Véget ért ez az év is, ilyenkor illene valamiféle visszatekintőt szerkeszteni egy blogra, szóval ez a poszt most félig-meddig ezt a célt szolgálja, félig-meddig pedig búcsú 2016-tól, és a BlackBerrytől, ahogy sokan ismertük/ismertétek.

Amikor ez a blog indult 2010-ben, a BlackBerry elsősorban egy okostelefongyártó-volt, méghozzá az egyik legnagyobb, az idei év legfontosabb üzenete a cég felől ehhez képest már úgy hangzott, hogy 

A szoftver az új BlackBerry.

Vagyis eléggé megváltoztak mostanra a dolgok, a cég John Chen vezetésével idén teljesen átalakult, még ha nem is feltétlenül lehet ezt a változást pálfordulásnak nevezni. A blog posztjaira érkezett reakciók, illetve úgy általában a külföldi, tematikus blogokon lévő kommentek eléggé egyértelművé tették számomra, hogy ezt a változást sokan ellenzik, ez a változás sokaknak fáj. De mégis, a BlackBerry, dacára annak, hogy az IT-iparágban céget még ennyiszer nem írtak le, itt van, létezik, sőt, okostelefonokkal is jelen van a piacon, és még jelen is lesz jó ideig.

A BlackBerry számomra mindig egyet jelentett a biztonsággal és az egyediséggel, egyéniséggel, egyszerűen mindig is tudtam, hogy bízhatok a BlackBerrymben, hogy nem fog cserben hagyni, hogy - bármennyire is hülyén hangzik - vigyáz rám. Ez 2017-ben sem fog változni.

Azt várom 2017-től, hogy miközben a BlackBerry a fő kompetenciáját erősíti, és vállalatoknak, kormányzati intézményeknek szánt szoftveres, vagy éppen beágyazott rendszerek alapjául szolgáló megoldásokkal jelentkezik, az ikonikus márka mindvégig ott marad az okostelefonok szegmensében, ahol egyre nehezebb a helytállás azok számára, akik nem rendelkeznek erős szövetségesekkel. Olyan szövetségesekkel, mint például a TCL, mely már a jövő héten felfedheti első kártyalapjait, és egészen biztos vagyok benne, hogy jó kombináció van a kezében.

A BerryBlog ezzel párhuzamosan működik tovább, mintha mi sem történt volna, mint az egyik legnagyobb, legrégebben működő független márkablog a tech szcénában. És remélhetőleg itt lesztek ti is, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel benéztek ide, hogy megtudjátok, merre tart a BlackBerry - 2017-ben is.

happy_new_year_2017_poster.jpg

Mindenkinek igazán boldog, sikeres és minden téren gyümölcsöző 2017-et kívánok!

Január első hetében találkozunk.

A BlackBerry korábban már többször is bebizonyította, hogy képes tök egyedi okostelefonokat letenni az asztalra, más kérdés, hogy az eladásukban már kevésbé jeleskedett a cég, na de ez most majd talán máshogy alakul a legújabb stratégiai szövetséges, a karmait fenyegetően a nyugati világ felé meresztgető kínai tigris, a TCL segítségével. Arról a TCL-ről van szó, mely legfrissebb pletykák szerint a BlackBerry soron következő nyomógombos mobilját, az egyelőre csak Mercury kódnéven ismert modellt gyártja majd. A típusról alighanem a jövő héten kezdődő Las Vegas-i CES alkalmával hullhat le a lepel, de addig is itt a legfrissebb infó a pletykagyárból.

mercury_homescreen.jpg

Történt, hogy karácsony után kikerült az internetre egy képernyőmentés a Mercury-ról, ami persze közel sem tekinthető hitelesnek, de érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi van, ha mégis. Roland Quandt, a WinFuture.de (!) egyik szerzője szerint a lenti kép egy Android 7.0-t futtató BlackBerry (ez lenne a Mercury) nyitóképernyőjét ábrázolja, az alábbi arányokkal és adottságokkal:

  • Felbontás: 1620x1080 pixel
  • Képarány: 3:2 
  • Pixelsűrűség: 420 ppi

Sok újdonságot mondjuk ezek az adatok nem mondanak azok számára, akik követték a Mercury-val kapcsolatos eddigi híreket, mindenesetre egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az újdonság finoman szólva nem lesz szokványos mobil. Na azért annyira nem lesz különc sem, mint mondjuk a Q10-Classic-Passport vonal az 1:1-es képarányú kijelzőjével.

Egyébként a fentiekből kiszámolható, de legalábbis kikövetkeztethető a kijelző képátlója is, ez valószínűleg 4,5-4,6 hüvelyk lehet, azaz máris lehet kiváló képméret/arány összehasonlító ábrákat gyártani, lásd őket a fenti galériában (forrás: CrackBerry fórum).

A Mercury (vagy hívják bármi másnak) kijelzőjével kapcsolatban még persze sok a kérdőjel, például hová tűntek a képernyőmentésről a navigációs gombok, milyen technológiát használ majd a kijelző és még sorolhatnám, még szerencse, hogy már nem kell sokáig spekulálgatni, hiszen csak egy párat kell aludni a CES-ig, ahol minden lényeges és kevésbé lényeges részletre fény derülhet.

süti beállítások módosítása