Valójában már nem is szimpla nyomógombos mobil lesz a BlackBerry szeptemberben érkező újdonsága, a Passport, hanem jóval több annál, ez lesz ugyanis a világ első olyan mobilja, amin a nyomógombok egyszerre virtuális gombokként is működnek majd. Vagy legalábbis részben.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Passport háromsoros QWERTY-gombsora érintésérzékeny lesz, és a három sorból adódóan egy csomó szimbólumgomb hiányzik majd róla. Illetve azt is lehetett tudni, hogy a prediktív szövegbevitelnél hasonló gesztusokat lehet majd használni az érintésre is reagáló gombok révén, mint amit a virtuális klaviatúrákon is megszokhattunk. Magyarul az egész miskulancia egy eddig soha nem látott hibrid nyomógombos-virtuális-érintőkijelzős egyveleget alkot majd, és most már azt is láthatjuk a Phone Arenanak köszönhetően, hogy pontosan hogyan is fog működni élesben.

A fenti videót egy még bétaállapotú szoftverrel ellátott Passportról forgatták, és ha már szóba került a szoftver, vagyis az operációs rendszer, ezúttal is hadd' éljek azzal a gyanúmmal, hogy a telefon gyakorlatilag kész, a sorozatgyártás pedig valószínűleg már meg is kezdődött, vagy legkésőbb egy-két héten belül megkezdődik. A BlackBerry valószínűleg már csak a szoftvert reszelgeti, többek közt azért, hogy a videóban is szereplő hibrid billentyűzet, vagy éppen a BB10 10.3-as verziójával érkező újdonságok, funkciók (BlackBerry Asszisztens, új Android futtatókörnyezet, új Active Frame-ek, Amazon AppStore, átalakított kezelőfelület stb.) minél kevesebb hibát tartalmazzanak a megjelenéskor.

Via Phone Arena.

Már megint, vagy még mindig nincs jelentkező a BlackBerryre sem részben, sem egészében, ami azt jelenti, hogy a kanadai cég még jó darabig önálló entitás marad a piacon, méghozzá alighanem a tavaly ősszel igazolt új vezér, John Chen vezetésével. A társaság esetleges eladásával kapcsolatos újabb fejtegetéseknek pont Chen szabott gátat egy, a Bloombergnek a hét elején adott interjújában, ahol leszögezte, ha ránéz az íróasztalára, nem lát rajta olyan dossziét, amin az szerepelne, hogy "vételi ajánlat".

chen_allright.jpg

Persze ez nem jelenti azt, hogy bizonyos, informális szintű tárgyalások ne zajlanának a háttérben a BlackBerry felvásárlásáról, mely egyesek szerint megmenthetné, mások szerint pedig végleg sírba taszajthatná a kanadai nemzeti büszkeséget, Passportostul, mindenestül. Chen egyébként kitart amellett, hogy a cég a 2016. márciusában véget érő pénzügyi évében újra nyereséget termel majd éves szinten, ebben az üzleti évben pedig egyensúlyba kerül a mérleg két nyelve.

Elégedett vagyok a vállalat jelenlegi helyzetével, ami a technológiáinkat, az üzletágaink működését, az árrésünket, a disztribúciós láncunkat és az új termékeket illeti... Hogy mindez elég lesz-e ahhoz, hogy újra ikonikussá váljon a brand, nos, ezen még dolgoznunk kell egy kicsit -- nem tudom a választ erre a kérdésre. 

Hogy milyen új termékre gondolt Chen, azt nem nehéz kitalálni: alighanem a sokat emlegetett Passportról lehet szó, mely szeptemberben indulhat világhódító útjára, így alighanem mér az év végére tudni fogjuk, hogy a hódítás tényleg hódítás, vagy csak aprócska portyázás volt csupán. 

Via Bloomberg.

Egy srác, Canoopsy, elkészítette papírból a Passport (és több más telefon) 1:1 arányú sík mintadarabját, hogy megnézze, mekkora az akkora.

Túlságosan sok elemezni való nincs rajta, mindenki nézze meg magának az alábbi videókat, és döntse el. Igaz, ez az összevetés még mindig nem életszerű, mivel a készülék vastagsága, tömege, súlyeloszlása, valamint az anyag fogása mind fontosak az összkép kialakításánál. Az ugyanakkor látszik, hogy a Passport méreteiben semmi extrém nincs a nagy (5 hüvelykes vagy nagyobb) androidos modellek mellett, amelyekből egyébként tízmilliókat adtak el már eddig.

