A BlackBerry Motion az első IP67-es minősítéssel rendelkező okostelefon a BlackBerry kínálatában, azaz sikerült végre egy (mérsékelten) víz- és porálló modellel bővíteni a kínálatot. Ez már önmagában azt feltételezi, hogy a Motion elég jól ellenáll mindenféle behatásoknak, de a Mindent Eldöntő Végső Tesztre csak most kerülhetett sor Zack jóvoltából, a JerryRigEverything YouTube-csatornán.
Ha emlékeztek, ő volt az, aki a KEYone esetében felhívta a világ figyelmét a könnyen kipattanó kijelzőre -- majd újból letesztelte a telefont, miután a BlackBerry kijavította a hibát, és végre rendesen odaragasztották a paneleket a gyárban a készülékházhoz. Most pedig a Motionnek esik neki mindenféle szúró- és vágószerszámmal, meg persze az elmaradhatatlan öngyújtóval.
Az eredmény egy erősen megtépázott, de ezúttal egyben maradó -- és működő -- BlackBerry Motion lett, de nem lőném le a poénokat, nézzétek meg ti is, hogyan karcolódik a kijlező, vagy éppen a hátlap (ha meritek). És persze mindezt inkább ne próbáljátok ki otthon.
Hamarosan jön a szétszerelés is -- hasonlóan brutális módszerekkel.