A vártnál jelentősen alacsonyabb, 793 millió dolláros bevételről számolt be a BlackBerry (ez éves szinte 33 százalékos visszaesés), miután meglévő készletei elapadtak, az új telefonokból (elsősorban a Passportból) pedig nem gyártott eleget ahhoz, hogy a kereslettel lépést tartson. John Chen elnök-vezérigazgató és csapata ennek ellenére pozitív hangot ütött meg a konferenciahíváson, és hangsúlyozta, hogy a negyedév a nyereségesség eléréséről és a készpénzállomány őrzéséről szólt. Egy egyszeri, készpénzmozgással nem járó tételtől eltekintve a cég pozitív eredményt zárt, igaz, mindössze hajszállal - a könyv szerinti veszteség 148 millió dollár volt. A BlackBerry pénzügyileg stabil, továbbra is mintegy 3,1 milliárd dollárnyi likvid állománnyal rendelkezik.
A Passport ma már 48 országban kapható
A november 29-cel zárul három hónapban a BlackBerry 2 millió telefont értékesített, ami annak ellenére alacsonyabb az előző negyedév 2,1 milliójánál is, hogy szeptemberben elrajtolt a Passport. A magyarázat egyszerű: a kezdőkészlet azonnal elfogyott, és október-november folyamán is többször előfordult, hogy kifogyott a Passportból a BlackBerry. Chen elmondása alapján csak december közepére tudta utolérni a keresletet a cég, így a novemberi megrendelések egy része nem jelenik meg a mostani számokon.
A konferenciahíváson az is egyértelművá vált, hogy a 200 ezer Passporton sem könyvelt el bevételt teljes egészében a cég a negyedév alatt, mivel a szigorú pénzügyi szabályai szerint ezt csak akkor teheti meg, ha a telefont a végfelhasználó is kifizette már, és megkapta. A Passport ma már 48 országban kapható, de az észak-amerikai és európai eladások adták a forgalom 61%-át.
Chen azt is mondta, hogy a Classic a Passportnál is jobb rajtot vett, és a készüléknek köszönhetően ismét tart több nagy szolgáltató BlackBerryket az üzleteiben - köztük az AT&T, a Deutsche Telecom, az Orange és a China Mobile is. A Classicot a BlackBerry már szolgáltatásokkal is egybecsomagolja, mint például a titkosított BBM, vagy a BBM konferenciahívások lebonyolításának lehetősége, hogy újabb bevételi forrást építsen ki, amin osztozhat a telkókkal is. A cég láthatóan nagy hangsúlyt fektet most arra, hogy visszaszerezze a mobilszolgáltatók támogatását.
A megrendelésállomány 65 százalékkal volt magasabb a negyedév zárásakor
Márciusban többet mond majd el a cég arról, hogy a Passport és a Classic után mi várható a csőben 2015-re. Mindenesetre bíztató jel, hogy BlackBerry megrendelésállománya a szerződéses gyártóknál 65 százalékkal volt magasabb a negyedév zárásakor, mint a három hónappal korábban. A BlackBerry egyértelműen a telefoneladások növekedését és erősebb nyereségességét várja a következő negyedévektől - hogy ez valóban így lesz-e, nem csak a bejelentéseket követő kezdeti felfokozott várakozást értékeli a cég túl, még nem egyértelmű.
A hírek hatására a cég papírjai 10 százalékot estek, de a napközbeni kereskedésben némileg visszaerősödtek, és most -5%-on állnak.
Remélem mindenki kiheverte mára a tegnapi megrázkódtatásokat és álmából felkeltve is rávágja válaszként, hogy BlackBerry Classic, arra a kérdésre, hogy akkor most melyik is a világ legproduktívabb okostelefonja. Lement tehát a BlackBerry legújabb, klasszikus irányvonalat követő készülékének a premierje, egy, talán még a Passporttal összehasonlítva is furcsább rendezvényen. Én legalábbis a Broadwaytől ennél többet vártam volna, de az mindenesetre biztos, hogy a Cipriani megélt már ennél izgalmasabb eseményeket is. Pedig nem volt ezzel tulajdonképpen semmi baj, ha az ember tudja a helyén kezelni.