Szélesnek széles a Passport, de lehet egy kézben tartani és görgetni a kijelzőt, de a billentyűzet miatt úgyis kétkezes használatra kellett tervezni - pont ugyanúgy, ahogyan bármilyen más nagyméretű készüléket. Ha álnaívak volnánk, akkor siránkoznánk rajta, hogy a geek lapok mély kétkedéssel fogadták a Passportot, pedig a Galaxy Note bebizonyította, hogy lehet népszerű ekkora méret is. Egy gyors Google-keresés szerint a különféle Galaxy Note telefonokból több mint 40 milliót adtak el tavaly őszig, majd az akkor új Note 3-ból két hónap alatt 10 milliót adott el a Samsung. A Passport továbbra is 2014 legérdekesebb okostelefonja, és lassan, de biztosan, a finnyásabb lapok is túllépnek azon, hogy hardveres innovációt a BlackBerrytől látnak.

És akkor következzen a két videó: az első a használhatóságát hivatott demonstrálni, a második pedig más telefonokkal veti össze.

Bár a BlackBerry Passport hardveres specifikációi hivatalosan még mindig nem nyilvánosak, gyakorlatilag minden főbb jellemzőjét ismerni lehet a telefonnak. Eddig azonban ezen a blogon nem esett szó az egyik legfontosabb alkotóelemről, a rendszerchipről. Pedig az eddig kiszivárgott információk alapján gyakorlatilag egyetértés alakult ki abban, hogy milyen processzor fogja meghajtani a telefont. Úgy néz ki, a Passport nem csak méretben, de erőben és gyorsaságban is a nagyok közé fog tartozni. Figyelem, mostantól geek-alert van érvényben!

A jelek szerint a BlackBerry választása a Qualcomm Snapdragon 801 sorozatú chipjeire esett, amelyek a tavalyi 800-as sorozat finomhangolt változatai. A chipeket a világ legnagyobb chip-bérgyártója,a tajvani TSMC gyártja 28 nanométeres technológiával, ennél fejlettebb eljárása tömegtermelésben csak az Intelnek van.

 Snapdragon_Group_GN_03.jpg

 

A Qualcomm Snapdragon 801 chipen négy pörgős (Krait 400) processzormag található, szemben például a Z30 két, inkább fogyasztásra optimalizált processzormagjával (Krait 300). A magok számán kívül különbség, hogy a 801 chipen található Krait 400 magasabb órajeleket is el tud érni. Aki nem jártas a processzorok lelkivilágában, az gondoljon egy négyhengeres sportmotorra, amely 9 ezres fordulatig pörög, szemben egy kéthengeressel, amelyik leszabályoz hatezerötszáznál. Igen, a különbség nyers erőben tényleg nagyjából ekkora lesz, persze ahogyan a legtöbb út sem alkalmas egy sportkocsi kihajtására, úgy a különbség mértéke nem feltétlenül lesz nyilvánvaló az első kézhezvételkor.

A másik jelentős különbség a grafikus megjelenítésben rejlik. A Snapdragon 801 itt talán még jobban felülmúlja a jelenlegi csúcs Z30-at, a grafikus számítási és rajzolási sebesség két-háromszoros is lehet a teljesen folyékony megjelenítés érdekében, amely immár komolyabb 3D-s alkalmazásokkal és játékokkal, valamint nagyfelbontású külső kijelzőkkel is el fog boldogulni. Elég, ha annyit mondunk, ezt a chipet a Qualcomm részben tabletekhez és okostévékhez is fejlesztette, többek közt a Sharp egyes tévéi is használják - néhány csúcskategóriás Android telefon mellet.

Hogy mit is jelent mindez? Azt, hogy a legösszetettebb weboldalak gyors megelenítése sem fog gondot okozni a 4,5 hüvelykes kijelzőn, gyorsabb lesz a nagyobb dokumentumok lapozgatása, ahogyan az Android appok futtatása is gördülékenyebbé válik. Hab a tortán, hogy lenyűgöző grafikájú játékok illetve vizualizációs appok is jöhetnek BlackBerryre.

Valószínűleg ez a chip is hozzájárult ahhoz, hogy az Amazon alkalmazásboltja megjelenhet BlackBerryken, de a sebességérzetet nagyban meg fogja határozni, hogy a 10.3-as operációs rendszerrel mennyi teljesítményt fog kisajtolni a chipből a BlackBerry - reméljük, hogy volt idejük a kód továbbcsiszolására. Bíztató, hogy a BlackBerryk eddig sem voltak lassúak, egy ennyivel erősebb chippel valódi száguldás várható. A mostani állás szerint októberben már a kezünkben lehet a Passport.

