A BlackBerry Mobile még a TCT-háttérrel sem különösebben támaszkodik a szolgáltatókra a KEYone értékesítése során, legyenek bár azok a szolgáltatók a nagy víz bármelyik partján. Ennek nyilván valami olyasmi lehet az oka, hogy egy mobilszolgáltató kínálatába nem lehet ma már csak úgy bekerülni, a vizibilitás komoly pénzekbe kerül, legyen szó a mobilcéggel közösen kihelyezett reklámokról, vagy a boltokban lévő demo pultokról.

A KEYone az Egyesült Államokba eleve csak május végén érkezett meg, és egészen máig kellett várni arra, hogy az ottani négyből legalább az egyik mobilcég felvegye a kínálatába.

sprint-keyone-4.jpg

A Sprintről van szó, vagyis a négy nagy amerikai mobilcég közül a legkisebbről, ami "pusztán" 59 millió ügyféllel rendelkezik, azaz nagyjából hatszor annyival, mint a Telekom, a Vodafone Magyarország és a Telenor Magyarország együttvéve. Az operátornál egyelőre csak az online shopban vásárolható meg a készülék, méghozzá 528 dollárért cserébe, vagy 18 hónapos lízingkonstrukcióban, havi 22 dollárért. Az ígéretek szerint később a shopokban is megjelenik majd a telefon, ami számos vásárlónak nagy segítség lehet a döntés során, illetve szinte biztos, hogy más amerikai szolgáltatóknál is elérhető lesz majd a kínálatban a készülék (zárójeles megjegyzés: a KEYone-ból a CDMA-változatot árulja a Sprint, ugyanilyen hálózattal rendelkezik a Verizon Wireless, az USA legnagyobb mobilszolgáltatója is).

A KEYone-t egyébként a nagyobb gyártókhoz viszonyítottan meglehetősen gyér marketingkommunikáció ellenére egyre több szolgáltató veszi fel a kínálatába, így Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában több tucatnyi operátornál kapható már a telefon. Magyarországon a BlackBerryk továbbra is kissé mostoha helyzetben vannak, de a verebek azt csiripelik, hogy a Telekomnál előbb vagy utóbb valamilyen konstrukcióban lesz KEYone.

A BlackBerry KEYone az eddigi tapasztalatok alapján egy igazi tank, legalábbis két tulajdonságát illetően: Legalább olyan kecses, mint egy tank, és ugyanannyira elpusztíthatatlan. A gyártó által forgalmazott eredeti tartozékok ettől függetlenül kivétel nélkül a védelemre fókuszálnak, ami az előbbi szemponton ugyan nem sokat javít, ám cserébe még elpusztíthatatlanabbá teszik az eleve elnyűhetetlen mobilt. Ezeket a gyári tartozékokat mutatom most be nektek szép sorjában.

Az okostelefon-tulajdonosok, különösképpen a BlackBerry-fanatikusok körében többnyire örült dilemmát szokott okozni, hogy egy védőtok használatával bár elvész a készülék eredeti formája, vastagsága, tömege és úgy általában a tervezőasztalon megálmodott egyéb ötletek (például anyaghasználat) is mehetnek a kukába. Másfelől viszont elég súlyos árat fizethet, akinek védőtok nélkül esik le a telefonja a földre (bár a KEYone nagyobb eséllyel úszik meg egy ilyen balesetet, mint egy elől-hátul üveg telefon).

Bélelt kemény tok

A védőalkalmatosságok amellett, hogy öltöztethetik a telefont, útban is lehetnek, például ha csak egy kéz szabad, elég bonyolult kivenni a mobilt a bebújtathatós tokból. Én személy szerint ezért elsősorban a hátlap jellegű tokokat favorizálom, melyből szerencsére a KEYone-hoz is elérhető egy gyári példány. 

(A fotókra kattintva galéria nyílik!)

