Ha minden a tervek szerint halad, a RIM ma frissíti az európai BIS infrastruktúrát, a szolgáltatás 4.1-es verziója néhány apróbb, a legtöbb felhasználó számára nem túl jelentős változást hoz majd. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az új verzióval nő majd a fogadható csatolmányok mérete (egészen 11 megabájtig), meg a SIM-csere után is folyamatos marad a levélforgalom.
A frissítésből elvileg semmit nem szabadna észrevennie a mezei felhasználónak, ettől függetlenül lehetnek apróbb fennakadások a levélforgalomban (volt már rá példa), bár úgy tudjuk, hogy egyelőre az sem biztos, hogy ma lesz a nagy nap, szóval izgalomra, pláne pánikra egyelőre semmi oka senkinek.
Ami az OS7-es készülékekkel kötelezően bevezetésre kerülő BlackBerry ID-t illeti, egyelőre nincs jele annak, hogy a régebbi, OS6/5-ös modelleknél is szervesen összekapcsolódik a BIS fiókkezelés a BlackBerry ID azonosítóval, ezt vélhetően egy későbbi verziófrissítés során lépi meg a RIM.
Ha bármi rendelleneset, vagy jelentős észrevesztek a levelezés működésében ma, vagy a mai naptól, szóljatok!
Frissítés: Azt az információt kaptuk, hogy szombat hajnalban, 3 óra körül indul a frissítés, vagyis holnap reggelre már egy új BIS kell fogadjon minket!
A BlackBerryk push e-mail szolgáltatása évekig a RIM egyik egyedi megkülönböztető jegye volt, a telefonok egyik legnagyobb vásárlóvonzó erejét a készülékekre azonnal megérkező üzenetek jelentették. Bár a kiterjedt szerverparkkal megtámogatott szuperbiztonságos BlackBerry Internet Service, és a mögöttes ökoszisztéma továbbra is teljesen egyedi rendszer, nyilvánvaló, hogy a konkurencia saját push e-mail megoldásai mellett a RIM egyre kevésbé tud kitűnni a tömegből, a végfelhasználót a legkevésbé érdeklik a részletek, a lényeg, hogy BlackBerryre és egy androidos telefonra éppúgy azonnal megérkeznek az e-mailek - csak éppen előbbi esetében nem elég egy egyszerű mobilnet előfizetés, a szolgáltatást is ki kell fizetni a push e-mailért cserébe.
A RIM bizonyos piacokon jó ideje küzd azzal, hogy a BIS-t elfogadtassa az ügyfelekkel, mint egy olyan extra szolgáltatást, amiért ugyan fizetni kell, de végső soron a havi számla végösszege még így is kisebb lehet, mint más esetekben, nem beszélve a járulékos előnyökről. Sajnos a BIS emellett paradox módon magát a RIM-et is korlátozza, különösen most, a QNX-es platformváltás kapcsán.
Egyes hírek szerint a kanadaiaknak az egész BES/BIS rendszert újra kell gyúrniuk az alapoktól azért, hogy az új generációs BlackBerry okostelefonokon a robusztus üzenetküldő platform ugyanolyan hatékonyan működjön, mint a Java-alapú készülékek esetében. A BES esetében a cég minden bizonnyal valahogy megoldja majd a portolást, a BIS-nél azonban már korántsem ennyire egyértelmű a helyzet.
A BlackBerryk és az internet tethering (vagyis a telefon internetelérésének megosztása) kapcsán korábban már többször felkorbácsolódtak a kedélyek, a jelek szerint a RIM ráadásul most öntött egy kis olajat a lassan szunnyadó tűzre az OS7-es telefonokban debütáló Wi-Fi hotspot funkcióval.
A Bell Mobilitytól előkerült dokumentum szerint az opció a kezdeti szoftververziókból teljesen hiányozni fog, vagyis konkrétan azt egy "későbbi időpontban" teszik majd elérhetővé, szoftverfrissítés útján. Egyelőre nem teljesen világos, hogy ez a hiányosság csak a Bell készülékeit érinti, vagy minden szolgáltatónál ez a helyzet, illetve az új típusok közül mindegyikre vonatkozik a korlátozás, vagy csak egyik-másikra.