Először is, a rendezvényen bemutatkozott a BlackBerry Classic, ami lényegében egy BlackBerry Q10, másfélszer akkora méretben, nagyobb kapacitású akkumulátorral, frissített BlackBerry 10 rendszerrel és persze a toolbelttel, meg a trackpaddel, amin remekül lehet Brickbreakerezni. Nagyjából ennyi.
Nagyon érdekes volt amúgy az egész launch event felfűzése és üzenete, a BlackBerry ugyanis ezt a telefont már úgy mutatta be, mint aminek legfeljebb házon belül lehet konkurenciája, a versenytársak - már ha létezik még ilyen a hardverpiacon a BlackBerry számára - igazából hozzá sem szagolnak ehhez a területhez.
A cég ennek megfelelően még csak nem is a szép emlékű, tavaly januárban bemutatott Q10-zel hasonlította össze úton-útfélen a Classicot, hanem egy 2011-ben megjelent modellel, a 9900-ás Bolddal. Ez az a telefon, amit állítólag a mai napig visszasírnak a megrögzött BlackBerry-felhasználók, akiknek a Q10 legfeljebb félmegoldás volt, hiszen csak a kiváló billentyűzetet tartotta meg a múltból. És egyébként még ma is megállja a helyét arra a feladatra, amire szánták, ezt pedig viszonylag kevés, harmadik évét taposó okostelefon mondhatja el magáról.
Aztán szerencsére jött Chen, aki megkérdezte ezeket a régi motoros ügyfeleket, hogy mégis mire van szükségük, nem csak úgy ad-hoc odadobott valamit nekik, hogy tetszik, nem tetszik ezt használd (és hát micsoda pech, nem tetszett). Akik meg azt mondták, hogy idézem: "Ne rontsátok már el ezt a cuccot!", utalva a trackpadre meg a toolbeltre. Chen pedig okos vezetőként hallgatott a megmaradt felhasználókra.
Azért kizárólag egy toolbelt-funkció köré elég nehéz lett volna egy ilyen eseményt szervezni, így a launch event nagy része tulajdonképpen nem is a Classicról szólt, hanem arról az ökoszisztémáról, amit a BlackBerry az elmúlt egy-másfél évben igyekezett tökéletes üzleti mobilitás-megoldássá csiszolni, ezzel ismét csak visszanyúlva a gyökerekhez, amikor a BlackBerry még elsősorban a szolgáltatásokról szólt, okostelefon-piac, mint olyan pedig még nem is létezett. A BES12, a BBM Protected és az üzleti Blend funkcióinak a bemutatása mind-mind ezt a szemléletet erősítette, és ha úgy tetszik közben volt egy kis Classic demózás, ha már egyszer úgyis kéznél volt egy készülék.
A tegnapi rendezvény még erőteljesebben érzékeltette a számomra, hogy a BlackBerry hová helyezte a fókuszt, illetve hová kívánja helyezni a közeli jövőben: a Classic, illetve a köré szerveződő szolgáltatások nem annak a sokaságnak szólnak, akik a T-Pont előtt azon dilemmáznak, hogy akkor most valami androidos cucc legyen, vagy mégis inkább egy nyomógombos BlackBerry, két év hűséggel, MUSIC díjcsomaggal.
Persze ettől még bárki ragaszkodhat a nyomógombokhoz, nekik a Classic egy eléggé erős csomagot nyújt, ami kicsit visszarévedés a múltba - amikor ugyebár minden jobb vót -, miközben a BlackBerry jövőjét is markánsan meghatározza. Vagyis ha úgy tetszik, a kanadaiak tegnap visszautaztak a jövőbe, csak most éppen útlevél nélkül.
(Aki kíváncsi, itt meg is nézheti felvételről a tegnapi bemutatót.)
Alig egy órája ment le a BlackBerry Classic New York-i bemutatója, máris előrendelhetővé vált a kanadaiak újdonsága nem csak tőlünk nyugatabbra, hanem itthon is! A BerryBolt kínálatában várhatóan január második felében jelenik meg a készülék, szokás szerint szolgáltatófüggetlen változatban, két év gyári jótállással és szakértői támogatással, de aki nem akar lemaradni róla az első körben, az jobb, ha már most leadja rá a megrendelést*!
