Jó látni, hogy időnként a BlackBerryk árát is csökkentik a szolgáltatók, és bár tény, hogy ebben többnyire az eleve jó árakkal dolgozó T-Mobile szokott élen járni, most éppen az egyik versenytárs pénztárcakímélő akciójáról tudunk beszámolni.
A Telenor kínálatában szereplő BlackBerryk egy része az elmúlt napokban olcsóbb lett, igaz nem minden konstrukcióban, de ennek is kell örülni ugyebár. A Curve 9300-hoz a Telenornál feltöltőkártyás ajánlattal a hét elejétől tízezer forinttal olcsóbban, 75 ezer forintért lehet hozzájutni, míg a 9800-as Torch feltöltőkártyával szintén tíz lepedővel lett olcsóbb (így is piszok sokba: 139 ezer forintba kerül), két év hűséggel pedig nyolcezer forinttal (ezzel 121990 forint lett az alapár).
A kék propelleres szolgáltatóhoz utolsóként bevezetett Bold 9780 ára ezúttal (még) nem csökkent.