A KEYone bélelt kemény tok egyetlen színvariációban érhető el, a kék-fekete megoldás elég férfias lett, ami tekintve, hogy a készülék elve annyira tekinthető nőiesnek, mint egy Black & Decker láncfűrész, valószínűleg a hölgyek körében kevésbé lesz népszerű. A tok kétrétegű, ami azt jelenti, hogy a telefonra egy puha, műanyag, gumiszerű borítás kerül, erre feszül rá egy rideg műanyag hátlap - a bélés fekete, a hátlap pedig sötétkék.

A tok felhelyezése nem igényel különösebb gyakorlatot vagy erőt, a gumi részt szépen rá lehet feszegetni a telefonra, a kemény héjat pedig erre lehet rápattintani. A levétel már annyira nem egyszerű, kell hozzá köröm meg némi feszegetés, de legalább nem esik le a burkolatról a tok a legkisebb ütésre. Az oldalsó nyomógombok a gumi borításra lettek kivezetve és simán, erőlködés nélkül benyomhatók.

A mélykék színű, selymes tapintású hátlap szerencsére nem ront a KEYone amúgy is elég jó fogásán, éppen ellenkezőleg, még biztosabban ül a kézben a telefon a tokkal felvértezve. A peremek a sarkokra és az élekre is rásimulnak, a gombok viszont egy kicsit így is kiemelkednek a tok síkjából, ám ami ezzel kapcsolatban a legfontosabb - a gépelési élményből semmit nem vesz el a gyári bélelt tok.

Van, amihez viszont hozzáad, méghozzá elég sokat, ez a KEYone amúgy is tekintélyes, csaknem 9,5 milliméteres vastagsága. Méghozzá nagyjából 2-2,5 millimétert, ez a legjobban a hátlapon, a kamerának kivágott nyílásnál látszik. Apropó kamera, a tokkal így már nem türemkedik ki a sarokba elhelyezett fényképező, így nem billeg a készülék az asztalra lerakva.

A kemény tok ideális választás azoknak, akik egykezes használat mellett a lehető legnagyobb védelmet várnak. Netán kisgyerekes szülőknek.

Flip bőrtok

A második gyári tok, a KEYone flip bőrtok szintén bevált formatervet követ, a manapság divatos "könyvborítós" megoldás már nem csak a hátlapot, hanem a telefon előlapját is védi. Ez a tok (legalábbis ami a külső bevonatot illeti) már bőrből készült, egyedül fekete változatban szerezhető be, ennek megfelelően elegáns közegben is kitűnően megállja a helyét. Ablakos megoldásról lévén szó bizonyos funkciók a tok kinyitása nélkül is elérhetők maradnak, lehet például zárt tokkal telefonálni - cserébe nyitott, hátrahajtott tokkal nem lehet fényképezni.

Érdekessége a gyári toknak, hogy sokkal többet enged láttatni a KEYone eredeti íveiből, anyagából, így nincs kitakarva teljesen az alumínium váz, az oldalsó nyomógombok például teljesen szabadon hozzáférhetők. És ami a talán legfontosabb: szabadon van a többszínű (RGB) értesítő LED is! A tok mágneses megoldásának köszönhetően a készülék érzékeli, ha a fedelet becsukjuk vagy kinyitjuk (a fedlapot azonban nem tartja semmilyen mágnes vagy kapocs a helyén).

A KEYone-hoz készült gyári flip tok elegáns védelmet nyújt, mindig a helyén marad, akárcsak a bélelt kemény tok, de az előlapot viszahajtva nem mindenkinek állhat kézre a telefon.

Smart Pocket

A BlackBerrykhez időtlen idők óta létezik bebújtathatós tok, vagy pocket, ahogy az angol mondaná, úgyhogy nem hiányozhat ez a kiegészítő a KEYone-hoz készült gyári megoldások repertoárjából sem - ez a KEYone Smart Pocket. Ezúttal is az elegancia dominál, a fekete, két részből összevarrt bőrtok ebből a szempontból hasonló, mint a flip tok. A hasonlósághoz hozzátartozik, hogy ennek a toknak is van kis kémlelőablaka, amin megjelenik az óra, értesítések, illetve megfelelő beállítások esetén az üzenetekbe is bele lehet pillantani rajta keresztül.

