A RIM az utóbbi hónapokban annyi kisebb-nagyobb céget, vállalkozást és startupot vásárolt fel, hogy Mike-on és Jimen nincs ember, aki képes lenne követni. A legújabb bevásárlás eredményeként a kanadaiak kezébe került a Tungle.me keresztplatformos, cloudalapú naptárszolgáltatást kínáló Tungle Corporation is.

A Tungle.me szolgáltatás a PC-ken és különböző okostelefon-platformokon elérhető naptármegoldásokat tartja szinkronban, természetesen képes időpontok befoglalására és megosztására, résztvevők meghívására satöbbi. A Tungle-nek egyébként természetesen van natív BlackBerry-alkalmazása is, mely éppen április 18-án frissült utoljára.

A jövőbeni terveket illetően természetesen semmi konkrétum nincs, de nyilvánvaló, hogy a BlackBerryken előbb-utóbb feltűnnek majd a jelenleginél fejlettebb cloudalapú naptárszinkronizációs megoldások.

 

Ismét amerikai színésznőt köszöntünk a BB-celebek sorában, abban az utánozhatatlan hall of fame-ben, amihez foghatót egyetlen elektronikai gyártó sem tud felmutatni. Na jó, talán az Apple, de csak azért, mert a RIM nem gyárt notebookot.

Heti BB celebünk a Született Feleségek Gabrielle-je, vagyis a 36 évesen is meglehetősen megnyerő Eva Longoria, aki a fenti kép alapján feltételezhetően egy BlackBerry Torch-ot tudhat magáénak. Máris jobban megbecsüljük a sajátunkat.

Via CrackBerry Celebrity Roundup.

Címkék: celeb blackberry

Öles léptekkel halad több saját alkalmazás fejlesztése és tesztelése a RIM-nél, készül az új Facebook app, illetve tudható, hogy hamarosan jön az új BlackBerry Messenger is. Ez utóbbi lépett félig-meddig nyílt bétafázisba ma, amikor a BlackBerry Beta Zone-ban elérhetővé vált a program 6.0.0.73-as verziója.

A BlackBerry Beta Zone szépséghibája, hogy a RIM nem fogad el Magyarországról regisztrációt, így hacsak át nem verjük a rendszert, mondjuk angolnak hazudva magunkat (és IP-címünket), nekünk nem adatik meg a tesztelési lehetőség. Ami a változásokat illeti egyébiránt, kicsit megújul majd a kezelőfelület, gyorsabb lesz a program működése, valamint több és jobb helyfüggő szolgáltatás is kerül a rendszerbe.

Akinek netán mégis van valahonnan BlackBerry Beta Zone elérése, töltse le az appot, és számoljon be nekünk, hogy milyen!

Aki BIS-felhasználó, és OS6-alapú készüléke van, bizonyára találkozott már azzal az alkalmazással, amivel a magán e-mail fiókokat lehet beállítani, paraméterezni a telefonon. A minap (hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk) frissült ez az egyébként a telefonon futó alkalmazás, a már-már horrorisztikus hosszúságú 6.11.0324.1701 verzióra. Hogy pontosan milyen újításokat hoz ez a frissítés, azt persze nem tudni, de könnyen lehet, hogy köze van a BIS frissítéséhez, mely elméletileg mostanában esedékes.

Mi a T-Mobile-os Torchon a frissítés után annyi változást vettünk észre mindössze, hogy a BIS konfigurálásához többé nem kell külön felhasználói nevet és jelszót megadni a készüléken, ez a korábbiakhoz képest mindenképpen változás, bár nem tudjuk, hogy konkrétan ennek a frissítésnek köszönhető-e. Egyébként éppen ez, vagyis a bejelentkezés módja lesz az egyik látható változása a BIS 4.0-nak, melyre a korábban kikerült ütemterv szerint valamikor a tavasszal frissítenek.

Aki OS6-os telefont használ BIS-sel, próbálja meg leellenőrizni, nála történt-e bármilyen változást, alant várjuk az ezzel kapcsolatos kommenteket és beszámolókat!

Update: Közben azt a félhivatalos információt hallottuk, hogy a BIS 4.0-frissítés április 16-án megtörtént. Sokat mondjuk nem vettünk észre belőle, ez tény.

Az okostelefonokon futó chatklienseknek köszönhetően vége az aranytojást tojó tyúkot jelentő SMS-nek a legtöbb szolgáltatónál, legalábbis ezt jósolja egy angol piacelemző cég. Éppen ideje volt, a mobilcégeknek gyakorlatilag semmibe sem kerülő rövid szöveges üzenetért jobb helyeken már nem is mernek pénzt kérni, de az SMS a korlátai miatt előbb-utóbb így is eltűnhet a süllyesztőben. Mindez nagyban köszönhető a BlackBerry Messengernek is - állítja a Mobile Youth.

A tanácsadó, piacelemző cég szerint az SMS-forgalom azokban a régiókban, ahol a BBM kifejezetten erős (pl. Nagy-Britannia, Indonézia, Dél-Afrika, Brazilia), a következő két évben legalább 20 százalékot zuhan majd, köszönhetően a BBM robbanásszerű növekedésének. A BlackBerry azonnali üzenetküldő alkalmazásának ma világszerte nagyjából 39 millió felhasználója van, ők egymás közt nem csak chatelhetnek, hanem képeket, hangüzeneteket és más fájlokat is továbbíthatnak - gyakorlatilag ingyen, vagy egyes országokban (például hazánkban) a BIS feláráért.

Nem egészen egy héttel az amerikai premier után a nagyobb tévécsatornákon is bemutatkozott az alant látható szpot, ami a PlayBook kereskedelmi kampányának első tévéreklámja. A harminc másodperces videó vélhetően csak egy a sorozatból, hamarosan több, hasonló klip megjelenésére számíthatunk. Ez a reklám jól láthatóan elsősorban a PlayBook hordozhatóságára fókuszál, de biztos jön majd multimédiás, meg böngészős tematikájú reklám is.

Címkék: reklám playbook
süti beállítások módosítása