Szerintem a BlackBerryk messze legmenőbb kiegészítője a gyári dokkoló, amivel a készülék úgy tölthető, hogy közben az íróasztal vagy az éjjeliszekrény dísze is egyben. Egyes, régebbi modelleken még külön érintkezők is voltak az ilyesfajta bölcsőknek, ma már ilyen egyik új BlackBerryn sincs, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek és soha nem is lesznek dokkolók az új típusokhoz.

syncpod_passport.jpg

A BlackBerry hivatalos európai viszonteladója az Ingram Micro, az ő árlistájukat böngészve találtunk rá a fent is látható termékre, a BlackBerry Passport Syncpodra, amiről egyelőre csak annyit tudunk, amit a neve is elárul, valamint hogy gyári, BlackBerry-tartozékról van szó (ez a cikkszámból derül ki). Meg, hogy jár majd hozzá egy USB-kábel is. 

Valószínűleg még ebben a hónapban boltokba kerül (a BerryBoltban biztos meg fogod majd találni), remélhetőleg hamarosan látunk róla majd valami képet is.

Frissítés: közben a CrackBerry rátalált a dokkolók fotójára, illetve nem mellékes szempont, hogy nem csak a Passporthoz, hanem a Classichoz is érkezik majd ilyen kiegészítő.

oem_passport_charging_docks.jpg

Aki régi motoros a BlackBerrysek közt, bizonyára jól emlékszik rá, hogy a legtöbb készülékhez gyártottak a kanadaiak valamilyen asztali bölcsőt, vagy dokkolót. A BB10-es modellek közül egyedül a Z10-hez készült ilyen kiegészítő, mely immár örömmel jelentjük, hogy a BerryBolt kínálatában is megtalálható!

multimedia_z10.jpg

A BlackBerry Z10-hez készült gyári, multimédiás dokkoló több egyszerű töltőnél: a microUSB csatlakozó töltésre és adatátvitelre egyaránt használható, míg a dokkoló HDMI-kiemenete a telefon kijelzőjének a képét másolja TV-re, vagy más kijelzőre. Vagy ha akarod, zenét is lejátszhatsz a segítségével a telefonról, ha olyan erősítőhöz csatlakoztatod a dokkolót, mely rendelkezik HDMI-bemenettel.

A kiegészítőt éppúgy használhatod a nappaliban, mint az irodában, vagy éppen az éjjeliszekrényeden, utóbbi esetben lesz egy nagyon menő ébresztőórád is egyben.

A BlackBerry Z10 multimédiás dokkolót most február 14-ig 10% kedvezménnyel rendelheted elő a BerryBoltban. A termék előreláthatóan február közepétől lesz elérhető (megrendeléshez kattints erre a linkre).

A BlackBerrykhez kétségtelenül az egyik legmenőbb tartozékkategória a dokkoló, ami amellett, hogy folyamatosan tölti a telefont, többnyire jól is néz ki és rendkívül praktikus. A BlackBerry Z10-hez is lesz ilyen tartozék, de egyelőre sajnos nem lehet kapni. Az ok roppant prózai: a BlackBerry 10 egyelőre nem működik maradéktalanul együtt a dokkolóval.

mpz10.jpg

A Z10 dokkolójáról tudni kell, hogy az egyik hosszanti élére elfektetve lehet belecsúsztatni a telefont, ami azt jelenti, hogy a mobil kijelzőjén minden tartalomnak tájkép állásban kell megjelennie. Bár a legtöbb alkalmazás kezeli a tájkép, vagyis fektetett módot, a főmenü, vagyis az ikonrács pont nem, szóval ha most beleraknád egy ilyen dokkolóba a telefont, csak kitekert fejjel tudnád kezelni a kijelzőn megjelenő ikonokat -- ami lássuk be, nem túl praktikus.

Ez a dokkoló ráadásul nem csak tölteni fogja a telefont, hanem a kijelző képét is átviszi a monitornak (ha csatlakoztatsz hozzá) microHDMI porton keresztül, csak hát a kijelzőn is álló nézetben jelennek meg az ikonok, legalábbis egyelőre. Ami megint csak nem túl praktikus. Hogy pontosan melyik OS-verzióban javítják ki ezt az apróbb hiányosságot, azt egyelőre nem tudni, de remélhetőleg a 10.1-es kiadás hibajavításai, vagy új funkciói tartalmazni fogják a teljes tájképmód-támogatást.

Addig is talán Iguana csinál majd egy olyan állványt, amit anno a PlayBookhoz is gyártott -- ki tudja, lehet, hogy ezúttal komoly kereslet mutatkozna rá.

A CrackBerry posztja alapján.

A telefon ma már egyebek mellett az órákat is helyettesíti (én például nagyjából azóta nem hordok órát, mióta mobiltelefont használok), így adja magát az is, hogy ez a kütyü ébreszt minket kora reggel, amit hajlamosak vagyunk elnézni neki sok más pozitív tulajdonságáért cserébe.

Engem nagyjából egy hete egy BlackBerry Torch ébreszt reggelente, a telefon ezután szépen elkísér a munkába és vagy dolgozik együtt velem, vagy többnyire az asztalon pihen. A RIM által forgalmazott hivatalos tartozékok közt fellelhető bölcsővel, vagy dokkolóval azonban ez a pihenési időszak új értelmet kapott.

süti beállítások módosítása