Összefoglalásként pedig a BlackBerry Passport eddig ismert hardver specifikációi:

  • Kijelző:
    4.5 hüvelyk
    1440 x 1440 (453ppi)
  • Rendszerchip: Snapdragon MSM8974
  • Grafikus egység: Adreno 330
  • Memória: 3GB
  • Tárhely: 32GB
  • Billentyűzet: érintésérzékeny QWERTY
  • OS: BlackBerry 10.3
  • Kamera: előlapi, hátlapi
  • Wi-Fi: Wi-Fi 802.11 a/b/g/n
  • NFC: igen
  • USB: microUSB v2.0
  • Bluetooth: v4.0
  • Mobilhálózatok: 2G/3G/4G
  • Akkumulátor: 3,450mAh, nem cserélhető

Sok embernek, köztük nekem is igen komoly fétisem a fehér színű telefon. A lenti képek alapján a BlackBerry nem felejtette el a hozzám hasonló perverzeket, akiknek a még egy BlackBerry is csak fehér lehet.

white_passport1.jpgwhite_passport2.jpg

Mondjuk egyelőre egy szóval nem állította a BlackBerry, hogy lesz ilyen színben a telefon, de a lenti kép már egy hivatalos rendernek tűnik, szóval van némi remény. Ettől függetlenül szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy bár a Z30-ból is létezik fehér színű változat, de az talán még a fehér hollónál is ritkább.

Via CrackBerry.

Címkék: fehér passport

A BlackBerry Passport hatalmas telefon lesz, gondolom ezt az eddig megjelent képek alapján senkinek nem kell különösebben ecsetelni. A kanadaiak újdonsága szeptemberi érkezésekor számos rekordot megdönt az okostelefon-piacon, ami tekintve, hogy teljesen egyedi külsejű készülékről van szó, tulajdonképpen nem is olyan meglepő. Például ez lesz a világ eddigi legnagyobb QWERTY-s okostelefonja (bocsánat, phabletje), mely a világ eddigi legnagyobb felbontású, legnagyobb méretű 1:1-es képarányú kijelzőjével rendelkezik. Úgy stílszerű tehát, hogy a telefonba a világ legnagyobb kapacitású akkumulátora is kerüljön. 

passport_pocket.jpg

Vagy legalábbis egyik legnagyobb kapacitású akkumulátora. Bár a BlackBerry szerint a Passportban lévő 3450 mAh-s akkunál ma nincs nagyobb a piacon, azért nem vagyok meggyőződve róla, hogy némi kutakodás után (legalább az egzotikusabb mezőnyben) ne lehetne ennél nagyobbat találni. De azért a 3450 mAh egy mobilos akkunál tényleg elég brutális érték, sokat elmond, hogy ez majdnem 2 db Z10 akku és több mint másfél Q10 akku kapacitása. Persze lesz is, ami szívja az energiát a cellákból, hiszen a 4,5 hüvelykes 1:1-es kijelző mellett egy bivalyerős négymagos processzort is etetni kell majd valamivel.

A BlackBerry az Inside BlackBerry blogon mindössze csak arról nem ír, hogy mindezzel meddig húzza ki a Passport, de így az eddig megjelent infók alapján nagyon meg lennék lepve, ha rosszabbul teljesítene, mint a Z30, amiben egyébként egy 2880 mAh-s akksi van, amivel a készülék durván másfél, de akár két napig is bírja. Vagyis azért a Passportot sem árt majd esténként töltőre rakni (bezzeg a régi szép időkben, amikor még négy-öt napig is bírta egy 9700-as egy feltöltéssel), de attól aligha kell tartani, hogy nap közben hagy cserben a telefon.

Ugyanebben a blogposztban a BlackBerry a készüléken található négy mikrofon nyújtotta kivételesen jó hangminőségre is fel kívánja hívnia a figyelmet. Ebben a BlackBerryk amúgy is legendásan jók, a Z30-ba is dupla mikrofon került, hogy hatékonyabban kiszűrje a környezeti zajokat, ezzel jobb beszédhang-minőséget biztosítva. A Passport ezt emeli majd négyzetre, vagyis a gyártó a jelenlegi csúcsmodellhez képest is jobb hangminőséget ígér, csak legyen hálózat, ami ezt átviszi, és persze fül, ami meghallja.

Via Inside BlackBerry blog.

süti beállítások módosítása