Lefekvés előtt jó éjszakát kívánni éppen olyan udvariassági formula, mint ebéd előtt azt mondani, hogy jó étvágyat, de persze ki-ki ízlése és lehetősége szerint ezt fűszerezheti még jóéjt puszikával, a műfogsor pohárba helyezésével és a többi. Az alvás előtti szeánsznak emellett manapság már az is része, hogy hű társunkat, a mobiltelefont is aludni küldjük. Ezt azonban ma már csak az amatőrök végzik a kőkorszaki módszerrel, a kikapcsológomb lenyomásával.

A BlackBerryk (legyen szó régi, vagy új generációs változatról) szokás szerint meglehetős eleganciával oldják meg ezt az éjszakai alvós dolgot is, amikor senki nem szereti, ha SMS-ek zengenek a fülébe a hajnali banknyitáskor, vagy éppen valami szomorúbb sorsra érdemes telefonos zaklató hívogatja az embert. A BB10-es készülékeknél az "Éjszakai üzemmód" ráadásul nem csak az értesítéseket kapcsolhatja ki részben vagy teljes egészében, hanem a telefon processzorát is pihenni küldi úgy, hogy a mobil közben végig bekapcsolva marad, vagyis az e-mailek és más üzenetek megjönnek - csak éppen értesítést nem küld róluk a rendszer.

bedside_classic.jpg

Az éjszakai üzemmódot két ponton, az óraalkalmazásból, valamint a lezárt nyitóképernyőről lehet bekapcsolni, mindkét esetben a kijelző tetejéről egy lefelé irányuló ujjmozdulat a záloga a dolognak. Az óraalkalmazás beállításainál emellett szépen meg lehet mondani a telefonnak, hogy pontosan hogyan viselkedjen, ha aktív az éjszakai üzemmód. Itt lehet megadni például azt, hogy ilyenkor aktív legyen-e az akkukímélő mód (mivel ez idő alatt úgysem fogjuk használni a BlackBerrynket, ez erősen ajánlott beállítás), vagy egyáltalán be legyen-e kapcsolva a vezeték nélküli adatátvitel (ha ezt az opciót kikapcsolod, semmilyen értesítés vagy hívás nem jön a telefonra, amíg ki nem lépsz az éjszakai módból).

A leghasznosabb funkció talán mindezek közül az, hogy részletesen meg lehet akár azt is mondani a rendszernek, hogy mely üzenetekről milyen értesítések érkezzenek a telefonra (bekapcsolt adatátvitel esetén). Erre szolgál az "Éjszakai Profil", mely automatikusan aktív lesz éjszakai üzemmódban és vigyáz arra, hogy tényleg csak az zavarhasson meg alvás közben, amit nagyon fontosnak érzünk - ha például szeretnéd, hogy ilyenkor is kicsöngjön a telefonod, de csak csöngjön, SMS-t például ne jelezzen, azt itt beállíthatod ezt a működést.

A BlackBerry 10 bizonyos szempontból a hagyományos, ikonvezérelt mobil operációs rendszerek leszármazottja, némi kiegészítéssel. Ez a kiegészítés a gesztusvezérlés, vagyis amikor az operációs rendszer általános működését mindenféle taperolós ujjmozdulatokkal befolyásolhatjuk. Ilyesmi alapgesztus a fotók vagy weboldalak zoomolása, vagy az oldalak lapozgatása, a BB10 esetében azonban ennél jóval többről lesz szó.

Az új operációs rendszer négy legfontosabb gesztusvezérelt műveletét Jeff Gadway, a RIM egyik marketingmenedzsere mutatja be a fenti videón. Az első, egyben legmenőbb gesztus a Hub betekintés, vagyis az a gesztus, amivel mindenhol, mindig elérhető az üzenetközpont egyetlen, fordított L-alakú ujjmozdulattal. Aztán van az alkalmazások háttérbe küldése, a tartalomfüggő menü előhívása, illetve az ikonpanelek közti váltás -- csupa-csupa olyan megoldás, amit más rendszereknél csak jóval bonyolultabban, vagy kevésbé intuitív módon lehet megoldani.

bb10_bedside.jpg

Bónuszként álljon itt két képernyőfotó a BB10 L-sorozat éjszakai üzemmódjáról, amit perszehogy gesztusokkal lehet kapcsolgatni.

Amúgy éjszakai üzemmódban az óra valami elképesztő dögösen néz ki.

Mielőtt egy fárasztó nap után leheveredik aludni, a legtöbb mobiltelefon-felhasználó vagy kikapcsolja a telefonját, vagy lenémítja, szélsőséges esetben megszokásból vagy feledékenységből mindent hagy úgy, ahogy nappal volt (rendszerint ilyenkor jön reggel hatkor a banki értesítő SMS, vagy az anyós kétségbeesett telefonja, hogy megint rossz a tévé).

A BlackBerryk több telefontípustól eltérően a gyári szoftver részeként kínálnak egy nagyon kényelmes és széleskörűen konfigurálható megoldást arra, hogy beállíthassuk, pontosan miként viselkedjen a telefon, miközben mi az igazak álmát alusszuk. Belátható ugyanis, hogy a folytonos ki-be kapcsolgatás a PIN miatt kényelmetlen lehet (velem például évekkel ezelőtt már előfordult, hogy reggel félálomban kétszer rossz PIN-t adtam meg, utolsóra szerencsére azért beletrafáltam), de az sem jó, ha egy bejövő SMS miatt két órával azelőtt felébreszt a telefonunk, mielőtt ténylegesen is fel akarunk kelni.

A megoldás ezekre az anomáliákra az éjszakai üzemmód (angol menüben bedside mode), mely minden BlackBerry menüjéből, pontosabban az óra-alkalmazás menüjéből előhívható. Az órát behívva a beállítások menüpontban paraméterezhető, hogy hogyan viselkedjen a telefon éjszakai üzemmódban, így például beállítható, hogy kapcsoljon ki minden LED-jelzés, kapcsoljon ki minden rádió (GSM/UMTS, WLAN, Bluetooth), valamint minden esetben sötétedjen el a kijelző. Ezek mellett, vagy ezek helyett megadhatjuk azt is, hogy a telefon egy általunk kiválasztott tetszőleges profilra váltson.

Az éjszakai üzemmóddal jelentős akkukapacitás is spórolható, hiszen ha úgy állítjuk be, a BlackBerry lekapcsolja a rádiókat, de mégis bekapcsolva marad, így az éjjeliszekrényre tett telefonon bármikor megnézhetjük, hány óra van - ilyenkor egy egész éjszaka alatt gyakorlatilag nem merül az akkumulátor. Az éjszakai üzemmód az ébresztést követően automatikusan kikapcsol, egyébként a visszalépés gombbal lehet kikapcsolni az óranézetből.