Tegnap minden hiányzó eleme a helyére került a Nagy Okosóra Puzzle-nak, az Apple elárult (csaknem) mindent arról az okosóráról, amire évek óta lélegzetüket visszafojtva vártak nem csak a rajongók, hanem a versenytársak is. Szóval most itt van (pontosabban majd áprilisban lesz itt) az Apple Watch, és ez újfent felveti a kérdést, hogy gyártószámba megy-e az az okostelefon-gyártó, amelyiknek nincs okosórája, illetve emberszámba megy-e az az ember, akinek nincs ott a csuklóján egy ilyen kütyü.
Az Apple Watch tegnapi bemutatója után rajongói berkekben ismét előszedték a BlackBerryt, mely eddig makacsul ellenállt a viselhető eszközök jelentette, kibontakozóban lévő össznépi őrületnek. Vagyis részben, hiszen a kanadaiak éppen most tették Android Wear kompatibilissé a BlackBerry Messenger azonnali üzenetküldő alkalmazást, ezzel kvázi megadva a választ arra a kérdésre, hogy mégis mi a fenére lehet egyáltalán használni egy ilyen kütyüt (az idő mutatásán kívül természetesen).
A BlackBerry-féle okosóra mellett érvel többek közt a BlackBerryCentral egyik hét eleji posztja is, melynek szerzője szerint a Classic dizájnjegyeit részben átörökítő BerryWatchért oda lenne a nép (de ő legalábbis mindenképpen). A poszt úgy vélekedik, hogy a BlackBerrynek egyedi megkülönböztetési lehetőséget adnának a BB10-től átörökített dizájnjegyek, a NantHealth-féle befektetés, melynek révén egy sor egészségügyi szenzorral lehetne telepakolni az okosórát, meg persze az erős BBM-integráció.
Ez eddig mind szép és jó, csak éppen annyi a bökkenő, hogy az okosóra-piac egyelőre azért vérzik néhány alapvető, mondhatni koncepcionális sebből. Az egyik legnagyobb ilyen dilemma, hogy az emberek többnyire nem egy-két évre vesznek órát, márpedig a gyártóknak igazából az lenne a buli, ha mindenki cserélné a csuklón hordott kütyüjét legfeljebb kétévente. Ez különösen azoknál a több ezer euróba kerülő modelleknél szülhet abszurd helyzetet, melyeket kifejezetten a luxusórák ellen küldtek (mint amilyen az aranyból készült Apple Watch).
Ehhez igen szorosan kapcsolódik, hogy az átlag, de legalábbis a pénzesebb BlackBerry-vásárló (meg úgy általában, a pénzesebb okostelefon-vásárló) olyan körökben mozog, ahol a Tag Heuerhez, Omegához meg a Breitlinghez hasonló nímandokkal kellene egy pályán focizni. Ez pedig egyelőre még az Apple számára is meglehetősen totógyilkos kimenetelű meccsnek tűnik, ám ezúttal nem feltétlenül a cupertinói kispadnál van minden előny.
Érdekes egyébként, hogy a BlackBerry-féle okosóra kapcsán senkinek nem jutott még eddig eszébe a kanadaiakkal régóta elég szoros kapcsolatban álló dizájncég, az osztrák Porsche Design neve. Ha én John Chen lennék, egész biztosan ebbe az irányba indulnék, a PD ugyanis elég régóta otthonosan mozog a luxusmárkák piacán, mi több saját óráik is vannak. Más kérdés, hogy egy ilyen órával egyrészt nem lehet tömegeket elérni, másrészt ez a cucc kevésbé kötődne a BlackBerry márkához, mint egy saját megoldás.
De száz szónak is egy szavazat a vége:
Az Apple Watch megjelenésével bezárult a kör, az okosórák korszaka végérvényesen beköszöntött, vagyis be fog köszönteni majd talán jövőre, amikor már gyakorlatilag minden okostelefon-gyártónak lesz ilyen kütyüje a boltokban. Leszámítva szinte egyedüliként a BlackBerryt, mely továbbra is elsősorban olyan megoldások fejlesztésével próbálkozik, melyek a produktivitást és a munkát teszik hatékonyabbá, a fogyasztói szegmens trendjeire pedig látszólag fittyet hány a cég.
Hogy ez mennyire jó, vagy rossz ötlet, azt majd az idő eldönti, mindenesetre a vállalat üzleti megoldásokért felelős fejese, John Sims a minap egy kerekasztal-beszélgetés során kijelentette, a BlackBerry egyáltalán nem tervezi viselhető eszköz piacra dobását, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyos megoldásokat ne ültetne át a vállalat az okosórákra. Az egyik legkézenfekvőbb ilyen lépés, hogy a BlackBerry Messengernek készül a jövőben olyan változata, ami kifejezetten a viselhető eszközökre lett optimalizálva, erre egyébként Sims utalt is a beszélgetés során.
A BBM termékstratégiájába egy ilyesfajta nyitás teljes mértékben illene is, hiszen most már mindegyik platformon ott van a BlackBerry csevegő- és VoIP-platformja. A BlackBerry illetékese azt is elkotyogta, hogy a cégnél már javában tesztelnek egyes viselhető kütyüket, illetve prototípusokat, hogy kitalálják, hogyan is lenne érdemes a BBM-nek megjelennie ezeken az eszközökön, ami a chatplatform szerteágazó képességeit tekintve nem is tűnik olyan triviális feladatnak.
Via FierceWireless.
Fotó: N4BB.