A Wi-Fi hotspot egy a BlackBerryknél csak most megjelenő, más platformokon egyébként régóta elérhető funkció, mellyel a telefon internetkapcsolatát lehet megosztani úgy, hogy a mobil kvázi Wi-Fi routerként üzemel. Az opció támogatása annak ismeretében mindenesetre nagy előrelépés a gyártótól, hogy a RIM jelenleg a Bluetooth tetheringet sem támogatja hivatalosan (állítólag ennek biztonsági okai vannak).
Tegyük hozzá, hogy az új BlackBerrykbe épített modem elméletileg akár 14 Mbps letöltési sávszélességet is elérhet, szóval a hozzá csatlakozó kliensek számára hiper-szuper gyorsasággal netezhetnek, már ahol van erre alkalmas háttérinfrastruktúra, vagyis mobilhálózat.
Via CrackBerry.
Aki BIS-felhasználó, és OS6-alapú készüléke van, bizonyára találkozott már azzal az alkalmazással, amivel a magán e-mail fiókokat lehet beállítani, paraméterezni a telefonon. A minap (hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk) frissült ez az egyébként a telefonon futó alkalmazás, a már-már horrorisztikus hosszúságú 6.11.0324.1701 verzióra. Hogy pontosan milyen újításokat hoz ez a frissítés, azt persze nem tudni, de könnyen lehet, hogy köze van a BIS frissítéséhez, mely elméletileg mostanában esedékes.
Mi a T-Mobile-os Torchon a frissítés után annyi változást vettünk észre mindössze, hogy a BIS konfigurálásához többé nem kell külön felhasználói nevet és jelszót megadni a készüléken, ez a korábbiakhoz képest mindenképpen változás, bár nem tudjuk, hogy konkrétan ennek a frissítésnek köszönhető-e. Egyébként éppen ez, vagyis a bejelentkezés módja lesz az egyik látható változása a BIS 4.0-nak, melyre a korábban kikerült ütemterv szerint valamikor a tavasszal frissítenek.
Aki OS6-os telefont használ BIS-sel, próbálja meg leellenőrizni, nála történt-e bármilyen változást, alant várjuk az ezzel kapcsolatos kommenteket és beszámolókat!
Update: Közben azt a félhivatalos információt hallottuk, hogy a BIS 4.0-frissítés április 16-án megtörtént. Sokat mondjuk nem vettünk észre belőle, ez tény.
Az N4BB szokás szerint ismét jól informáltságáról tett tanúbizonyságot tegnapelőtt, igaz kicsit összekeverték a dátumokat és a szolgáltatásokat, de tegnapra szerencsére tisztáztak minden félreértést. Lényeg, hogy rövidesen indul a BlackBerry Protect nyílt bétafázisa - Európában a tervek szerint március 19-től lehet majd elérni az őrző-védő szolgáltatást, amiről korábban írtunk már egyszer. Az amerikaiak valamivel előbb (már holnap), Ázsia pedig csak áprilisban csatlakozik a bétaprogramhoz.
Ezzel együtt jó hír, hogy szintén rövidesen - április 1-én - startol Európában a BlackBerry Internet Services új, 4.0-s verziója, mely az előzetesen kiszivárgott információk szerint egyebek mellett BlackBerry ID integrációt, javul az automatikus login process, valamint a Google naptárszolgáltatásával való együttműködés. Semmi komoly, de mindig jó, ha fejlesztenek valamit egy olyan szolgáltatáson, amit nap mint nap felhasználók milliói használnak.
Via N4BB.
A RIM tabletjének egyik lefgőbb ütőkártyájának tartják, hogy az eszköz WebKit-alapú böngészője gyakorlatilag ugyanazt a webes élményt nyújtja majd a 7 hüvelykes kijelzőn, mint bármilyen PC, Flashestül-mindenestül. Az alábbi, nemrég készült videó ezt a felhasználási módot demózza, van benne böngészés, YouTube-videó, Flash-játék meg Facebook-felület is. Már tényleg csak a pornó hiányzik...
Hogy erre az élményre nekünk meddig kell várni, arról egyelőre még csak tippek sincsenek, de megpróbálunk információkhoz jutni, hátha valamelyik szolgáltatóhoz eljuttat egy tesztpéldányt a RIM.