Újabb hivatalos OS6 frissítések futottak be a napokban, bár nem a magyar Vodafone által forgalmazott készülékekhez, hanem a német leányvállalat telefonjaihoz, konkrétan a Bold 9700-hoz és a Curve 3G-hez. A frissítések ugyanakkor tapasztalataink szerint a (legalábbis a Curve 3G esetében biztosan) simán felmennek a magyar Vodánál kapható BlackBerrykre, még a szokásos trükköt (vendor.xml fájl törlése) sem kell alkalmazni hozzá. Valószínűleg hasonló a helyzet a Bold 9700-nál is.

A két frissítés ugyanazt a verziószámot viseli, a 6.0.0.448-as build az egyik legfrissebb, beszámolók szerint legstabilabb OS6-kiadás, amit el lehet jelenleg érni a különböző, OS6-kompatibilis BlackBerrykre.

A két frissítés letölthető az alábbi linkekről:

Bold 9700 OS 6.0.0.448

Curve 3G OS 6.0.0.448

Eljött hát ennek is az ideje, megérkezett az első, szolgáltató által kiadott OS6-frissítés a BlackBerry 9700-hez. Jó sokáig tartott a RIM-nek, mire behúzta a frissítést, hiszen az OS6 tavaly augusztusban mutatkozott be, és valamivel később került piacra - elsőként a Torchon.

Naszóval, az első hivatalos build a 6.0.0.380-as verziószámot viseli, és a Vodafone indiai leánycégétől, a Vodafone Essartól származik. Mindez azt jelenti, hogy az itthon kapható 9700-asokra csak némi trükközéssel heggeszthető fel, ugyanakkor mivel várható, hogy még januárban több szolgáltató is követi az indiaiak példáját (a 3 UK korábban beígérte a frissítést), mi a magunk részéről egyelőre maradunk a jól bevált OS5-nél, remélve, hogy a T-Mobile is mielőbb kiadja a frissítést.

A türelmetlenebbeknek jó telepítgetést, de nem feletjsetek el előtte menteni!

A BlackBerryk új, ráncfelvarrott felületet kapott operációs rendszere, az OS6 elsőként a Torchon debütált, jóllehet a RIM akkor azt ígérte, hogy a 9700-as és 9650-es Bold modellekhez, valamint a Pearl 3G-hez is megérkezik majd az új szoftver. Ez volt tavaly augusztus elején, azóta eltelt négy hónap, de mindeddig mély hallgatás volt mind a RIM, mind a frissítések felett félig-meddig diszponáló szolgáltatók részéről (viszont megjelent a Bold 9780, ami csupán néhány ponton hozott változást a 9700-hez képest, és ezek egyike volt az új OS).

Ezt a csendet a 3 UK törte meg december 30-án, amikor hivatalos Twitter-csatornáján közölte egy ügyfél kérdésére, hogy a szolgáltató által árusított Bold 9700-esekre még januárban kiadhatják az első hivatalos OS6-frissítést. Ha tényleg így lesz, lehet reménykedni benne, hogy végre találtak egy olyan buildet, ami vállalható teljesítményt nyújt, nem bugos, és amit így remélhetőleg a többi szolgáltató is ki fog majd adni ügyfeleinek.

A Telus szintén Twitteren tette közzé, hogy érkezik az OS6 Curve 3G-re, szintén januárban, de ugyanott közölték, hogy a 9700-es típushoz egyelőre nincs meghatározva a kiadási dátum.

Címkék: 9700 curve bold os6

Bár még mindig nincs hivatalos O6 frissítés egyik operátor részéről sem a 9700-as Boldokhoz, a különféle kiszivárgott verziók gyakorlatilag hónapok óta keringenek a neten. Vannak köztünk olyan bátor emberek azonban, akik megelégelték a várakozást, és idejekorán felrakták a telefonjukra az éppen aktuális legfrissebb kiszivárgott OS-verziót. Ez most éppen a 6.0.0.418-as verziószámot viseli, melynek használatáról Tóth Benedek, a BerryBlog Facebook-közösségének egy tagja írt egy zanzásított összefoglalót:

1, Az aksi idő nekem valamivel kisebbnek tűnik. Az látszik, hogy az OS húzza a procit folyamatosan. Szerintem bug, de lehet, hogy csak az "új kütyü nyomogatás egész nap" dolog hatása.
2, Néhány spéci helyen a görgetés és a kurzor elveszti egymást. Fel-le ugye simán görgetek; jobbra-balra, meg a kurzort viszem tovább. De a fel-le görgetésnél néha a kurzor "lemarad". (kis jobbra vagy balra görgetéssel oda ugorhatunk persze, de akkor mehetünk vissza). A facebook appban zavaró elsősorban.
3, A 3G adatkapcsolat néha egy-két másodpercre megszakadt és 2G-re váltott. Lehet, hogy csak a vidék+karácsony kombó. (Az viszont tuti bug, hogy a Google maps ettől annyira zavarba jött, hogy ilyenkor nem töltött le semmit, csak miután kiléptem belőle is vissza... mondjuk wifi kapcsolódásnál vagy szakadásnál is ugyanezt csinálta... ejnye-bejnye Google)

Címkék: os 9700 bold os6
süti beállítások módosítása