A BerryBlog történetének első olvasói levele következik alant, amiben HGy ír nekünk arról, miért vásárolt BlackBerryt. A dolog pikantériája, hogy éppen egy iPhone-ról váltott, amiből nem kell messzemenő következtetéseket levonni - így döntött, mindenkinek szíve-joga ezeket a döntéseket meghozni (más kérdés, hogy nyilván egyetértünk a döntéssel).

Jó 1,5 éve használtam már iPhone-t, elöbb 3G-t majd váltottam 3GS-re. Mindig is tetszett az almások telója azt már nem is emlitve, hogy elfogult voltam mert mindkét személyi számitógépem az ő termékük és szépen elvoltam velük. Váltásom nem abban rejlik, hogy meguntam vagy ilyesmi, szó se róla.

Mindig is szerettem egy telefont igazi telefonként használni minden körülmény között. A probléma számomra az volt, ha igaziból kellett használom a készüléket korlátokba ütköztem, nagyon de nagyon zavart főleg az utóbbi időben, hogy állandóan fél szemmel arra kell figyelnem, az akksi vajon meddig birja mikor merül le (...) a másik, ugye eléggé kisporólták az anyagot a kasztniból és a hátlap rettenetesen karcolodott ami eladásnál bizony 15-20.000 Ft-ot tud számítani. A sok fölösleges adatforgalmat már nem is említem. (...)

Egy-két ismerőstöl felületesen hallottam a BlackBerry telókról néhány szó erejéig, míg idén februárban a kezembe került egyikük 9700-as mobilja. Kicsit tapogattam, nézegettem, elsőre kissé fura volt az op. rendszer, viszont ami nagyon meglepett ott elsőre, az a telefon gyorsasága, hihetetlen hogy és mint mozgatta az OS 5 rendszert ,komolyan..... semmi akadás,semmi lassulás. Na ezen pillanattól kezdve fél szemem a BlackBerryken volt , ja és a BerryBlogon.

Olvasgattam hireket ,infokat, és amerre jártam be-betértem mobilos boltokba és ahol volt szeder mindig nézegettem ismerkedtem, beszélgettem eladókkal mik a visszajelzések (...) Aztán kb 2 hete gondoltam egyet és meghirdettem a fehér 32GB-os 3GS telómat, hál isten elég hamar jött rá vevő. Mikor elkezdtem hirdetni alma telcsit, szépen lépésről lépésre körbejártam, milyen Szedert lenne érdemes fogyasztani, a választásom 9780-as Bold-ra esett. (...)

Tapasztalatok a la 3GS & 9870 Bold pro és kontra : Bold telóm OS 6 oprendszerrel tiszta forma 1 az iOS 4.1-hez képest, ugye Boldunkban 2x annyi a memória ezt én tudom de itt probálom mutatni a kontrasztot, 2 napot volt nálam 4G-is 4.2.1 iOS-el ahhoz képest is gyorsabbnak érzem a Boldot holott a 4G-ben jóval erősebb a processzor.

Az akkumlátor jelen állás szerint kb ugyanolyan használatok mellet Boldban hááááááát majdnem 3 nap mig 3GS pajtinál legjobb esetben is nap végére 15% se maradt!! Nethasználat sokkal gyorsabb észrevételem szerint Boldunknál mint az iPhone-nál, itt nem is emlitem az előfizetett mail szolgáltatást.....

A kijelző ugye itt kissebb mint almás tesónál, de tudtam hogy más lesz, ellenben a Bold felbontása jobb ez talán kissé kárpótól. Kézben kényelmes, zsebben jól megvan, nem zavar, mig 3GS-nél sokszor az is probléma volt, hová tegyem hogy ne zavarjon.

Ami eszembejutott azt leírtam, gondolom lesznek kommentek ott majd biztosan ki lesz fejtve több szempont is.

Neked mi a történeted, vagy a "szempontod"? Miért és mikor lettél BlackBerry használó? Ha van kedved nekünk írni pár mondatot erről, dobj ránk egy e-mailt, címünk: berryblog@index.hu