Fontos különbség viszont, hogy -- az említett kémlelgetést, valamint a telefonhívások fogadását leszámítva -- ha használni akarjuk a telefon, ki kell venni a tokból, amihez egyfelől kell a másik kezünk, másfelől meg ezzel azonnal védtelenné is válik a készülék. Ettől még a KEYone Smart Pocket egy elegáns öltözék, amiről nem hiányozhat a tradicionális piros varrás szegély sem, meg a kis zseb a hátlapról, amibe elfér a személyi, jogosítvány vagy a bankkártya.

A KEYone Smart Pocket a legelegánsabb, tradicionális BlackBerry-kiegészítő, ott van a helye minden olyan KEYone-on, ami öltönyzsebből kerül elő.

Kijelzővédő fólia

Végül, de nem utolsósorban jöjjön az egyik legkeresettebb kiegészítő, a kijelzővédő fólia, amiből alighanem a BlackBerry Mobile gyári megoldása lesz a legnépszerűbb.

Nincs itt semmi varázslat, Gorilla Glass ide vagy oda, a kijelző bármikor karcolódhat így is, ezt védi ki a kristálytiszta fólia, amiből a gyári csomagban mindjárt 2 db-ot is találni.

A gyári kijelzővédő azoknak mindenképpen nélkülözhetetlen, akik kulcsot hordanak a telefonjuk mellett, netán fülbevalót viselnek.

Az összes gyári KEYone-tartozék, akárcsak maga a készülék elérhető raktárról a BerryBoltban.

Bár lassan egy hónapja jelent meg a JerryRigEverything ominózus videója, a különféle netes fórumokon nyomokban még most is előkerül a KEYone kijelzőjének ragasztója, vagyis inkább annak a hiánya. A BlackBerry Mobile már akkor is igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy ura a helyzetnek, tegnap pedig másodjára is megszólalt a cég, ezúttal több konkrétummal előhozakodva.

Na azért valami őrült nagy coming outra ne számítson senki, a gyártó az elsődleges supportfelületnek számító CrackBerry fórumán (!) csupán annyit írt, hogy a gyártási folyamatot felülvizsgálták, és megerősítették a kijelző rögzítését, a jelenleg boltokban lévő, és értelemszerűen a jövőben a kereskedőkhöz kerülő KEYone-ok pedig már ebből az új szériából származnak. Pánikra amúgy sincs semmi ok, hiszen abban a szerencsétlen esetben, ha a kijelző valakinél elválik az alumínium kerettől, a gyártó cseréli vagy javítja a készüléket - mint ahogy egyébként erre törvény is kötelezi.

ragaszto.jpg

A BlackBerry Mobile számára ez a fiaskó azért lehet különösen kellemetlen, mivel a KEYone esetében az egyik legfontosabb marketingüzenet az időtállóság és a strapabíróság, ennek meg lássuk be, kissé ellentmondani látszik, hogy ha a kijelző kipotyog a helyéről.

Szerencsére mára már a magyar piacon is rendelkezésre állnak első kézből tapasztalatok arról, hogy a probléma mennyire széleskörű: A BerryBolt az elmúlt hetekben tömegesen küldte ki a KEYone-okat az előrendelőknek, az eddig leszállított készülékek közül azonban mostanáig egyetlen hibás példány sem került vissza javításra - és itt nem csak a kijelzővel kapcsolatos hibákat értem. Persze az ördög soha nem alszik, de ha hivatalos forrásból vásárolod meg a készüléket, két évig nem kell tartanod attól, hogy működőképes telefon nélkül maradsz.

Nem mintha én önmagában reprezentatív minta lennék, de jelentem az én KEYone-om is hibátlan, pedig az első nap vettem április végén, Londonban, szóval minden bizonnyal a legelső szériákból származik.

Via CrackBerry.

süti beállítások módosítása