Egy nap telt el azután, hogy egy elemzőcég megpendítette, gondok vannak a PlayBook energiamenedzsment-rendszerével, a RIM máris cáfol, és állítja, nem lesz csúszás, a tablet időben piacra kerül. A gyártó rövid állásfoglalásában lényegében elismeri, hogy a cégtől kijutott tesztpéldányok valóban nem teljesítenek túl rózsásan a konkurenciához képest az akkumulátoros üzemidőt tekintve, de hangsúlyozza, ezek pre-béta hardverek, béta szoftverrel, lényegében energiamenedzsment-funkciók nélkül.
A cég ezzel együtt határozottan kijelenti, hogy a PlayBook időben, vagyis a jövő év első negyedévében a boltokba kerül, más kérdés, hogy a tervezett akkumulátoros üzemidőről továbbra sem árulnak el egy árva szót sem, de cél, hogy a rendelkezésreá állás "összemérhető" legyen a konkurenciával. Hogy ez mit is jelent pontosan, az alighanem legkorábban csak márciusban derülhet ki.
Via Erictric.
Ennyi volt, mostantól nem lehet szolgáltatónál beszerezni hazánkban a BlackBerry 8900-at, ami a Curve család korábbi egyik legsikeresebb tagjának számított, és itthon hosszú ideig forgalmazta a T-Mobile. A telefon a napokban eltűnt a magenta színű szolgáltató árlistájáról, de így is szerepel rajta két középkategóriás modell, a 8520-as és az ebben a hónapban megjelent 9300-as Curve.
A 8900-as típus kivezetése éppen időszerű volt, a két évvel ezelőtt bemutatott mobil semmi olyant nem tudott ma már kínálni, ami vonzóvá teszi a QWERTY-s okostelefonra vágyó vásárlók számára: a mobilból hiányzott a 3G-s adatkapcsolat, és mivel bizonyos tekintetben (például kamera) jobb képességekkel rendelkezett, mint az utódmodellek, drágább is volt a 8520-nál.
Alighanem hamarosan ez a sors vár a 9000-es Boldra is, mely szintén jó rég került a szolgáltatók választékába, a felhasználói közeg miatt azonban a RIM telefonjai jellemzően hosszabb kifutási idővel szerepelnek az operátori kínálatban.
Hoppá-hoppá, már a második olyan híresztelés röppen fel az interneten, mely azt sugallja, hogy a RIM tabletje csak az utolsó pillanatban, netán kisebb-nagyobb csúszással jelenhet meg a tengerentúlon. Most éppen a Kaufman Brothers egyik elemzője állítja, hogy a PlayBook egy-két hónapot késni fog, mivel a kezdeti tesztek szerint gond van a tablet akkumulátoros rendelkezésre állási idejével.
Wu Shaw (ő az a bizonyos elemző) szerint a PlayBook rosszul teljesít a rendelkezésre állási időt tekintve mind a Samsung Galaxy Tabhez, mind az Apple iPadhez hasonlítva, bár az egyelőre nem derül ki konkrétan (és erről korábban sem nagyon volt szó), hogy mennyi ideig képes egy feltöltéssel üzemelni az eszköz. Shaw szerint a problémát az okozza, hogy a QNX alapvetően nem mobil felhasználásra lett tervezve, ezért a hatékony energiagazdálkodásra kevesebb hangsúlyt fektettek a programozók.
Mindez az elemző szerint oda vezethet, hogy a PlayBook csak jövő májusban, vagyis a második naptári negyedévben kerülhet a boltokba - eredetileg az első negyedévre ígérte a terméket a RIM, de mint arra a korábbi negyedéves beszámoló kapcsán következtetni lehet, legkorábban csak márciusra érkezhet meg a tablet.
Ha csakugyan létezik a fentebb említett probléma, a RIM jobb ha összeszedi magát, a PlayBook megjelenésén ugyanis egyszerűen most túl sok múlik, a cég jelen helyzetben nem engedheti meg, hogy porszem kerüljön a gépezetbe, pláne, mivel konkurensei már hónapok óta piacon vannak saját megoldásaikkal, és mire a PlayBook a boltokba kerül, újabb, fejlettebb tabletek is napvilágot láthatnak.
