Kissé klisészerű már a következő megállapítás, mindenesetre mi elsütjük huszadszorra is: Jelenleg kétféle ember él a világon, aki már facebookozik, és aki még nem facebookozik. A RIM most annak érdekében tett egy kis lépést előre, hogy az előbbiek tábora növekedjen.

A kanadaiak saját fejlesztésű Facebook-alkalmazása tegnap (azaz nálunk már ma) elért a 2.0-s verzióhoz, ami látszólag csak egy kis előrelépés a régebbi, 1.9-es buildhez képest, a két kiadás azonban ennek ellenére mondhatni ég és föld. Meg merném kockáztatni, hogy a BlackBerry platformra fejlesztett új app az üzenetkezelő rendszerrel integrálva az összes többi platformot lenyomja használhatóságban.

Az új Facebook kliens kezelőfelülete gyökeresen átalakult, áttekinthetőbb lett, van végre integrált Facebook chat felület, részletesebbek a profilok, illetve bővültek a biztonsági/privacy beállítások. De ezekről már írtunk a korábbi béták kapcsán, kipróbálni viszont csak most tudtuk az alkalmazást, ez alapján pedig a következő megállapításra jutottunk:

A Facebook 2.0 piszok gyors lett (legalábbis a Torchon). A régebbi kliens olykor kifejezetten komótos lassúsága a múlté, a 2.0-s kiadással élmény a posztolás és a lájkolás. Annyira tetszik, hogy írnunk kell mégegy klisét: a RIM újra feltalálta a Facebookot. Ez persze nem igaz, de jól hangzik.

Ha még nem használjátok, próbáljátok ki, ha már használjátok, frissítsetek mielőbb! Ha az automatikus frissítési figyelmeztetés még nem ajánlotta fel a letöltést, irány az App World webstore, vagy szkenneljétek az alábbi QR-kódot a telefonotokkal!