A minap BerryBlog birtokába jutott az alábbi lista, melyen a BlackBerry Neon-hoz, vagy ahogy a jelek szerint nevezni fogják, a DTEK50-hez (!) készült eredeti, gyári tartozékok találhatók. Megtudtuk még azt is, hogy a kiegészítők a készülékkel nagyjából egy időben, azaz egy hónapon belül a boltokba kerülnek (köztük természetesen a BerryBoltba).

dtek50_acc.jpg

Ami a választékot illeti, érkezik a készülékhez "okos" flip bőrtok, egy színben, feketében - ez alighanem ugyanúgy működik majd, mint a PRIV flip bőrtokja, azaz lesz rajta egy kis ablakocska, melyen keresztül bizonyos információk megjelennek, és bizonyos funkciók vezérelhetők. Jön még egy színben (fekete) a modellhez kemény műanyag hátlap és két színben (fekete-átlátszó, kék-átlátszó) szilikon tok, valamint az elmaradhatatlan övcsipeszes bőrtok, fekete színben.

Újdonság a kínálatban a "Smart Pocket", ami vélhetően az ablakos flip bőrtok és a hagyományos, becsúsztathatós tok keveréke lesz. Ezeknek egyébként az is az érdekességük, hogy a megszokottal ellentétben nem egy színből (valószínűleg nem is egy anyagból) áll a tok, az egyik szürke/fekete, a másik szürke/barna színkombinációban pompázik majd.

Bár képek még nincsenek, ismételten felvetődik a kérdés: te melyik gyári tartozékot vennéd meg a telefonhoz?

A BlackBerry a Z10 megjelenésével nem csak a formátumot (ful touch) tekintve újított, hanem a készülék mellé érkező kiegészítőket nézve is, hiszen olyan tartozékok érkeztek a telefonhoz, mint a kettéhajtható kemény tok, vagy a kijelző elé behajtható plüss fedéllel rendelkező flip shell. Most pedig itt egy koncepció, ami a legeslegklasszikusabb BlackBerry-kiegészítő, a zsebben hordható bőrtok (vagy pocket) továbbgondolásával jött létre.

peakcase_1.jpg

Az egyelőre csak koncepció szintjén létező tok különlegessége, hogy a telefon bal oldalán található üzenetértesítéseket egy kis kivágás révén jól látni akkor is, ha a telefon benne van a tokban, plusz rá lehet dugni a készülékre a töltőt is, hiszen a töltőcsatlakozó ugyanezen, a telefonnak egyébként szabadon lévő oldalán található. 

peakcase_2.jpg

A tokon még egy kis lyukacska is ki van vájva a LED számára, hogy akkor is lehessen látni a bejövő üzenet értesítést, ha a tokban van a telefon. 

peakcase_3.jpg

Nem mondom, szokatlan formájú egy tok, ráadásul tényleg jól mutatnak a Z10 üzenetikonjai, már csak azt kéne megoldani, hogy a telefon sarkai és élei ne nagyon legyenek szabadon, mert félő, hogy sérülnek, ha lepottyan a cucc. Mit gondolsz, érdemes továbbgondolnia a koncepciót a BlackBerry angol dizájntervezőjének?

Via BerryFlow.

Címkék: tok pocket holster z10

süti beállítások módosítása