Ehhez nemigen tudunk mit hozzátenni, ilyen egy igazi rajongó:
Kösz a tippet Beának!
Az észak-amerikai multiknál az üzleti jelentések kiadását általában kapásból követi egy konferenciabeszélgetés, amit a főrészvényeseknek, esetleg újságíróknak tartanak, itt szokta a cég magyarázni, amit magyarázni kell, illetve itt mondják el a cégvezetők a hogyantovábbot. A RIM is tartott ilyen konferenciabeszélgetést tegnap, a főbb sarokpontok a következők voltak.
A cég várakozásairól Jim Balsillie számolt be - aki ismeri a RIM felsővezetését, tudja, hogy Balsillie vérbeli sales-es, ennél jobb embert keresve sem találni a conference call lebonyolításához. A jövő kapcsán az egyik legfontosabb kérdés, a QNX-es szupertelefonok várható érkezése, és a rajt körülményei. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy az október közepén kezdődő DEVCON Americas fejlesztői konferencián már bemutatják a kész ökoszisztémát, elképzelhető, hogy már készülékeket is demóznak majd.
A RIM emellett ígéretet tett rá, hogy a QNX-es készülékek a PlayBookkal ellentétben mindent tudni fognak majd, amit a vásárló elvár tőlük, vagyis nem lesz bétás szoftver, meg hiányzó levelezőkliens. Lehet ezt úgy is érteni, hogy a BES-kompatibilitással az előzetes híresztelésekkel ellentétben semmi probléma nem lesz. Egyébként az új generációs mobilok megjelenése kapcsán dátum nem hangzott el.
Az utolsó Java-alapú BlackBerry OS-re épülő készülékek kapcsán Balsillie kijelentette, az OS7-es telefonok fogadtatása jó és a készülékek rendkívül jól fogynak, mindezt úgy, hogy egyelőre még csak a felsőkategóriás, felső-középkategóriás modellek kaphatók, és legalább két újdonság még idén megjelenhet (Bellagio, Orlando). És persze közeledik az ünnepi szezon, ami majd jól meglöki az eladásokat.
A PlayBookról sem mondanak pusztán azért le a kanadaiak, mert a második negyedévben csak kétszázezer példányt sikerült eladni belőle. A DEVCON-t követően érkezik az új szoftver, ez már tényleg mindent tud majd, amit az áprilisban (!) megjelent tabletnek tudnia kellett volna az érkezésekor, emellett benne lesz az Android App Player, vagyis futtatni fogja az androidos alkalmazásokat. Új modellekről és piacokról PlayBook-fronton nem esett szó, viszont Balsillie előrevetítette, hogy esetleg csökkenni fog a termék ára.
Ti hogy látjátok most mindezek fényében a RIM helyzetét?
Tegnap jelentett a RIM. A cég eddigi talán legszarabb negyedévén van túl, tulajdonképpen kicsit fáj is a szívem miatta, miközben ezeket a sorokat írom, de tudom, hogy egy új korszak hajnalán vannak, bele kell ez férjen. Mondjuk lehet, ha részvényes lennék, más lenne a véleményem.
Puszta tények az augusztusban véget ért második pénzügyi negyedévről:
- 10,6 millió eladott BlackBerry (13 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban),
- 200 ezer eladott PlayBook (uhh, ez azért kemény),
- 4,2 milliárd dollár bevétel (10 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban),
- 329 millió dolláros profit (60 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban).
Alapvetően tudni kell azért erről a pénzügyi időszakról, hogy egyrészt amúgy sem a legnagyobb vásárlószezon a nyár, másrészt az OS7-es újdonságok érkezése az eladási adatokon legfeljebb lefelé mozdított, hiszen előre beharangozott generációváltás esetén a vevők inkább kivárják még azt az egy-két hónapot, és addig kihúzzák a régi telefonjukkal.
Az új, OS7-es modellek márpedig a negyedév utolsó napjaiban jelentek csak meg, és ennyi idő alatt aligha tudott átütő forgalmat generálni. A RIM éppen ezért a harmadik negyedévben erősödő forgalomra számít: a cég 13,4-14,5 millió BlackBerryt szeretne értékesíteni.
A tabletekért rajongóknak rossz hír, hogy arról egyáltalán nem szól a fáma, mit szeretne kezdeni a RIM a PlayBookkal. A negyedéves jelentés során egy árva szó nem esik a tablet jövőjéről.
Most, hogy a BIS 4.1-es frissítése a küszöbön áll (jövő kedden várható), ismét előkerül a sokakat érintő probléma, vagy jelenség, mely a használt telefonok nem kellően körültekintő továbbadása miatt keletkezik. Házasságok mentek tönkre már úgy, hogy a férj által frissen, ám másodkézből vásárolt, telefonon gyanús SMS-ek, vagy mindenféle meztelen nőket ábrázoló fotók tűntek fel, pedig ezúttal tényleg nem ő volt a hunyó: a mobilt így kapta.
