a platform biztonságát.
- Ellenőrzött és biztonságos betöltődési folyamat: a titkosítási kulcsokat azzal a céllal ültetik a hardverbe a gyártás során, hogy a készülék minden rétegének sértetlenségét ellenőrizni lehessen - a hardvertől az operációs rendszeren át az alkalmazások kódjáig. Ezen túlmenően az Android alapját képező Linux rendszermagot több ezer helyen módosította a BlackBerry, hogy ellenállóbbá tegye a támadásokkal szemben.
- Teljeskörű céges menedzsment a BlackBerry EMM megoldásán keresztül: a PRIV együttműködik a BlackBery saját mobilmenedzsment-platformjával, a BES12-vel, amely a PRIV és egyéb készülékek platformfüggetlen menedzsmentjét kínálja, továbbá az üzleti felhasználók számára olyan biztonsági és kollaborációs alkalmazásokat kínál, mint a SecuSUITE titkosított hangátviteli platform vagy a WatchDox a biztonságos fájlmegosztó-rendszer.
A szétcsúsztatható forma új csúcsa
A BlackBerry keresztplatformos stratégiája az, hogy ügyfeleinek biztonságos megoldások minél nagyobb választékát kínálja; e stratégia része a BlackBerry 10 operációs rendszer olyan fontos és hatékony funkcióinak zökkenőmentes ötvözése az Android platformmal, mint a BlackBerry Hub vagy a BlackBerry Calendar. A további fő jellemzők, egyebek között:
- Teljes androidos alkalmazás és ökoszisztéma-élmény – a PRIV új lehetőségeket hoz az Android platformra, felhasználói számára pedig több mint egymillió alkalmazáshoz biztosít teljes hozzáférést; legyen szó az Instagramról, a Spotify-ról, az Uberről vagy a BBM-ről, mindez megtalálható a Google Play Áruházban.
- Mindkét billentyűzetből a legjobbat – a készülék a gyorsaság és a pontosság érdekében megadja a választás szabadságát a virtuális és fizikai billentyűzet között.
- Kontrasztos, nagyfelbontású kijelző – az 5,4 colos, kétoldalt hajlított OLED kijelzőn bőven van hely dolgozni vagy játszani, gazdag színek, mély fekete szintek és alacsonyabb energiafogyasztás mellett. 2560x1440-es felbontásnál a kijelző 540 PPI-s pixelsűrűséggel dicsekedhet – ez egy standard HDTV pixelmennyiségének négyszerese. A kijelző hajlított széle mentén található a Productivity fül, amelyen egyetlen pillantással megtekinthetők a BlackBerry Hub, a Calendar, a Task és a Contacts legfontosabb információi.
- Egész napos akkumulátor-élettartam – a PRIV 3410 mAh-s akkumulátora akár 22,5 órányi folyamatos munkát is lehetővé tesz vegyes felhasználással*.
- Csúcsminőségű kamera – a Schneider-Kreuznach által tanúsított 18 MP-es kamera, amelyet arra terveztek, hogy minimális befektetett munkával profinak tűnő képeket készítsen, a DSLR fényképezőgépeknél elterjedt technológiákat integrál.
- Nagyteljesítményű processzor és bővíthető tárhely – a PRIV-et egy Qualcomm Snapdragon 808 processzor hajtja meg, egy olyan prémium chipset, amelyet arra terveztek, hogy a felhasználóknak zökkenőmentes teljesítményt nyújtson. Emellett a 32 GB-os belső tárhely és az akár 2 TB-os microSD-kártyák támogatottsága révén a PRIV biztosítja a felhasználók számára azt a rugalmasságot, hogy megfizethető és gyorsan cserélhető tárhellyel bővítsék a készüléket letöltéshez, telepítéshez, rögzítéshez és megosztáshoz, igényeik alakulása szerint.
- BlackBerry Natural Sound – a PRIV-et erős hangszórókkal és minőségi hangélményt biztosító hárommikrofonos rendszerrel látták el. A beépített BlackBerry Natural Sound Technology a Wi-Fi és a mobilhívás hangjait a telefon helyzetétől és a háttérzajtól függően állítja be, és szükség esetén a hangerőt a felhasználó helyett automatikusan korrigálja.
- Android for Work – a PRIV munkára készen érkezik. Az Android for Work támogatás gyors, egyszerű és biztonságos integrációt tesz lehetővé a vállalati környezettel. A zökkenőmentes integráció a Google Play for Work-kel lehetővé teszi az egyszerű hozzáférést az IT által menedzselt alkalmazásokhoz.
Bár a PRIV választási lehetőséget jelent új és meglévő ügyfelei számára az operációs rendszerek terén, a BlackBerry elkötelezett marad a BlackBerry 10 operációs rendszer mellett, és továbbra is biztosítja a biztonság és az adatvédelem javításához szükséges frissítéseket.
Elérhetőség és ár
A PRIV 2015. december 17-től 274 990 Ft-os áron a készlet erejéig megvásárolható a BerryBoltban. Az ár magában foglalja az áfát és a két év jótállást. A BerryBolt exkluzív klubkártya rendszert biztosít a PRIV-vásárlóknak, amely magában foglal egy egyedi, sorszámozott klubkártyát, 1 évre szóló, 10%-os, a tartozékokra szóló kedvezményt és további időszaki akciókat, promóciókat.
További információkért a PRIV-ről látogasson el a www.BlackBerry.com/PRIV oldalra.