A BlackBerry Classic termékoldalát itt találjátok, a készülék az előzetes híreknek megfelelően 139.990** forintos bruttó áron kerül forgalomba a fenti paraméterekkel.
A készülékhez passzoló eredeti, gyári tartozékokra viszont egyetlen napot sem kell várni, hiszen a Classichoz mától a teljes tartozékportfólió elérhető raktárról a BerryBoltban, így választhattok a telefonhoz többek közt gyári bőrtokot, szilikontokot, kijelzővédőt, illetve nem árulok el nagy titkot azzal, hogy hamarosan dokkoló is bekerül a kínálatba, erre azonban egy kicsit még várnotok kell. A Classic-kompatibilis kiegészítők közül itt csemegézhettek.
*A megrendeléseket a beérkezésük sorrendjében szolgáljuk ki.
**Az ár a hivatalos MNB euróárfolyamtól függően változhat.
A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.
Azt hiszem, a BlackBerry Classic holnapi rajtja ezek után már tényleg csak holmi formalitás, reggel kijött a hivatalos teaser videó (persze nem hivatalos úton), most meg már a világ legnagyobb online webshopjában, az Amazonon is előrendelhető a készülék, amit holnaptól szállít az áruház annak, aki leszurkol érte 450 dollárt (mielőtt még valaki nagyon belelkesülne az átszámított összeg láttán, ezt a terméket nem szállítja Magyarországra az Amazon).
Az amazonos termékoldalon van fenn egy rakás hivatalos fotó is a készülékről, ezeket a fenti galériában láthatjátok, meg fent van az a bizonyos nyálcsorgatós videó is, amit a reggeli posztba ágyaztam be nektek.
Az Amazont érdemes lesz egyébként figyelni a következő hetekben, általában jól mutatja az érdeklődést egy-egy típus iránt a hozzászólások, vásárlói vélemények mennyisége, illetve az átlagos pontozás, no meg az, hogy az aktuális eladási toplistán éppen hogy áll az adott készülék.
Már csak egy nap, és hivatalosan is lehull a lepel a BlackBerry vadonatúj retrotelefonjáról, a klasszikus irányzatot képviselő Classicról (nomen est omen). Megrögzött BlackBerry-hívők és fanatikusok egész tömege várja már nagyon régóta ezt a telefont, a felfokozott érdeklődést pedig jól jelzi, hogy néhány amerikai webshopban már az előrendelés során elfogyott a készlet, ami nyilvánvalóan nonszensz, vagy legalábbis ügyes marketingtrükk.
A Classic premierjét természetesen a BerryBlog is nyomon követi majd, ám addig is itt van a holnapi nap főszereplője, teljes életnagyságban, egy minden bizonnyal véletlenül kiszivárgott videón, úgyhogy holnap, amikor John Chen levetíti New Yorkban már szinte nem marad más újdonság hátra, mint a hongkongi standup.
Via N4BB.
Az Android meg az iPhone csak játékra jó, komoly munkára nem - apám szavaival élve ha annyi forintom lenne, ahányszor hallottam ezt, már milliomos lennék. Bezzeg a BlackBerryk az üzleti telefonok non plusz ultrái, kicsit hülyén is érzem magam, hogy nem öltöny, hanem farmerzsebbem hordom a telefonjaimat (de legalább az iPhone-t a farzsebbe teszem, hátha egyszer elgörbül - még nem tette). Erre most tessék, itt jön megint egy videós bemutató a várva-várt Classicról, ami egy mobilos játékról szól. Ördög és pokol!
Természetesen a jó öreg BrickBreakerről, vagyis a faltörőről van szó, ami a BlackBerryk kötelező tartozéka volt éveken keresztül, különösen abban az időben, amikor pöcökegér, meg trackpad is volt még a telefonokon. Mivel utóbbi a Classicra visszatér, így kézenfekvő, hogy vele együtt a faltörő-őrület is újra megjelenik.
3D-grafika meg Dolby térhangzás? Ugyanmár, most a retro a menő, nem csak játékban, hanem telefonban is. Már csak ötöt kell aludni...
Via Inside BlackBerry.