Nyilván senki nem akar hasonló helyzetbe kerülni, akár férj, akár feleség, és feltételezhetően a másik oldal érzéseit sem kívánja átélni, megélni azt, amikor a magánélet legféltettebb részletei idegenek kezébe kerülnek - akár önhibából, akár önhibán kívül.
Tudomásul kell vennünk, hogy ma az okostelefonok - így a BlackBerryk - többnyire magánéletünk legféltettebb titkainak hordozói is egyben, személyes képek és üzenetek tömege lehet egy készüléken, ami két esetben kerülhet illetéktelen kézbe: ha elvesztjük, illetve - saját hibánkból - ha eladjuk.
Figyeljetek ezért oda arra, hogy ha megváltok használt BlackBerrytektől, a készüléken található összes információt töröljétek a megfelelő menüpont segítségével (Opciók/Biztonság/Biztonsági törlés)! Mindez a 4.1-es BIS frissítés után különösen fontos, mivel ha nem törlitek a készülék e-mail beállításait és postafiókját, az új tulajdonos nemcsak a régi üzenetekhez juthat hozzá, hanem az újakat is megkaphatja!
Vigyázzatok erre, soha ne adjatok úgy tovább a telefonotokon, hogy nem töröltök előtte!
Figyelem! Szeptember 19-től (hétfő) a BerryBlog bejegyzéseihez csak Facebook-azonosítóval lehet majd hozzászólni! A korábbi hozzászólások a rendszerben maradnak, de ettől az időponttól nem lehet rájuk választ küldeni!
Ugyan a legújabb BlackBerry Boldot még nem kapni itthon a szolgáltatóknál, de ami késik, nem múlik, ugyanakkor ezúttal kivételesen akár jó is lehet, hogy késik a telefon magyarországi premiere. Tegnap belsős forrásból azt az információt kaptuk, hogy a RIM a szolgáltatókkal karöltve gőzerővel dolgozik egy új szoftverfrissítésen, mely új funkciókat, és hosszabb, sokkal hosszabb akkumulátoros rendelkezésre állást ígér az új Bolddal.
A frissítés - mely várhatóan a 7.0.0.4xx-es verziószám-sorban jelenik meg - megoldást hozhat tehát a BlackBerry 9900 legtöbbet kritizált problémájára, a karcsú üzemidőre. Forrásunk szerint a frissítés telepítése után az eddigi legfeljebb egynapos akkuidő a többszörösére nőhet ugyanolyan használati szokások mellett, ami mindenképpen örvendetes hír, bár szerintünk, illetve tapasztalataink szerint a telefon azért így is használható, a rövid rendelkezésre állásért cserébe irgalmatlan teljesítményt kapunk.
Hogy a hosszabb töltési ciklusokért mit kell feláldozni cserébe, azt egyelőre nem tudni, de ha a RIM programozói jó munkát végeznek, akkor a felhasználói interfész és a programok futási sebessége nem látja kárát a dolognak. Ha megérezik az upgrade, igyekszünk azért ennek utána járni a Vodafone által biztosított tesztkészülék segítségével, és első körben tájékoztatni titeket a fejleményekről.
Egyébként az ominózus rendszerfrissítés funkcionalitásban is hozzátehet majd a készülékhez: ez a korábban hirdetett, de az eddig piacra került példányokból hiányzó Wi-Fi hotspot üzemmód lehet, vagyis ennek segítségével lehetséges vezeték nélküli mobilnetes routerré alakítani a BlackBerryt.
A Magyarországon forgalomba kerülő Bold 9900-ak tehát már vélhetően az új szoftverrel érkeznek, vagy már a megjelenés idején elérhető lesz hozzájuk a frissítés, ezért aki csak később tud hozzájutni szolgáltatón keresztül a telefonhoz, ne bánkódjon, lehet, hogy megéri még az a pár hét várakozás.
Fotó: CrackBerry.
Ismét szolgálati közlemény következik, mely ezúttal elsősorban azokat érinti, akik a BerryBlogon az Indapass-azonosítójukkal kommentelnek. Mivel a BerryBlog Facebook-közössége különösen aktív, és ma már gyakorlatilag mindenkinek van Facebook-loginje, ezért úgy döntöttünk, hogy a két kommentelési felület közül az indapassos rendszert kivezetjük a blogról.
Mindez azt jelenti, hogy szeptember 19-től, azaz jövő hétfőtől csak a bejegyzések alatt található Facebook kommentdobozon keresztül lehet hozzászólni egy-egy poszthoz, előzetes Facebook-bejelentkezés után. Reményeink szerint a kommentek ezzel átláthatóbbá, követhetőbbé válnak, akinek a használat gondot okoz, szóljon e-mailben, segítünk!
Fontos, hogy a jövő hétfői változtatás a korábban megjelent posztokat is érinti, így szeptember 19-től azokhoz sem lehet majd hozzászólni, de az addig megjelent hozzászólások láthatók maradnak a bejegyzéseknél!
Kösz a figyelmet, további jó kommentelgetést!