*Vegyes felhasználást feltételező forgatókönyv alapján. Az akkumulátor élettartamát sok tényező befolyásolja, egyebek között a hálózati kapcsolat, az alkalmazások használata, az egyes lehetőségek konfigurációja és az akkumulátor életkora. A tényleges eredmények változók lehetnek.
Köszönet a közreműködésért a Momentum Communications munkatársainak, akik lehetővé tették, hogy a BlackBerry kicsit újra bekerüljön a magyar köztudatba. És ha lemaradtál volna idén a telefonról, ne csüggedj, jövőre folytatjuk!
A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.
A prediktív szövegbevitel napjaink egyik legnagyobb nyelvészeti segédeszköze, még akkor is, ha magyarul nem mindig lehet olyan látványos eredményeket elérni vele, mint a sokkal egyszerűbb (egyben népszerűbb) nyelveken. Tetszik, nem tetszik, vannak, akik a prediktív szövegbevitel nélkül egyszerűen képtelenek lennének írni, az egyszerűbb szavak is kifognak rajtuk -- lám-lám, a tapicskolós billentyűzetek általános terjedése és használata hová vezetett! Nemrég viszont olyan vérfrissítés jött a prediktív szövegbevitel világába, amilyenre mindig is vágytál: itt a prediktív emotikon-írás, immár a BlackBerrytől is!
A rendszer működése tulajdonképpen pofonegyszerű: miután bekapcsolod ezt a funkciót, a szójavaslatok mellett a billentyűzet immár releváns emotikonokat is felkínál, amivel úgymond színesíteni lehet a szöveget. Itt van egy példa videó, hogy működik a rendszer, persze angolul.
A videóból talán az is kiderült, hogy a prediktív emotikon-beírás egyelőre csak a PRIV-en működik a BlackBerry billentyűzet-applikáció legújabb, tegnap megjelent frissítését követően. Ahogy látjátok, a rendszer a virtuális és a fizikai gombsorral egyaránt működik, egyben kiválóan mutatja, mennyire elképesztően 8-) az új BlackBerry-csúszka érintésérzékeny fizikai billentyűzete.
Via CrackBerry.
Bár a felhasználói tudatosság még mindig finoman szólva hagy maga után kívánnivalókat, ha a személyes adatbiztonságról van szó, azért az utóbbi időben egyre többen látják el az okostelefonjukat valamilyen jelszózárral. Van ezek közül egészen nehezen, és könnyebben feltörhető, most éppen a biometrikus azonosítás, azaz az ujjlenyomat-, sőt íriszszkenner a divat, előbbi már az Androidnak is szerves része a Marshmallow óta, utóbbi pedig az új Lumiákon debütált.
Bár -- elsősorban a hollywoodi mozik hatásának betudhatóan -- utóbbi módszer, azaz a biometria tűnik a legbiztonságosabbnak, a mai napig vannak, akik komolyan kételkednek abban, hogy a biometrikus azonosítás tényleg olyan kényelmes és betonbiztos, mint amennyire elsőnek látszik.
Az biztos, hogy az ujjlenyomat-szkennerek eleinte elég nehézkesen működtek, az első implementációknál az érzékenység finoman szólva nem volt optimális (lásd a fenti képen lévő üzenetet, ami számtalan Samsung-tulaj életét keserítette meg eleinte), de szerencsére ezen a téren sokat javult időközben a technológia. Az íriszszkennel pedig leginkább az a probléma, hogy bár elsőre menőnek tűnik, valójában elég hülye mutatvány minden képernyőfeloldásnál közelről a kijelzőre meredni.
A biometrikus azonosítással ráadásul van mégegy probléma: ha egyszer valamilyen módon lemásolják teszemazt valakinek az ujjlenyomatát (bár annyira nem triviális, de azért erre léteznek módszerek), akkor az azt jelenti, hogy gyakorlatilag örökre megszerezték az identitását, lévén az ujjlenyomatunk velünk születik és velünk száll a sírba is.
A BlackBerry bár a mobilbiztonság egyik legfőbb zászlóvivője, mind a mai napig nem épített egyik okostelefonjába sem biometrikus azonosítást, még a nemrég debütált androidos zászlóshajónál, a PRIV-nél is kihagyta ezt a ziccert. A cég részben a fentiekkel indokolja a döntését, részben pedig azzal, hogy kitalált valami teljesen más, teljesen egyedi jelszózárat, mely a PIN-es, vagy a minta-alapú (pattern) védelemnél lényegesen biztonságosabb.
Ez a BB10-nél debütált képjelszó, amivel szemben gyakorlatilag bárki tehetetlen, hiába szerezte meg fizikailag magát a készüléket. A képjelszó ugyanis:
- Véletlenszerűen elhelyezett mintával dolgozik, így a kijelzőn maradt ujjlenyomatok nem árulnak el semmit,
- Illetve ugyanebből fakadóan kileshetetlen, szemben a számzárakkal, vagy hagyományos jelszavakkal,
- Emellett brute force módszerrel sem lehet feltörni őket, mivel néhány sikertelen próbálkozást követően rövid időre letilt, majd jelszó hiányában elindítja a biztonsági adattörlést a rendszer, így nem lehet korlátlan számban próbálkozni vele.
A képjelszó szolgáltatást a BlackBerry sikerrel ültette át a PRIV-be is, és bár nem állítanám, hogy minden helyzetben a legkényelmesebb használni (leginkább a nagy érzékenység miatt), de szerintem ad olyan védelmet, mint bármelyik biometrikus autentikáció -- jóllehet kétségtelenül kevésbé menő. Na és Te hogy véded, védenéd a telefonodat az illetéktelen behatolóktól?
Via Inside BlackBerry blog.