Via BGR.
A Vodafone Magyarország meglehetősen későn, alig több mint egy éve kezdte forgalmazni itthon a RIM első érintőkijelzős okostelefonját, a BlackBerry Stormot. Tekintve, hogy akkortájt került piacra nyugatabbra a Storm 2, már akkor lehetett sejteni, hogy SurePress ide- SurePress oda, nem fogják szétkapkodni a készleteket.
Így is lett, a raktáron maradt BlackBerry Stormoktól gyakorlatilag képtelen szabadulni a Vodafone, így mostanra már bőven a bekerár alatt van a telefon fogyasztói ára az összes konstrukcióban. A legérdekesebb árcédula a VitaMax-csomagokon van, a Voda ugyanis jelenleg már 45 ezer forintért (!) odaadja a telefont feltöltőkártyás SIM mellé - mindegy, csak vigyék már el azt a pár száz, vagy pár ezer darabot.
Nem tudjuk, hogy mióta van ezen a szinten a telefon ára, mindenesetre 45 ezer forintért egy Storm - legyen bármennyire is kifutott darab - egyáltalán nem rossz vétel, érdemes elgondolkodnia rajta azoknak, akik egy második terminált is szeretnének maguknak. Mondjuk a dealhez hozzátartozik, hogy a Stormban továbbra sincs Wi-Fi, illetve a jelek szerint nem érhető el hozzá vodás OS5, nemhogy OS6 update.
Bár még mindig nincs hivatalos O6 frissítés egyik operátor részéről sem a 9700-as Boldokhoz, a különféle kiszivárgott verziók gyakorlatilag hónapok óta keringenek a neten. Vannak köztünk olyan bátor emberek azonban, akik megelégelték a várakozást, és idejekorán felrakták a telefonjukra az éppen aktuális legfrissebb kiszivárgott OS-verziót. Ez most éppen a 6.0.0.418-as verziószámot viseli, melynek használatáról Tóth Benedek, a BerryBlog Facebook-közösségének egy tagja írt egy zanzásított összefoglalót:
1, Az aksi idő nekem valamivel kisebbnek tűnik. Az látszik, hogy az OS húzza a procit folyamatosan. Szerintem bug, de lehet, hogy csak az "új kütyü nyomogatás egész nap" dolog hatása.
2, Néhány spéci helyen a görgetés és a kurzor elveszti egymást. Fel-le ugye simán görgetek; jobbra-balra, meg a kurzort viszem tovább. De a fel-le görgetésnél néha a kurzor "lemarad". (kis jobbra vagy balra görgetéssel oda ugorhatunk persze, de akkor mehetünk vissza). A facebook appban zavaró elsősorban.
3, A 3G adatkapcsolat néha egy-két másodpercre megszakadt és 2G-re váltott. Lehet, hogy csak a vidék+karácsony kombó. (Az viszont tuti bug, hogy a Google maps ettől annyira zavarba jött, hogy ilyenkor nem töltött le semmit, csak miután kiléptem belőle is vissza... mondjuk wifi kapcsolódásnál vagy szakadásnál is ugyanezt csinálta... ejnye-bejnye Google)
Na erre aztán tényleg sokat kellett várni, de bizonyára megérte, főleg Star Wars fanatikusoknak: megérkezett az iPhone-okon a kezdetben hatalmas sikert arató LightSaber app BlackBerry-kompatibilis változata. A StormGrounds jóvoltából elérehető kis programocska lényegében ugyanazt tudja, mint az iPhone-verzió, vagyis lehet különböző színű fénykardunk benne, és a vagdalkozást a jellegzetes hang mellett a vibramotor effektjei is kísérik.
A dolog egyetlen szépséghibája, hogy csak a Torch- és Storm-tulajokból válhat jedi-tanonc, ami végülis valahol érthető is, hiszen gyorsulásérzékelő csak ebben a két BlackBerry-típusban van.
Jó párbajozást!
Via BerryReview.