A BlackBerry 10-ről gyakorlatilag május óta láthatunk mindenféle készenléti állapotokat tükröző demókat meg képernyőmentéseket, csak éppen azt nem tudni, hogy ezek mennyire állnak közel az operációs rendszer jövő év elején forgalomba kerülő új változatához. A Peak, a Flow és a Hub valószínűleg ebben a formában lesznek jelen a rendszerben, ezek adják majd a BlackBerry 10 operációs rendszer kezelőfelületének igazi savát-borsát. De biztos, hogy nem éri be ennyivel a RIM.

Az új kezelőfelületet azért nem csak dicséret érte eddig, a legtöbb kritika a szögletes, kissé ódivatú ikonokkal kapcsolatban merült fel, de a több alkalmazást felvonultató nyitóképernyő sem nyerte el mindenki egyértelmű tetszését, legyen bármennyire is praktikus. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a BB10 nyitóképernyője kicsit bár valóban ingerszegény, átgondoltságában és felépítésében elsősorban a produktivitást szolgálja, ami a BlackBerryk egyik legfontosabb alappillére.

Csakhogy a BlackBerryket nem csak produktivitásra törekvő emberek veszik, ezt nem szabad elfelejtenie a RIM-nek, ezért az eye-candy funkciókkal sem szabad szűkmarkúan bánni. Azt hiszem, ezt a kanadaiak is tudják, nem véletlenül vette meg a cég a TAT-et, akiknek a keze nyoma azért látszik az új felületen.

bb10_ikonok.jpg

Egyébként a gyártó nem csökönyösen megy a saját feje után, hanem a fejlesztői közösségre is hallgat, akiktől rengeteg visszajelzés érkezett a BlackBerry 10 alfa tesztek kapcsán.

Így például a RIM nemrég megváltoztatta a BB10 ikonelrendezését, ikonformátumát, a végleges telefonok tehát már nem azt a szögletes-forma ikonsort kapják majd, mint amiket például a korábbi felvételeken láthattok (az új ikont lásd fent). 

Amikor a RIM tavaly felvásárolta a The Astonishing Tribe (tat) nevű céget, nehéz volt még előre látni, hová vezet az akvizíció. A tat időközben állítólag már a PlayBook OS 2.0 felhasználói felületének elkészítésében is részt vett, most pedig a barcelonai Mobile World Congressen olyant mutattak, amitől tátva marad a szánk.

A fenti videón egy asztalon PlayBookokat láthattok, melyek felhasználói felülete tökélete interakciót alkot, vagyis a tabletek valahogy (nem teljesen egyértelmű, hogyan) érzékelik egymás pozícióját, amire tökéletesen reagál a kijelzőn megjelenő grafika.

És hogy ez pontosan mire jó? Egyelőre semmire, de képzeljük el, hogy a jövő irodáiban ilyen eszközökön lökdösik egymásnak a dokumentumokat, vagy az aktákat az asztalnál ülök. Nehéz elképzelni? Nekünk is, nem csak nektek. Mindenesetre demónak elképesztően jól mutat.

Via N4BB.

Múlt héten megírtuk, hogy a Research in Motion felvásárol egy a mobilszakmában meglehetősen nevesnek számító svéd teamet, a The Astonishing Tribe-ot, vagyis a tat-ot (csupa kisbetűvel). A felvásárlás kapcsán azonnal megindultak a találgatások, hogy mire is kellhet a kanadaiaknak az új UI, melyre az egyik legkézenfekvőbb válasz a 3D.

Egyes pletykák szerint a RIM-nél már most javában készülnek arra, hogy a 3D-s megjelenítés belátható időn belül a mobilszegmensbe is betör, és természetesen a BlackBerrykkel is haladni kell a korral. Ennek a koncepciónak a része lehet a tat felvásárlása, mely számos olyan koncepciót dolgozott ki korábban, melyek igazán látványosan mutathatnak 3D-ben, feltéve, hogy megfelelően integrálják őket a telefon felhasználói felületébe.

Az alábbi videókon ezekből a koncepciókból láthattok kettőt, az egyik egy 3D-s térképet, a másik egy térbeli címlistát mutat be működés közben - Android platformon.

Via TechRadar/3Dradar

Címkék: interface user 3d tat